vilagbajnoksag címkével ellátott posztok 
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 30. 20:00
Egy borzasztó emlékű olimpiai döntő után kellett felocsúdnia az amerikai sportvezetésnek, bár megtanulhattuk a korábbi epizódokból, hogy a világbajnokságokat messze nem vették annyira komolyan az Egyesült Államok illetékes szakvezetői, mint az olimpiákat. 1974-ben „visszaköltözött” a VB az amerikai kontinensre, hiszen Puerto Rico kapta meg a rendezési jogot. A helyzet amerikai szemszögből nem volt egyszerű, a valaha volt legfiatalabb válogatottal kellett nekivágni a kalandnak, a riválisok viszont nem vették félvállról a viadalt, az olimpiai bajnok szovjetek és a címvédő világbajnokok, azaz a jugoszlávok is mindent elkövettek azért, hogy megszerezzék a legfényesebb medált San Juan városában. Arról nem is beszélve, hogy a korábbi világbajnokságokon minden alkalommal komoly előnyt jelentett a hazai pálya.
Kommentek: 2 komment
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 16. 12:09
Vendégszerzőnk, Botár László írása:
A közelmúltban befejeződött férfi U19-es világbajnokságon nagy meglepetésre nem került a legjobb négy közé az Egyesült Államok válogatottja, a negyeddöntőben az oroszok felmutatták a stoptáblát a sportág feltalálói kései utódainak. A meccs amúgy csodás iskolapéldája volt az európai, illetve az amerikai kosárlabda-kultúra, a két stílus közötti különbségnek.
Ennek kapcsán - az NBA-re is kitérve elemezzük, boncolgatjuk, miben jobbak a fehér bőrű kosarasok, és melyek azok az erények, amelyek inkább a színesbőrű kosárlabdázókat jellemzik. Ez pedig már csak azért is érdekes lehet, mert egyrészt az NBA küzdelmeit is sokan kísértük, s reméljük hamarosan újra követhetjük figyelemmel. Ezen túlmenően Magyarországon is rengeteg amerikai pattogtat.
Kommentek: 7 komment
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 11. 12:23
Vendégszerzőnk, Kazamér Zsolt (deng09) jelenti a korosztályos VB utolsó napjáról:
Elérkeztünk a FIBA U19-es kosárlabda világbajnokág utolsó játéknapjához. Ezen a napon a döntő mellett lejátszották a bronzmérkőzést, illetve néhány helyosztót is. Összességében azt tudjuk mondani az egész tornáról, hogy egy fordulatokban igen gazdag eseményt láttunk, ahol a papírforma sokszor a feje tetejére állt… Elég csak megnéznünk az első négy helyezettet. Ezek mellett nagyon sok tehetség tűnt fel, akik nevét jól jegyezzük meg, hiszen a későbbiekben biztosan fogunk még velük találkozni. Lássuk akkor, hogy mi is történt a játéknap két legjobban várt találkozóján.
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 10. 12:00
Vendégszerzőnk, Kazamér Zsolt (deng09) jelenti a korosztályos VB-ről:
A torna utolsó előtti játéknapján a két fő mérkőzést az elődöntők jelentették. Az egyik csatában a litvánok gyakorlatilag akadály nélkül jutottak a döntőbe, a szerbeknek viszont igencsak meg kellett szenvedniük a továbbjutásért.
Elolvasom »
Kommentek: 1 komment
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 9. 16:00
Vendégszerzőnk és kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) jelenti a korosztályos VB-ről:
Az NBA-ben ha elérkezik a rájátszás pillanata, akkor azt szoktuk mondani, hogy ami eddig történt azt felejtsük el. Minden, ami ezután fog történni, arra fog csak emlékezni az utókor. Ez a pillanat most érkezett el a 10. U19-es világbajnokságon. Magunk mögött tudhatunk kettő darab csoportkört, minden itt lévő csapat 6 meccset játszott eddig. Kaptunk egy képet az erőviszonyokról, ami egy négy győzelemig tartó párharcban többé-kevésbé realizálódna, de itt csak 1 győzelemig megy a játék. 4x10 perc alatt pedig bárki verhető, még a legnagyobbak is. Innentől kezdve nincs lehetőség hibázni, viszont az a csapat, aki a következő 3 mérkőzését megnyeri, világbajnok lesz. Lássuk mi is történt a negyeddöntőkön!
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 7. 13:24
Vendégszerzőnk, Kazamér Zsolt (deng09) jelenti a korosztályos VB-ről:
Elérkeztünk a csoportkörök utolsó játéknapjához. A tegnapi menetrend sem volt mentes meglepetésektől, elpuskázott esélyektől és hihetetlen fordulatoktól. A nap végére pedig kialakult a továbbjutók mezőnye és a negyeddöntők párosítása. Az egyenes kieséses szakaszból pedig már közvetítéseket is láthatnak az érdeklődők.
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 6. 16:07
Vendégszerzőnk és egyben kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) beszámolója a korosztályos VB-ről:
A tegnapi napon újabb továbbjutókkal bővült a negyeddöntő mezőnye. Izgalmas mérkőzésekből és fordulatokból most sem volt hiány.
Elolvasom »
Kommentek: 1 komment
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 5. 10:00
Vendégszerzőnk és egyben kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) jelenti a korosztályos VB-ről:
Kezdetét vette a második csoportkör. Itt már igazi, kiélezett mérkőzéseket lehet látni. A mai játéknap ezt meg is hozta, ugyanis egy fordulatokban igen gazdag délután áll mögöttünk.
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 3. 9:11
Vendégszerzőnk, egyben kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) tovább kalauzol bennünket a korosztályos VB-vel kapcsolatban:
A világbajnokság 3. játéknapján az első csoportkör utolsó fordulójához érkeztük, ahol a mérkőzések egy részének már nem volt igazi tétje, míg másoknak a helyezés és a továbbvitt pontszámok miatt volt kiemelt fontossága.
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 2. 10:09
Vendégszerzőnk, s egyben kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) jelenti a korosztályos VB-ről:
Egy igazi klasszikussá váló derbi és egy korosztályos örökrangadó színesítette a második játéknapot.
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 1. 1:30
Vendégszerzőnk, egyben kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) összefoglalja a korosztályos VB első napjának találkozóit.
Jelentem Lettországban feldobták a labdát és útnak indult a jubileumi 10. U19-es kosárlabda-világbajnokság. A nyitó játéknap inkább a papírforma eredményekről szólt, de érdekességekben nem volt hiány az első 8 összecsapáson.
Kommentek: 4 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 29. 16:00
Vendégszerzőnk, s egyben kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) segítségével folytatjuk a felvezetést a korosztályos VB-re:
A történelmi áttekintés után itt az ideje, hogy elmélyedjünk egy kicsit az idei eseményben és számba vegyük mire is számíthatunk a közel két hetes mérkőzéssorozaton. Az ez évi eseményt Lettország rendezheti, ahol három arénában zajlanak majd az meccsek. Az első csoportkörök helyszínei Valmeira, és Liepaja lesznek. Előbbi város csapata idén a negyeddöntőig jutott a lett bajnokságban, az utóbbié pedig az elődöntőben vérzett el a későbbi bajnok VEF Riga ellen. A második csoportkörtől a csapatok átköltöznek Rigába, ahol a 12500 férőhelyes Arena Riga ad majd otthont a mérkőzéseknek. A csarnokban jelenleg nem „lakik” kosárlabda csapat, a legnagyobb használója a Dinamo Riga hoki csapata.
A tornán 16 csapat vesz részt (6 európai, 4 amerikai, 3 ázsiai, 2 afrikai és 1 óceániai). Az első körben a résztvevőket 4 darab 4 fős csoportba sorsolták, ahonnan majd az első három jut a nyolcaddöntős csoportkörbe. Ebben a körben 2 darab hatos csoport lesz majd és úgy fog kinézni, hogy az A és B, valamint a C és D csoport első három helyezettjét összefésülik, így kialakul két darab hat fős csoport. Itt az egyes csapatok már csak a három, másik csoportból érkezővel mérik össze erejüket. A csoportok első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe, ahol már a klasszikus playoff rendszerben folytatódnak a küzdelmek, vagyis „win or go home”.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 29. 1:00
Vendég szerzőnk, egyben kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) segítségével felvezetjük a közelgő korosztályos kosár VB-t:
Az NBA kollektív szerződése a játékos szakszervezettel június 30-án lejár és azt egyelőre nem tudni, hogy lesz-e következő szezon vagy sem. Egy valami azonban június 30-án veszi kezdetét, ez pedig nem más, mint az U19-es férfi kosárlabda-világbajnokság, aminek ez alkalommal Lettország ad otthont. Az NBA nyári ligáit ugyan lefújták, de szerencsére nem maradunk nyáron sem minőségi játék nélkül.
Kommentek: 4 komment
Írta: zsiveragabor 2011. ápr. 5. 18:00
Miután Mexikóban újra felült a kosárvilág trónjára a Team USA, az 1970-es Világbajnokságon kellett volna bizonyítaniuk, hiszen a FIBA világversenyeken az utóbbi időben rendre leégtek, igaz, ahogy már a korábbi írásokból is kiderült, messze nem fektettek annyi energiát ezek megnyerésébe, mint az Olimpiákba. Ráadásul a torna először költözött el Dél-Amerikából, ezúttal Jugoszlávia kapta meg a rendezési jogot. Most még merészebb volt az amerikai vezetés, mivel csak főiskolások és egyetemisták kerültek be a keretbe, ráadásul a 17(!) esztendős Bill Walton személyében egy középiskolás játékosa is volt az Egyesült Államok gárdájának.
Kommentek: 6 komment
Írta: zsiveragabor 2011. febr. 8. 16:21
Ahogy az eddigi részekből már kiderülhetett, az amerikai kosárlabdázás számára a Világbajnokság nem volt említhető egy lapon az Olimpiával, a Team USA ennek megfelelően az 1967-es VB-re is véleményes keretek közt készült fel. Azok után, hogy négy évvel korábban nagyon kínosan leszerepeltek az amik, nem mondhatnánk, hogy túlzott erőfeszítéseket tettek volna a „világ rendjének helyreállításáért”.
A sportág történetének ötödik Világbajnokságát Uruguayban rendezték, egész pontosan Montevideoban. Az olimpiai bajnok enyhén szólva sem kapkodta el a felkészülést, New Yorkban mindösszesen 10 napot készült együtt a keret. A szövetségi kapitány az inkább a Légierőnél töltött időszaka miatt, mintsem a kosárlabda eredményei okán lett híres, ő nem volt más, mint Hal Fischer. Segítőjének Jim Gudger-t nevezték ki, róla annyit érdemes tudni, hogy 33(!) szezonon keresztül edzősködött az NCAA-ben, ekkoriban a Texas A&M Egyetem csapatát vezette.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jan. 26. 19:17
Az amerikai válogatott törtétét bemutató sorozatunkban elérkeztünk 1963-hoz, ekkor rendezték ugyanis a soron következő Világbajnokságot, a helyszín a már mindenki számára ismerős Brazília és Rio de Janeiro lett, ami nagyon kedves emlékeket ébreszthetett az aktuális olimpiai bajnokokban, hiszen ’54-ben itt lett először és addig utoljára világbajnok a válogatottjuk. Mi több, a nemzetközi versenyek fura lebonyolítási rendszere miatt az amik csupán egy héttel korábban fejezték be a Pán-Amerikai Játékokat, amit sikerrel abszolváltak, szintén ezen a helyszínen a hazaiakat elütve a végső diadaltól. Ennek ellenére a Fegyveres Erők, az AAU bajnokság, illetve az NCAA legjobb játékosaiból verbuvált alakulat több helyen is változott a hét nappal befejezett viadalon részt vett kerethez képes, igaz kulcsembereiket tekintve nem történt jelentős változtatás.
Kommentek: 3 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jan. 10. 18:46
Sorozatunk máris egy meglepetés dátummal, azaz 1959-cel folytatódik. Történt ugyanis, hogy újfent egy dél-amerikai ország, Chile nyerte el a 3. FIBA világbajnokság rendezési jogát, ám Santiagoban, ahol a torna döntő köre került volna megrendezésre, nem készült el az aréna, így ’58 ősze helyett a következő év januárjára halasztották el a VB-t. Ez bizony komoly bonyodalmat okozott az amerikaiaknál, mivel náluk ekkor mind az NCAA, mind pedig az AAU bajnokság javában tartott, holmi világbajnokság pedig nem boríthatta fel a menetrendjüket, így az olimpiai és világbajnoki címvédő a Fegyveres Erők csapatával képviseltették magukat a rendezvényen.
Itt bizony korántsem ért véget a kurta-furcsa történet, a csapat tagjai újsághirdetésre(!) jelentkezve kerülhettek be a bő keretbe, akiknek aztán tartottak egy válogatót. Ez ahhoz képest, hogy a Team USA eredetileg ki sem akart állni a VB-re, jelentős előrelépésnek számított. Mindezek után 1958 decemberében 24 fiatal katona gyűlt össze az Andrews Légi Erő Bázison, akik közül egy sem érte el a 195 centis magasságot(!). Ha ennyi balszerencse nem lett volna elég az amiknak, a két legjobb csapatba került játékosuk komoly sérülést szedett össze egy nappal a Chilébe indulás előtt. Az ’56-ban az olimpiai aranyérmes gárdának is oszlopos tagja, Robert Jeangerald eltörte a kezét, Eddie White ugyan szintén elutazott a válogatottal, de pályára sem léphetett.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: zsiveragabor 2010. nov. 16. 18:57
A XX. század derekán rohamléptekkel fejlődött a kosárlabda, miután két Olimpiát is rendeztek szeretett sportágunkban, London-ban, 1948-ban megfogalmazódott a gondolat, hogy az új és nagyon népszerű labdajátékban a foci világbajnokságok mintájára kellene egy kosár VB-t is rendezni. Nem is hezitáltak sokat a FIBA (Nemzetközi Kosárlabda Szövetség) vezetői és 1950 októberének végére ki is írták az első Férfi Kosárlabda Világbajnokság viadalát. Ennek helyszíne az argentin Buenos Aires lett. Már ekkor elhatározták, hogy mindig két Olimpia között rendezik a VB-ket, szintén négy évenként a páros esztendőkben. A következő fontos kérdés az volt, hogy kik szerepelhetnek majd a rangos viadalon. Nos, a határozat szerint az Olimpia három érmese, illetve Európa, Dél-Amerika, illetve Ázsia két-két legjobb csapata kapott indulási jogot, természetesen a házigazdákon kívül. Tegyük gyorsan hozzá, Argentína volt az egyetlen ország, aki jelentkezett a rendezés jogáért.
.jpg)


