warriors címkével ellátott posztok 
Írta: hegetox 2011. júl. 30. 14:14
Mai visszajátszásunkban két különleges játékossal foglalkozunk – az egyikük az NBA története egyik legjobb csuklóját tudhatja magáénak és hamarosan beiktatják a Hall of Fame-be, másikuk a liga egyik legnagyszerűbb csapatának volt nagyon fontos láncszeme. Közös jellemzőjük, hogy mindketten viszontagságos úton jutottak el idáig - és persze mindketten ma ünneplik születésnapjukat.
Kommentek: 3 komment
Írta: etoopark 2011. jún. 21. 8:34
Több forrás alapján nagyon úgy néz ki, hogy a Cavs letette voksát Kyrie Irving mellett, ráadásul hajlandóak elcserélni a negyedik választás jogát. Korábban finoman kipuhatolták, mennyi esélye van annak, hogy Derrick Williams draftolása esetén Irving eljut a második pickjükig (ez található a negyedik pozícióban), de természetesen szinte nulla, úgyhogy elkötelezték magukat az idei felhozatal legtöbbre tartott irányítója mellett. Williams megszerzéséhez szükségük lenne a második pickre, de ennek megszerzésére is kicsi az esély, úgyhogy úgy döntöttek, a negyedik draftjogot elcserélnék. Ennek a tranzakciónak a hátterében az is állhat, hogy Jonas Valanciunas kivásárlása ugyan már szinte biztos, valószínűleg egy évig azonban még Európában marad a litván center, így hiába érdekli a Cavst jobban, mint Enes Kanter, nem fogják kiválasztani, ha még várni kell rá.
Kommentek: 9 komment
Írta: etoopark 2011. jún. 8. 23:27
A Golden State Warriors tegnap kinevezte új vezetőedzőjét, Mark Jacksont. Az egykor fantasztikusan passzoló irányító első lehetőségét kapja meg az NBA-ben. Jelenleg is szakkommentátorként dolgozik, munkáját a Dallas-Miami döntő után fogja kezdeni és három évre összesen hat millió dollár üti majd a markát. A nagydöntő negyedik meccse előtt elmondta, szerinte jövőre PO csapat lehet Warriors, ha nem így gondolná, nem fogadta volna el az állást és nem is szeretne csak éppen bejutni, újra kosárlázat szeretne létrehozni a térségben, hiszen a franchise 1994 óta csak egyszer jutott be a rájátszásba. A vezetőség, élén a frissen kinevezett Jerry Westtel nem sokáig tétlenkedett és az egyik leginkább keresett segédedzőt, Michael Malone-t is leigazolta Jackson mellé. Malone-t többek között a Lakers is kereste, úgy látszik, ennyire megkopott az aranysárga-lilák nimbusza, mert a ligaszerte elismert védekező specialista Oaklandet választotta. West azt is elmondta, a szakmai stáb összeállításánál nem fognak spórolni, mert megbeszélték a tulajdonosokkal, legalább annyira fontos a háttérmunka, mint a játékosok a pályán.
Kommentek: 5 komment
Írta: etoopark 2011. jún. 1. 22:38
Shaq visszavonult! Az NBA történelmének egyik legdominánsabb centere videó üzenetben közölte a twitterén, nem lép többet pályára. Lehetett szeretni vagy éppen nem szeretni, de azt el kell ismerni, a kétezres évek elején szinte egyedül uralta a ligát, testi erejével nem tudtak mit kezdeni az ellenfelek, dominanciája pedig a legnagyobbakra emlékeztetett. Háttérbevonulásával ezentúl Kurt Thomas a liga legidősebb játékosa.
Kommentek: 8 komment
Írta: etoopark 2011. máj. 26. 1:19
Ma délelőtt időzítették a bombát, ami délutánra fel is robbant: Mike Brown a Lakers új edzője! A Cleveland Cavaliers egykori, alapszakasz győztes szakembere négy évre, összesen 18.25 millió dollárért írt alá a liga egyik legpatinásabb franchise-ához és az arany-lilák történetének 22. edzője lesz. Korábban a San Antonio Spurs-nél volt a védekezésért felelős másodedző Gregg Popovich alatt és a Cavs-nél is ezt a vonalat sikerült jobban összeraknia. Azt a hibát viszont elkövette, hogy hagyta LeBron James-t a fejére nőni és több vicces videó is készült anno, amikor időkéréseknél a sztár vagy John Kuester másodedző adta az utasításokat, amíg Brown fel-alá járkált. A drukkerek többsége ennek megfelelően elég negatívan fogadta a hírt és az is nagy kérdés, Kobe-t mennyire sikerül majd kordában tartania, szerintem leginkább semennyire.
Kommentek: 12 komment
Írta: etoopark 2011. máj. 11. 21:05
Andrew Bynum 5 meccses eltiltást kapott a JJ Barea ellen elkövetett szabálytalanságáért, amit a következő alapszakasz legelején kell letöltenie. A Lakers centere egyébként ma bocsánatot kért az eset miatt. Közvetlenül a találkozó után még nem nagyon foglalkozott az üggyel, de utána megnézte az esést és elnézést kért Bareától. Tudja, hogy csúnya szabálytalanság volt és örül, hogy nem történt súlyos sérülés. Nem szeretné, ha az emberek ez alapján ítélnék meg őt, csapatát vagy a szurkolóikat és megígérte, hogy nem fog többet ilyen előfordulni. Bynum az öt meccs mellett 25.000 dolláros külön büntit is kapott, mert levette a mezét, ami tiltott. Ez így összesen több mint 677.000 dollárjába került.
Kommentek: 18 komment
Írta: hegetox 2011. máj. 6. 7:00
A Lakers egyre mélyebb gödörbe ássa magát, és ha a következő meccsén is kikap, a históriáskönyvek alapján ki fog esni. Az NBA történetében ugyanis még nem volt olyan csapat, amelyik 0-3-ról továbbjutott volna. Ha azonban nyernek Dallasban a harmadik meccsen, akkor még van esélyük a továbblépésre, mert a statisztikák mélyére ásva három olyan csapatra is bukkantunk, amelyek továbbmentek egy párharcból - noha az első két meccsüket elbukták otthon.
Kommentek: 6 komment
Írta: zsiveragabor 2011. ápr. 30. 14:00
Egy olyan éjjel után, melyen a nyolcadik kiemelt Memphis Grizzlies 4 - 2-es összesítéssel kiütötte az első körben a nyugati első San Antonio Spurst, nem is lehetne más dolgunk, mint felidézni az NBA történelmének ehhez hasonló másik három hőstettét!
Kommentek: 8 komment
Írta: flimo42 2011. ápr. 7. 14:32
Denver Nuggets @ Dallas Mavericks 104-96
A nap rangadóját Dallasban játszották, az Anthony-csere óta remekelő Nuggets látogatott a Ewingok városába. A Mavericks komoly leszállóágban van, pedig a Lakers kifulladásával megcsillant a remény a második kiemelés visszaszerzésére. Rick Carlisle talán nem így gondolja, hisz a sérült Chandler mellett Kidd sem játszott, utóbbit pihentette. A Denver fokozatosan növelte előnyét, mely a 16 pontot is elérte, de a Dallas fogcsikorgatva visszakapaszkodott, és szép lassacskán csökkenni kezdet a különbség, hogy aztán három perccel a vége előtt 94-94 szerepeljen az eredményjelzőn. Ha ezt összevetjük a végeredménnyel, akkor egyből látjuk, hogy a maradék időben bizony csak két pontra futotta az erejükből, a vendégek viszont tízet szereztek, ez pedig a matematika jelenlegi állása alapján a győzelmüket jelentette.
Nuggets: Smith 23 pont; Martin 18 pont, 6 lepattanó; Chandler 16 pont; Nene 9 pont, 15 lepattanó
Mavericks: Marion 21 pont, 10 lepattanó; Nowitzki 20 pont, 7 lepattanó; Terry 15 pont; Barea 12 pont, 10 gólpassz; Haywood 1 pont, 19 lepattanó, 5 blokk
Elolvasom »
Írta: etoopark 2011. ápr. 3. 9:09
Toronto Raptors @ Chicago Bulls 106-113
Meglepően jó meccset játszott a két gárda annak ellenére, hogy egy céljuk volt mindkettejüknek: győzzön a Bulls. A Raptors a jobb drafthelyre hajt, a hazaiak pedig a keleti elsőségre. Ettől függetlenül jobban kezdett a vendég csapat, Bayless(26 pont, 8 gólpassz), Ed Davis(17 pont, 11 pattanó, 3 blokk) és DeRozan(26 pont) jó játékának hála vezettek az első negyedben, de a Chicago egy 14-2-es futással zárta le a játékrészt, ezzel hét pontos előnyt felépítve. A második felvonásban és a harmadik elején nem történt semmi különös, az MVP cím legnagyobb esélyese által vezetett Bulls tartotta a különbséget. Rose ma is nagyot jászott: 36 pont, 10 gólpassz, 3 blokk. Mellette az utóbbi három meccsen feltámadó Boozer(18 pont, 10 lepattanó) és a padról Taj Gibson(15 pont, 9 pattanó) emelhető ki. A harmadik negyed közepe felé a Bargnani nélkül felálló kanadaiak megközelítették jóval esélyesebb vetélytársukat, de Dengék(17 pont) visszaverték a támadást, majd miután a negyedik negyedben ugyanezt megtették és +4-nél Kye Korver beverte a dagger hármast, eldőlt a találkozó. A Raptors nagyobb ellenállást fejtett ki a vártnál, de a végeredmény megfelelt mindenkinek. Ezzel a győzelemmel a Chicago három meccsre van a keleti második Miamitől és három és félre a Bostontól. Ez nem mást jelent, minthogy ha utolsó 6 meccsüket 4-2-vel abszolválják, akkor megvan a keleti első hely(amennyiben a Celtics összes hátralévő meccsét hozza), a Heattel szemben pedig egy 3-3 is elegendő, továbbá a jelenlegi liga első Spurs már mindössze egy meccsre van. A Raptors hátulról a negyedik, kis szerencsével még a harmadik helyre felkúszhatnak a lottery előtt a draftsorrendben.
Kommentek: 15 komment
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 30. 7:32
Miami Heat @ Cleveland Cavaliers 90 – 102
Ebben a szezonban játszott már a LeBron vezette Heat Clevelandben, ahol az egykori helyi királyt ugyan hatalmas utálat fogadta, de a Miami és újdonsült vezére akkor ízekre szedte az azóta ligautolsóvá avanzsáló Cavs-t. Ezt követően még kétszer mérték össze a felek tudásukat Floridában, de mindkétszer könnyűnek találtatott Byron Scott csapata. Ám most, így a szezon végére, amikor már szinte senki sem számított rá, a sereghajtó nagyon felszívta magát és kíméletlenül elbánt az éppen a második helyezésért hajtó sztárcsapattal! James megint brillírozott, 27, 10, 12-es tripla-duplával zárt, de ennek ellenére volt, hogy 20-szal is ment a hazai alakulat. Igaz a 24-ig jutó Wade és a Heat mezben eddigi legjobb estéjét produkáló Bibby (23 pont, 11-ből 7 tripla) még egy nagy rohammal felhozta egálra a vendégeket, de ekkor új lendületet tudott venni a Davis irányította Cavs és egy Parker triplával el is döntötték a mérkőzés sorsát. A hatalmas meglepetésből Hickson egy 21, 12-es dupla-duplával, Parker pedig 20 ponttal vette ki a részét, de ezen az estén az egész vendéglátó gárdát dicsérettel kell illetnünk, arról nem is beszélve, hogy a kispadok harcát 32 – 6-ra nyerte meg a Cleveland cseresora! Hősies tett volt ez a kiscsapattól, Wade-ék számára pedig egy nagyon kellemetlen kudarc, hiszen nekik minden találkozó számít a Boston-nal való versenyfutásban.
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 14. 8:54
Minnesota Timberwolves @ Golden Sate Warriors 77 – 100
Kevin Love már-már mesébe illő dupla-dupla sorozata ezen az estén véget ért. Egészen hihetetlen, de azok után, hogy november 19-én be sem tudott találni a gyűrűbe, 53 mérkőzésen keresztül teljesített pontokban és lepattanókban folyamatosan kétszámjegyűt. Ez alkalommal hiába szedett le 12 lepattanót, a Warriors nagyon megtalálta rajta a hatékony védekezést, így csupán egy mezőnytalálattal és 6 ponttal fejezte be a találkozót. Csapata nagyon korán kiszállt a derbi megnyeréséért folyó harcból, becsületére legyen mondva Love-nak, hogy nem akart mindenáron hős lenni, miután látta, hogy ezen az estén nem megy neki, mindössze hatszor próbálkozott 2 pontossal és egyszer triplával. Mikor négy perccel a lefújás előtt Rambis mester lecserélte, egész Oakland felállva tapssal ünnepelte a történelminek számító sorozatot, az ABA-NBA fúzió, vagyis a modern profiliga létrejötte óta övé lett a valaha volt leghosszabb dupla-dupla széria! Gratulálunk Kevin! A tiszteletkörök lefutása után tegyünk említést a többiekről is. Az idei harmincadik győzelmét megszerző GSW legjobbja Curry volt, 24 pontig és 9 gólpasszig jutott, hátvédtársa, Monta Ellis 16 egységnél megállt, ahogy Wrigth is. A vendégeknél is a 16 volt a bűvös szám, Beasley és Webster, a két legeredményesebbjük is éppen ennyit szerzett. A 27(!) labdát eladó Minnesota nagyon nem volt ott fejben a pályán, pedig az utóbbi időben mutattak bíztató dolgokat.
Írta: etoopark 2011. febr. 23. 17:23
Megvan Mikhail Prokhorov első nagy igazolása! Magyar idő szerint 17:00 körül ugyanis Adrian Wojnarowski hozta elsőként: Deron Williams is keletre költözik és a New Jersey Nets játékosa lesz. A háromcsapatos cserében a Netstől távozik Devin Harris, Derrick Favors és két darab első körös draftjog Utah-ba, míg Dan Gadzuric és Brandan Wright a Warriorsból a Netshez kerül Troy Murphy-ért cserébe. A két draftjog a Nets idei első köröse és a Golden State 2012-es, top7 protected első köröse(amit szintén a Nets ad).
Elolvasom »
Kommentek: 19 komment
Írta: etoopark 2011. febr. 6. 9:56
Dallas Mavericks @ Charlotte Bobcats 101-92
A két csapat formája és játékereje sincs köszönőviszonyban egymással, Dirk visszatérése után ugyanis a Mavs még kicsit bizonytalan volt, ám sorozatban hét győztes meccsel érkeztek az edzőváltás után stabil 50%-ra beálló Bobcatshez. A mérkőzés elején rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést és egy félidőnyi játék után úgy vezettek tíz ponttal, hogy DeShawn Stevensont leszámítva mindenki viszonylag jól dobott, főként Dirk, valamint a ma jobbik arcát mutató Jason Terry, előbbi 11, míg utóbbi 14 egységet termelt a nagyszünetig. A túl oldalon Diaw és Livingston tartották a csapatukat kisebb meglepetésre(9, illetve 10 pont), Jackson és Wallace pedig pontszerzésben háttérbe szorultak. A helyzet a harmadik negyedben sem változott, a vendégek 16 pontra léptek el, így az utolsó felvonásra már semmi izgalom nem maradt. A Dallas az év elején látható óriási formába kezd megint lendülni(most Butler nélkül, ennyit arról, hogy mennyit számított Caron nekik), míg a Charlotte képtelen egy jobb sorozatra, pedig a Phillyre tapadva bemasírozhatnának a legjobb nyolcba.
Elolvasom »Kommentek: 23 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jan. 30. 18:06
Ahogy ígértük, ebben az epizódban jött el Arvydas Sabonis ideje! Egy korábbi részben részleteztük, milyen kalandos körülmények közt került végül Amerikába, most viszont arról lesz szó, hogy 1995-ös Portlandbe érkezése után mit tett le az asztalra. A litvánok óriása gyakorlatilag mindent megnyert ekkorra, még ’85-ben Európa bajnok, ’88-ban pedig Olimpiai bajnok lett, a Blazers-be igazolása előtti idényben pedig a Real Madrid-dal lett spanyol aranyérmes (másodszor) és Euroliga győztes, ő lett a Final Four MVP-je is. Hiába mondták róla, hogy ekkora már (leginkább korábbi sérülései miatt) túl volt a csúcson, első évadjában 14,5 pontot és 8,1 lepattanót átlagolva másodikként végzett az Év Újonca és a Legjobb Hatodik Ember választáson is, mellesleg 55 százalékkal tüzelt mezőnyből. Érdekesség, hogy a rájátszásban 23,6-re növelte a pont- és 10,2-re a pattanó átlagát. A ’96 – ’97-es évadban a kezdőbe került, ám játékideje nem haladta meg a 25 percet, elhasznált térdei sajnos csak ennyire adtak számára lehetőséget, mutatói kissé visszaestek (13,4 és 7,9), ám karrierje legjobb NBA szezonját produkálva ’97 – ’98-ban 16-ot dobott és 10 pattanót kapott le mérkőzésenként. Sőt, a bajnokság egyik legintelligensebb és legjobban passzoló centerének tartották a szakértők, ekkor egyébként 32 percet tölthetett átlagosan játékban, ami messze a legtöbb nála 7 amerikai éve alatt.
Kommentek: 6 komment
Írta: etoopark 2011. jan. 23. 14:22
A mai nap bizonyította be, hogy miért kellene kevesebb meccs az NBA-ben és miért nem kellenének olyan helyzetek, hogy csapatok folyamatosan egymás utáni napokon játszanak. A tegnap tíz meccs után ma 13 találkozó került sorra és 2-3 üdítő kivételtől eltekintve leginkább arról szólt a fáma, hogy megnehezítsék a csapatok a dolgomat a nap lúzere kérdésnél. Lássuk meccsről-meccsre:
Atlanta Hawks @ Charlotte Bobcats 103-87
Itt még nem is volt semmi probléma látszólag. A Hawks egy megalázó vereségből jött otthonról, míg a Bobcats egy győzelmi sorozatot próbált meg továbbvinni. Érthető módon az Atlantánál volt nagyobb a motiváció és jobb csapat is, ennek ellenére a hazaiak öt pontos előnnyel vonultak szünetre, ami lehetett volna több is, ha csak a ziccereiket bedobják. Nem tették és a második félidőben a vendégek hengere bedarálta őket. Joe Johnson az első félidőben előbb még megsérült, de a másodikban visszatért és főleg az ő vezetésével lélektanilag helyrerakták magukat és mennek a keleti nagy ötössel. A Charlotte kezd visszaesni az edzőváltás okozta pozitív hullámból és mostanság már vereségből is jön jócskán, mindenesetre érdekes kérdés, hogy vajon amellett döntenek-e, hogy elkezdik a csapat újjáépítését és nagy, hosszú szerződésű játékosaikat eladják(ezt kellene) vagy idén is megpróbálnak bejutni a PO-ba, ahonnan csont nélkül zavarják el őket újfent.
Elolvasom »Kommentek: 17 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jan. 21. 21:22
A Dallas Mavericks szóban már meg is egyezett Peja Stovakovic-csal, akit a Raptors vásárolt ki szerződéséből alig egy nappal korábban. Azért, hogy lehessen helye új csapatának keretében, a Mavs Alexis Ajinca-tól fog megválni, még nem tisztázott, hogy egy csere keretében vagy esetleg szimplán kirakják a 15-ős keretből. Ez több szempontból is érdekes lehet – Sasha Pavolvic éppen második 10 napos szerződését teljesíti a texasiaknál, másrészt a szerb bedobó érkezésével valamelyest alakítania kell Carlisle edzőnek a csapat játékán, amennyiben Butler-pótlóként számítanak a veteránra, ugyanis két, merőben más stílusú játékosról van szó.
A Bobcats magasembere, Tyrus Thomas legalább két hónapot kihagyni kényszerül, mert a bal térdében az ízületi porc megsérült. Már a keddi, Philadelphia elleni találkozó előtt fájdalomra panaszkodott, aztán bebizonyosodott, hogy baj van. Thomas csereként igen hasznos produkciót nyújt ebben az idényben, 11,1 pontja, illetve 5,8 pattanója minden bizonnyal érzékeny veszteség lesz a feltörekvő és már playoff helyen tanyázó Charlotte számára.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: etoopark 2011. jan. 2. 13:49
Golden State Warriors @ Miami Heat 107-114
Egy félidőnyi játék általában kevés szokott lenni olyan sztárgárdák elleni, mint a Heat és nem volt ez másként most sem. A vendégek a meccs első felében gyakorlatilag mindent elsüllyesztettek, amit lehetett, 72 pontot dobtak a liga egyik, ha nem a legjobb védekezőalakulatának és a szünet előtt már 20 ponttal is vezettek, végül 14 egységgel jobban fordultak vendéglátóiknál, a nagyszünet után viszont minden borult. A Miami rákapcsolt, Wade erőszakosan tört be, a Warriors védelme szinte átjáróház volt számára, akiket egyszerűen leindítottak ebben a szakaszban. A harmadik negyed végére már csak egy pont volt a különbség, még mindig a Golden State javára, de a negyedik negyedben jött a darálógép. A Heat elhúzott 8-10 pontra, a túloldalon pedig egyedül Monta Ellis betörései jelentettek igazi veszélyt, az első félidőben remeklő Dorrell Wrightnak ekkor már nem ment annyira a dobás, végül így is 30 pontig jutott, de ez csak arra volt elég, hogy nagyjából egy órán keresztül a frászt hozzák a sportfogadókra és tisztes vereséget szenvedjenek. Rajon Rondo és most már Kevin Garnett sérülésével a Boston hullámvölgybe került, így már csak két vereségre a Miami a keleti első helytől, ami Celtics jelenlegi formáját tekintve szinte semmi.
Kommentek: 4 komment
Írta: etoopark 2010. dec. 26. 14:32
Chicago Bulls @ New York Knicks 95-103
Boldog Karácsony, New York! Amerikai idő szerint december 25-én öt mérkőzést játszottak, a Madison Square Gardenben az elsőt, ahol két hasonló erősségű csapat csapott össze. A Bulls alig hogy visszakapta Carlos Boozert kézsérülése után, rögtön el is vesztette Joakim Noah-t, míg a Knicks az utóbbi időben nehezebb sorsolásának köszönhetően megrekedt kicsit, de még így is a hat biztos keleti playoff-résztvevő tagja.
Elolvasom »Kommentek: 33 komment
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 25. 11:46
A Lakers komoly edzéssel készült a ma esti, Miami elleni fellépésre. A Bucks-tól elszenvedett súlyos veresége után először csütörtökön edzett a címvédő. „Valóban nagyon jó edzés volt,” – nyilatkozott Pau Gasol. „Rengeteg dolgot csináltunk. Intenzív munkát végeztünk és valószínűleg ez volt számunkra az év egyik legjobb napja.” A LAL hosszabb ideig edzett, mint szokott, több, mint 2 órán keresztül a teremben voltak. Mindenki részt vett rajta a sérült center, Theo Ratliff-en kívül. „Mindannyian részt tudtunk venni a tréningen, ilyen nem történt eddig idén,” – folytatta Gasol. „Mindenki ott volt. Ez jó eséllyel az első ilyen edzés volt ebben a szezonban.”
Sloan már harmadik az örökrangsorban. A Utah edzőlegendáját az alapszakasz győzelmek tekintetében már csak ketten előzik meg a listán, az előrelépés a Minnesota elleni 112 – 107-es sikerrel történt meg. Jerry mester 1 211 sikerrel rendelkezik, eggyel előzte meg Pat Riley-t, ezentúl célba veheti az 1 335 győzelemmel álló Don Nelson-t és az 1 332 W-vel visszavonuló Lenny Wilkens-t. „Még büszkébb vagyok a győzelemre.” – mondta Sloan. „Nem érdekelnek a számok és az ilyesmi dolgok. Soha nem is foglalkoztam velük. Egy nagyszerű egyesületben dolgozhatok, ahol megkaptam az lehetőséget, hogy sokáig maradjak. Nagyon hálás vagyok ezért, illetve azoknak az edzőknek is, akikkel együtt kellett dolgoznom. Ez nem rólam szól, sokkal inkább arról, amit közösen próbálunk megvalósítani.”
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 24. 15:00
Reflektorfényben a Bobcats. Az edzőjét vesztett gárda rögtön meg is oldotta a pótlást, az újonnan kinevezett vezetőedző Paul Silas lett, ahogy azt a legtöbben várták. Az egyelőre ideiglenesen kinevezett mester korábban edzősködött mind Charlotteban, mind pedig New Orleansban. Legutóbb a Cavaliers élén láthattuk őt, még LeBron érkezése idején. Játékosként 16 szezont húzott le a ligában, a Celtics két bajnokságot nyert csapatának egyik fontos tagja volt, a Thunder elődjével, azaz a Seattle Supersonics-szal is nyert egy gyűrűt.
Új csapatával kapcsolatos első nyilatkozata szerint a lassú és alacsony intenzitású támadásairól ismert Bobcats-et egy lüktető, lendületesen játszó együttessé szeretné változtatni. „Eddig csak egy edzésünk volt, az egyik dolog, amit meg szeretnék honosítani új klubomnál, az hogy energiát vigyünk a rendszerbe,” – kezdett bele a 67 esztendős Silas kedden, miután Larry Brown helyére lépett. „Jót edzettünk ma. A srácok nagyon izgatottak voltak. Futottunk fel s alá. Úgy gondolom, meg kell próbálnunk így játszani, lhogy ássák rajtunk a szurkolók, kihozzuk magunkból a lehető legtöbbet.”
Elolvasom »Kommentek: 10 komment
Írta: etoopark 2010. dec. 19. 13:19
Memphis Grizzlies @ San Antonio Spurs 106-112 h.u.
A Spurs saját drukkereit is meglepve 22-3-mal indította a szezont és a sokszor leírt, idősnek gondolt gárda úgy néz ki, megragadja utolsó esélyét a nagy dobásra. Az utóbbi időben már szorosabb meccseket játszottak, Manu Ginobili több meccset is nyert a végjátékban, de ez mit sem von le a győzelmek értékéből. Ma hajnalban a Grizzlies látogatott hozzájuk. A Memphisből hiányzott Rudy Gay, akit flagrant 2-vel kiküldtek a Rockets ellen és egy meccsre elmeszelte a liga, helyét Tony Allen vette át a kezdőben, O.J. Mayo pedig visszakerült eredeti helyére a cserepozícióból. A meccs az első negyed után úgy alakult, ahogy azt várni lehetett. Megnyugtató, 8-10 pontos előnye birtokában a hazai gárda magabiztosan uralta a meccset. Még 1:10-zel a vége előtt is öt ponttal mentek, amikor egy Manu alley-oop passzt nem tudott a helyére húzni Jefferson, ezzel esélyt hagyva a vendégeknek, amit Mayo ki is használt. Négy-öt sarkazás és szökellés után a helyére rakta a triplát, amivel 100 pontnál beérték a listavezetőt. A túloldalon Duncan lepasszolta ziccerben a tisztán álló RJ-nek, ám újabb hiba(homály) és jöhetett a ráadás. Itt már nem volt kérdés, a San Antonio simán tartotta otthon a W-t főként Tony Parker szinte hibátlan játékának köszönhetően és gyakorlatilag december közepére elmondható, hogy ott vannak a nyugati rájátszásban.
Kommentek: 6 komment
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 6. 10:59
Memphis Grizzlies @ Denver Nuggets 107 – 108
A denveri kiegészítő embereket nem érdekli, hogy a 3 legjobb Nuggets magasból 2 már megint harcképtelen, nem törődnek azzal, hogy dédelgetett, rendkívül labilis idegi állapotban lévő sztárjuk, Anthony mostanában magasról tesz a csapat meccseire, az se zavar be, hogy a rutinos irányító Billups már csak minden harmadik meccsén nyújt múltjához méltó produkciót, a többiek szorgosságának és alázatának köszönhetően sorozatban hetedik meccsét is megnyerte Colorado gyöngyszeme. Birdman Andersen ugyanis előző „repkedése” csúnya véget ért, sérülése miatt nevezni se lehetett a Memphis ellen, Melo átvette a vezetést a liga technikait gyűjtő versenyében, annyira rosszul dobott mezőnyből (23-ból 4), hogy még egy tekót is begyűjtött az ezen való hisztije miatt, amivel egyébként szépen visszahozta a már 11 ponttal leszakadt ellenfelet a harmadik negyed közepén. Szegény Billupsnak sem ment ma, összesen 6 dobást vállalt, harmada talált, 11 pontja mellé mindössze 4 gólpassz jutott, ugyanennyi eladott labda is rontott számain. Ellenben a 27 ponttal és 11 pattanóval záró Nene begurult és rendet tett a palánkok alatt, mezőnyben pedig az idén kiválóan kosarazó Afflalo volt a vezér, 25-öt szórt és szokásához híven piócaként védekezett az ellen hátvédjein.
A Grizzlies egyébként dicséretesen játszott, miután a harmadik periódus közepén elúszni látszott a hajó, Conley ismét magára vállalta a felelősséget és a 24 egységgel záró Gay segítségével szépen lassan visszahozták az övéiket, a végjátékra ez kicsit felőrölte az erejüket és a hazaiak megnyerték a büntetőpárbajt. A Nuggets ezzel már újra a közvetlen élmezőnyben főcsoportjában, hát még ha a vezérek is teljesítenének…
Elolvasom »
Írta: etoopark 2010. nov. 22. 11:03
Boston Celtics @ Toronto Raptors 101-102
Torontoban találkozott a Celtics és a Raptors, a múlt és a forma is a vendégek mellett szólt még akkor is, ha Rajon Rondo nem állt rendelkezésükre a tegnap esti meccsen. Nate Robinson azonban ponterősen játszott és ennek, valamint a papírformának megfelelően gyorsan 10 pont körüli előnyt épített a Celtics. Az idei Toronto azonban nem az a csapat, amelyik feladja a küzdelmet. A tehetség megvan bennük, de még sokat kell fejlődniük. Most azonban a fiatalos lendület is elég volt és a félidő végére mindössze egy pontos hátrányban voltak már. A vendég gárda enerváltan játszott a sok kis és nagy sérülés miatt is, nem tudtak felpörögni rendesen a találkozóra, ez a harmadik negyedben és a negyedik elején ütközött ki leginkább, amikor a hazaiak már 13 pontos előnnyel is vezettek. Ekkor azonban pár jól befejezett támadás kellett csak és úgy tűnt, az esélyesebb csapat csak behúzza a meccset, a Raptors viszont ellenállt. Három pontos hátránnyal érkeztek az utolsó fél perce, amikor Sonny Weems betört és ziccert dobott. Ezután az alapvonali bedobást Ray Allen kapta, aki kicselezett egy védőt, de az még a labda után ütött, ez megzavarta Allent, aki elhagyta a labdát, ami José Calderon szedett össze. Leandro Barbosa betörése még sikertelen volt, ám a lepattanót Amir Johnson kaparta össze, Paul Pierce odaütött, Johnson pedig mindkét büntetőjét higgadtan értékesítette. A fennmaradó 2.9 másodperc már kevés volt a Celticsnek a fordításra, így a forduló meglepetése megszületett.
Kommentek: 5 komment
Írta: zsiveragabor 2010. nov. 13. 13:46
LeBron túl sok pályán töltött perce miatt panaszkodik.
Miután a Miami hazai pályán kapott ki a Boston-tól, a csapat sztárja, LeBron James érdekes nyilatkozatot tett, miszerint túl sok időt tölt a parketten. „Számomra 44 perc túlzottan is sok,” – mondta LBJ. „Úgy gondolom, az edzőnk (Spolestra) tudja ezt. 40 perc D-Wade-nek túl sok. Kell, hogy legyen annyi energiánk, amennyivel tisztességesen be tudjuk fejezni a mérkőzéseket.” A panaszkodó játékos számos dobást kihagyott a Celtics ellen elbukott találkozó végén, illetve borzasztóan fáradtnak tűnt az összecsapást követően.
David Lee-re két hét kihagyás várhat. A Warriors magasának várhatóan ennyi szünetre kell számítania a Fox Sports szakembere, Jeff Goodman szerint. Ahogy azt Goodman-től megtudhattuk, Lee az egész csütörtök éjjelt kórházban töltötte sérült könyökével. Lee első Warriors-os szezonjában 14,3 pontot és 11,3 lepattanót átlagol meccsenként.
Az est Kevin Love egészen elképesztő teljesítménye miatt volt hangos az amerikai sajtóban. A fiatal erőcsatár franchise rekordot jelentő 31 lepattanót szedett le, mellékesen dobott 31 pontot is. 30 – 30-cas teljesítményre utoljára 28 éve volt példa a ligában, ha nem lenne elég a szakállas rekordokból, 31 lepattanónál többet utoljára egy meccsen Charles Barkley szedett ’96-ban. Mellesleg Love csapata is nyerni tudott, nem is akármilyen meccsen. A Farkasok 21 pontos 3. negyedbeli hátrányból jöttek vissza a Knicks ellen, jegyezzük meg, emberünk csak ebben a játékrészben 15 pattanót kapott le…
Elolvasom »Kommentek: 3 komment
Írta: etoopark 2010. nov. 10. 17:03
Létezik Clippers átok, ez most már nem is kérdés. Éppen csak visszatért Baron Davis sérüléséből, máris újabb név a maródiak listáján. Chris Kaman 2-3 hétig kényszerül pihenőre, miután bal bokája kiment a New Orleans elleni meccsen. Eric Gordon már el sem kezdte a meccset szintén sérülés miatt, így az évek óta tartó hullám továbbtart Los Angeles kisebbik csapatánál. Az egyetlen jó hír, hogy így Al-Farouq Aminu normális mennyiségű játékidőhöz és 20 pont, 8 lepattanóig jutott.
Kommentek: 2 komment
Írta: etoopark 2010. nov. 8. 12:05
Phoenix Suns @ Atlanta Hawks 118-114
A nap legpörgősebb meccsén a 2-3-mal álló Suns látogatott a tegnapi estéig hibátlan Atlantához. A mérkőzés elején rögtön tudatosították is az ellenfélben, hogy nem feltartott kézzel jöttek és egy 11-0-ás rohanással közel tíz pontos előnyre tettek szert az első negyedben, ám a Hawks reagált, így két pont maradt a felvonás végére a különbség. A második negyedben a Suns cseréinek, főleg Jared Dudley megalkuvást nem tűrő és szokatlan módon ponterős játékának köszönhetően elhúztak a Hawkstól, szinte csak Al Horford tartotta a reményeket. Ekkor a Sólymok 12 hármas kísérletükből egyet sem tudtak értékesíteni. A harmadik negyed úgy kezdődött, hogy a Suns el is döntheti akár a meccset. Nash jó passzait és Jason Richardson pontos dobásait követően 19 pontos vendég előnyt mutatott a tábla, amikor valami bekattant a hazaiknál. Sorozatban hat hármast küldtek a helyére(legfőképpen Bibby és az egész meccsen jól játszó Joe Johnson volt ebben a vezér) és néhány kettessel karöltve többször is megközelítették két pontra a Phoenixet. Egyenlíteni azonban csak a negyedik negyed végefelé sikerült és mindig jött rá egyből válasz az idegtépő végjátékot pedig ők bírták kevésbé. Steve Nash pontosan büntetőzött, a Hawks pedig sorozatban hagyta ki a helyzeteit(egyenlítési lehetőségnél például Horford kezéből csúszott ki a támadópattanó, pedig senki nem zavarta), így a Suns már 50%-on és nincs hibátlan keleti csapat.
Kommentek: 2 komment
Írta: etoopark 2010. nov. 1. 11:22
Utah Jazz @ Oklahoma City Thunder 120-99
A Utah 0-2-vel utazott az idei szezonhoz nagy reményeket fűző és két győzelemmel indító Oklahoma otthonába. A Jazz ráadásul csak kereste önmagát az első két meccsen, új magasemberük, Al Jefferon nem találta dobóformáját és a drukkerek számára félő volt, hogy három lesz az a két vereség a mai reggelre. Deron Williams-ék azonban elővettek valamit az elmúlt szezonok játékából. Rögtön az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, az irányító forintos passzainak és a Carlos Boozer helyébe lépő Paul Millsapnek köszönhetően el is húztak. A Thunder pocsékul dobott az elején, csak pár szerzett labdával és gyors indítással tudták tartani az ellent. Kicsit elhúzott a vendég csapat, a hazai pedig zárkózott, történt ez egészen 30-32-ig, amikortól a Jazz 6-8 pontra tudott ellépni tartósan. Az Oklahoma támadójátéka egysíkú és pontatlan volt, a Utah-é ellenben kihasználta a hazaiak gyenge pontját, a palánk alatti védekezést, Deron zsugái pedig mindig ziccerbe hozták a társakat (főként C.J. Miles-t, a már korábban említett Millsapet és Al Jeffersont) és a félidő végére 15 pontos előnnyel mehettek az öltözőbe. A játék képe mit sem változott a második félidőben, a Jazz tovább növelte előnyét már 20 pont fölé. Ekkor a Thunder egy utolsó rohamot még megpróbált, 13 pontra feljöttek többször is, de az ihletett formában dobó Millsap lehűtötte a kedélyeket, így a nap legjobban várt meccse végül sima vendég győzelembe hozott.
Írta: etoopark 2010. okt. 26. 6:40
Los Angeles Lakers
Távozott: Jordan Farmar (New Jersey), Josh Powell (Atlanta), Didier Mbenga (Hornets)
Érkezett: Steve Blake (Los Angeles Clippers), Matt Barnes (Orlando), Theo Ratliff (Charlotte), Devin Ebanks (2/43), Derrick Caracter (2/58)
Kommentek: 8 komment
