vrankovic címkével ellátott posztok 
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 5. 23:39
Az NBA Európából érkező kosarasait sorra véve elérkeztünk 1989-hez, amikor is a Drafton kiválasztották az Euroliga döntőjének legértékesebb játékosát, azaz a horvát Dino Radja-t. A Jugoszláv aranygeneráció egyik legképzettebb, de ugyanakkor talán legkevésbé ismertebb tagja a Boston Celtics vezetőinek tetszett meg, ezen a játékos kiválasztón a második kör 40-es számú cédulájával is ilyen értéket tudtak megkaparintani. Számos elődjéhez hasonlóan Radja sem kezdte meg rögtön amerikai karrierjét, az akkori csapatából, az Európa trónjára kétszer is felülő Jugoplastika Splitből előbb a Virtus Romaba igazolt, majd csak ’93-ban tett át székhelyét Bostonba. Az ekkor teljesen újjáépülő Celticsnek azonnal egyik alappillére lett, 15,1 pont és 7,2-es lepattanó átlagokat produkálva beválasztották a legjobb újoncok második ötösébe.
Következő idényére már nagyrészt kezdőként számoltak vele, meghálálva a bizalmat, javítani tudott ezeken a számokon, sőt, ’95 - ’96-ban hajszál híján 20-10-es szezont hozott, egészen pontosan 19,7 pontot és 9,8 lepattanót átlagolt. Sajnálatos módon a ’96 – ’97-es, azaz negyedik szezonja lett az utolsó ebben a bajnokságban, egy tranzakció keretében el akarták küldeni Philadephiaba, de a fizikai teszten elbukott, nagy valószínűséggel emiatt távozott Európába, a Panathinaikos együtteséhez. Rövid, de nagyon termékeny NBA karrierje miatt nem eléggé ivódott a köztudatba, véleményem szerint nagyon nagy vesztesége lett a ligának távoztával.