Kutatjuk a véleményt
Tweetek
A bajnokság állása
Facebook
Csatlakozz
Regisztrálj ITT, és hozzászólhatsz a bejegyzésekhez!

www.mennyeijatszoter.hu - Mennyei a játszótér. Egy blog, amelyet a labda pattogása tölt meg élettel. Ha csatlakoznál, ide írj: mennyeijatszoter@gmail.com
NBA 2K12
Minden más
Iratkozz fel
Partnereink
Rovatok
Friss kommentek
Legolvasottabb
Linkek

thunder címkével ellátott posztok 

Döntőben a Dallas!
Írta: JaniBai 2011. máj. 26. 10:22

Írta: Zsivera Gábor

Oklahoma City Thunder(4.) @ Dallas Mavericks(3.) 96 – 100

A nagyon kényelemes helyzetbe került Dallas megint eljátszotta a Thunderrel azt, amit az előző derbin. Persze, nem volt a találkozó közben kétszámjegyű előnye a vendégeknek és a végjátékban nem kellett öt perc alatt 15-ös hátrányt ledolgozni, de újfent előnyben nullázta le magát az OKC, ennek köszönhetően a texasiak 2006 után először döntőzhetnek! Visszaugorva az összecsapás elejére, Duranték egész összeszedett kosárlabdát mutattak be, aminek hála sokszor szó szerint irányították a mérkőzést. Mesterük, Scott Brooks bizony húzott megint egy szokatlant, a ponterősen játszó Westbrook mellé több alkalommal is felhozta a pályára az irányítani képes Maynort. Ám a végjátékban a csereember is sokat hibázott, komoly szerepe volt tehát abban, hogy 8 pontos záró játékrészbeli előnyből sem sikerült célba érni. Pedig a fórból még másfél perccel a végső dudaszó előtt is maradt kétegységnyi, ám Nowitzki triplája után már nem volt válasza a vendégeknek. Egészen elképesztő, hogy ugyanazt a hibát, illetve végjátékbeli leblokkolást mutatta be a Thunder, ami már többedszer okozta a vesztüket az idei rájátszásban, ezzel természetesen el is kellett búcsúzniuk az idei sorozattól. A Dallas sokat köszönhetett annak, hogy a legutóbb 22-vel elvesztett pattanó-harcot ezúttal csak 5-tel bukta el, a labdára pedig hasonlóan jól vigyáztak (12 eladott labda) a hazai játékosok. Érdekes lehet, hogy az OKC négy igen jól játszó emberrel sem tudott diadalmaskodni, Collison 12, 12-es dupla-duplája, vagy Harden 23-as lökete a padról más meccseken simán billentette volna a mérleg nyelvét, ám szerencsétlenségükre egy jobban koncentráló, rutinosabb ellenféllel kellett megküzdeni.

Elolvasom »
Címkék: city, dallas, mavericks, nba, oklahoma, thunder
Kommentek: 49 komment

 

Beharangozó – Playoff, 34. játéknap
Írta: JaniBai 2011. máj. 25. 17:00

Oklahoma City Thunder(4.) @ Dallas Mavericks(3.) Főcsoport-döntő, 5. mérkőzés – 03:00

Sokan sejtették, leírni viszont már kevesebben merték. Az Oklahoma City Thunder csapata ugyan bravúros rájátszást produkált az első két körben, ám a Konferencia-döntőben egy olyan gárda jött velük szembe, mely nekik igen rossz match-upnak számít, és úgy fest, korán vége lesz az elődöntőnek. Ugyan nem nagy különbségekkel, de immáron 3 – 1-re vezet a texasi alakulat, ami azt eredményezi, hogy a mai éjjelen egy aprócska diadallal is bekerülhetnek a fináléba. Egész biztosan mindent meg fok tenni ennek elkerüléséért az OKC, de kérdés, két hazai vereség után vajon elhiszik-e, hogy lehet keresnivalójuk Dallasban és nem remeg-e majd meg a fiatal sztárok keze, ha éppen szoros helyzet adódik? Persze, el is kell jutni addig, hogy egyáltalán esélyük lehessen az ötödik derbin, ahhoz pedig Russell Westbrooknak nagyon össze kéne kapnia magát. Irányítóként és döntéshozói szerepkörben lassan a használhatatlan kategóriába kerül, ahogy halad előre ez a sorozat, így hiába a sok dobott pont és a bravúros kosarak, nem tud igazán segítségére lenni a csapatának.

Elolvasom »
Címkék: city, dallas, mavericks, nba, oklahoma, thunder
Kommentek: 11 komment

 

Feltámadás a semmiből
Írta: JaniBai 2011. máj. 24. 11:19

Írta: Zsivera Gábor

Dallas Mavericks(3.) @ Oklahoma City Thunder(4.) 112 – 105 – hosszabbítás után

 Tegnap mélyen a tudása alatt teljesített a Dallas, egészen 43 játékpercen keresztül, aztán mégis nyert, idegenben. A jó csapatok ismérve, hogy rossz játékkal is képesek hozni fontos mérkőzéseket, ezek alapján a Mavericks nagyon erős gárda kell, hogy legyen. Visszaugorva a kezdetekhez, a Thunder úgy kezdte a találkozót, ahogy egy hazai pályán játszó, lendületes, fiatal alakulatnak kell. Csinálták, amiben jók – rohantak. Az első 9 mezőnydobásukat értékesítve villámgyorsan elléptek 10 ponttal, a vendégek pedig nagyon sokáig csak követték Durantéket és próbáltak nem túlzottan leszakadni. Nowitzkinek nagyon ment az első félidőben, 22-őt szórt addig 7-ből 6-os mezőnyözéssel és 9-ből 9-es büntetőzéssel. A folytatásban jöttek nála is a hibák, valamint az egész jól működő OKC védelemnek hála nem is nagyon tudták megjátszani őt a számára előnyös pozíciókban, egy darabig. Hogy mennyire fontosak a negyedek zárásai, arra ezen az estén is láthattunk egy jó példát. Még a nagyszünet előtt vissza tudott kapaszkodni 3 pontnyira a Mavs (igaz 5-tel fordultak végül), majd a harmadik negyedben is nyílni kezdett az olló, amikor Jason Terry triplájával megint csak 4 volt közte. A negyedik játékrészben viszont kezdhetett megint mindent elölről a texasi gárda, hiszen 15-tel ment már a vendéglátó, hála a Westbrook vezette rohanásoknak és Durant tempóinak. 5 perc maradt hátra és 99 – 84-re vezetett a Thunder. Minden benne volt a mérkőzésben, csak az nem, hogy valami fenomenális feltámadással elkezd brillírozni a Dallas. És láss csodát, minden a feje tetejére állt.

Elolvasom »

 

Beharangozó – Playoff, 32. nap (+ tippjáték)
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 23. 16:51

Dallas Mavericks(3.) @ Oklahoma City Thunder(4.) Főcsoport-döntő, 4. mérkőzés – 03:00 (Sport1)

A négy, még életben lévő klub közül a Dallas Mavericks áll legközelebb a döntőbe jutáshoz. Két napja nem csak visszaszerezték a pályaelőnyt, de ma este már akár el is dönthetik az érdemi kérdéseket. Mivel utóbbi négy, igencsak nehéz ellenfelekkel megvívott idegenbeli ütközetüket hozták, a negyedik derbin is jó esélyekkel indulhatnak harcba. Persze, ennél vannak nyomósabb okai is az esélyességüknek, például itt van rögtön az a sokpasszos támadójáték, amit pár meccs jegelés után képesek voltak újra előszedni Oklahoma Cityben, és ami ellen ebben az idényben nem sok alakulatnak volt eddig ellenszere. Legutóbb megtapasztalhattuk, milyen az, ha Nowitzki nem dob extrán, a vajkezű német nagyember (18 pont legutóbb, 21-ből 7 mezőnyből) így is képes  volt hasznossá tenni magát a jó ütemű kipasszolásaival. Kiderült, hogy ilyen módon is képes nyerni a Mavs, méghozzá meglehetősen simán. Nem szabad elfelejteni, hogy már 20 feletti előnye is volt a texasiaknak, onnan értek célba. Most nem valószínű, hogy ennyire könnyű lehetne a dolguk, Durant-ékat hajszolni fogja a közönség, amíg akár egy szusszanásnyi energiájuk is marad. Természetesen ez alkalommal is kulcs lesz a kispadok teljesítménye, ahol várni azért még mindig a dallasiaktól lehet többet. Ha nem is megfogni, de valamelyest limitálni úgy néz ki, tudja az OKC Dirkulest, a fegyver neve: Nick Collison. A Thunder csere nagyembere elképesztően alulértékelt védő, pedig már nyert egy párharcot azzal Brooks legénysége, hogy Collison kontrollálni tudta az ellen legjobb támadóját (Randolph).

Elolvasom »

 

Azonnali visszavágás
Írta: etoopark 2011. máj. 22. 9:51

Dallas Mavericks @ Oklahoma City Thunder 93-87

Az előző találkozó után már a hazai pálya előnyének birtokában léphetett pályára Oklahomában a Thunder, míg a Mavs tudta, minél előbb vissza kell szerezni a lépéselőnyt ebben a párharcban, mert egy fiatal, belelkesült gárda ellen már nagyon nehéz lenne fordítani 1-2-ről, ne adj’ Isten 1-3-ról. Rick Carlisle jó munkát végzett a két meccs között, mert ez a teher nem hogy agyonnyomta volna őket, de kifejezetten pozitívan sült el. A vendégek sorozatos tempókra kényszerítették a vendéglátókat, nem hagyták, hogy Russell Westbrook (30 pont, 4 gólpassz, 7 labdaeladás) a gyűrű alá jusson és a Thunder szinte összes játékosa megtette azt a szívességet, hogy pocsékul dobott. Legfőképpen igaz ez Kevin Durantra(24 pont, 12 pattanó, 5 gólpassz, 2 blokk), aki teljesen érthetetlenül totálisan indiszponált állapotban játszott és nem kis szerepe volt abban, hogy a Mavs 17-tel is vezetett már a negyed végén, végül a hazaiak szempontjából -15-tel zárult az első felvonás. A túloldalon álomszerűen ment minden. Hátul megoldották a kiszabott feladatot, elöl pedig Dirk Nowitzki (18 pont, 7 labdaeladás) az állandó kettőzések ellenére is nagyon hasznosan játszott, mindig megtalálta az üres embert, így a Dallas rengeteg könnyű dobást vállalhatott el 1-2 passz után. Főként Shawn Marion játszott hatékonyan (18 pont, 9/13 mezőnyből), így az is belefért, hogy Terry (13 pont, 6 gólpassz, 3/12 mezőnyből) kifejezetten rosszul célzott ma és a padról ma „csak” 26 pont érkezett (ezzel is verték a Thunder cseréit). A második negyedben sem változott túl sok minden, ugyanezen forgatókönyv mentén haladt a meccs, a legnagyobb különbség 23 pont volt, aztán a félidő vége előtt néhány büntetőnek köszönhetően sikerült 16-ra felkapaszkodnia Scott Brooks fiainak, de volt dolga a fiatal edzőnek a nagyszünetben bőven.

Elolvasom »

 

Visszajátszásban az OKC továbbjutása, Marshall és a lottó-sorsolás
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 18. 14:22

Mai epizódunkban megnézzük, ki választhat idén elsőként a Drafton, felidézzük a lottó-sorsolások legemlékezetesebb pillanatait, továbbá megünnepelünk egy csúcstartót és áttekintjük az OKC - Memphis párharc legfontosabb momentumait.

Elolvasom »

 

Élre állt a vezér
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 18. 6:43

Oklahoma City Thunder(4.) @ Dallas Mavericks(3.) 112 – 121

Igazi mismatch-csemegéket tartogatott nekünk a Dallas és a Thunder első találkozása a Nyugati Főcsoport-dötőben. Sokan sok helyen fejtegették, mekkora megoldhatatlan feladatot fog jelenteni Nowitzki a vendégeknek, de hogy ekkorát, arra talán még a legelvakultabb Mavs-szurkerek sem gondoltak előzetesen. Már eleve úgy kezdődött a derbi, hogy a német vagy bedobta a középtávoliját, vagy pedig faltot ütött rajta az aktuális védője. Eleinte Ibaka próbálkozott ellene, de gyorsan kiderült, hogy szó szerint semmi esélye, Nowo vagy elrontja a helyzetét felette-elugorva, vagy ponttal fejezi be az akciót a hazai gárda. Mivel Dirkules nem volt hajlandó hibázni ezen az estén, bárhogyan kapart az Oklahoma City, csak arra futotta tőlük, hogy a második negyed közepéig lendületből vezethessenek. Addig jól működtek az átmeneti játékaik, ráadásul szinten sűrűn tudtak kiharcolni szabálytalanságokat is. Az idő Carlisle legényeinek dolgozott, hiszen az ellen védői gyorsan padozni kényszerültek a sok személyi hiba miatt, Mr. Mismatch pedig csak szórta a mezőnykosarakat, illetve a büntetőket. A vonalról végül egy fantasztikus NBA rekordot döntött meg, 24-ből 24-et(!) értékesített, a kétpontosokat pedig hasonló hatékonysággal tette helyre (15-ből 12). Triplával még csak meg se kellett próbálkoznia.

Elolvasom »

 

Beharangozó – Playoff, 27. nap + tippjáték
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 17. 17:41

Oklahoma City Thunder(4.) @ Dallas Mavericks(3.) Konferencia-döntő, 1. mérkőzés  - 03:00 (Sport1)

Az a fura helyzet alakult ki a ligában, hogy a négy olyan gárda maradt állva a Konferencia-döntőkre, melyek közül tavaly egy sem élte meg legalább a második kört. Ha már így alakult, a semleges kosárrajongóknak (és persze az érintett klubok szimpatizánsainak) igazi, kiszámíthatatlannak tűnő párharcok jutottak a végére. Sokszor leírtuk már, de amikor ellentétes stílusú alakulatok mérik össze tudásukat, abból finom csemegék szoktak kisülni, főleg ilyen magasságokban. A nyitómeccs mindig különös hangsúlyt kap, hiszen a pályaelőnnyel rendelkező gárdán nagy a nyomás, a hátrébb rangsorolt pedig nyugodtan készülhet. Persze azt sem szabad elfelejteni ilyenkor, hogy mekkora löketett tud adni egy idegenből elhozott első mérkőzés, a mindenkori playoff-párharcok majd négyötödét azok az egyesületek nyerték eddig, melyek az első találkozón diadalmaskodtak. Ha már eltérő játékstílus. A Dallas Mavericks két igen erős ellenfelet ütött már el a továbbjutástól ebben az idényben, mind a Portland, mind pedig a Los Angeles Lakers számára több esélyt adtak az érintett párharcok előtt, mint Nowitzkiéknek. A legendásan PO-botladozó texasiak viszont idén teljesen más arcukat mutatják, mint bármikor korábban. A kifinomult passzjáték jellemezte csapattámadást a legfelsőbb szintekre emelték Kidd-kapitány vezetésével, ami egy alapvetően középtávoli dobásokat erőltető csapatnál is jelentősen képes növelni a hatékonyságot. Elméletben gyakrabban eljut a labda az üres emberekhez, ilyen helyzetből természetesen könnyebb betalálni, arról nem is beszélve, mennyit számít ebben a játékban a ritmus és a megfelelő ütemezés, időzítés. Ez a Carlisle-féle Mavs ebben a műfajban a legjobb a ligában, arról nem is beszélve, hogy messze a legmélyebb cserepaddal rendelkeznek az egész mezőnyt tekintve. Ha ehhez hozzávesszük az egykori MVP-t, Dirk Nowitzkit is, aki élete legérettebb játékát nyújtja ebben a szezonban, akkor felmerülhet a kérdés, milyen esélye lehet egyáltalán a Thundernek?

Elolvasom »

Címkék: kosarlabda, mavericks, nba, playoff, thunder
Kommentek: 90 komment

 

Vége a Memphis-i csodának
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 16. 9:00

Memphis Grizzlies(8.) @ Oklahoma City Thunder(4.) 90 – 105

Tegnap este megrendezték a 2011-es rájátszás első hetedik mérkőzését egy adott párharcon belül. Ez már önmagában is nagy szó, arról nem is beszélve, hogy a Nyugati nyolcadik kiemelt a Főcsoport-döntőbe jutásért küzdött. A Memphis Grizzlies mindenki számára komoly meglepetéssel szolgált, mikor elütötte a Spurst, majd a szintén jóval esélyesebbnek tartott OKC ellen kis híján 3 – 1-es vezetésre tudott szert tenni. Viszont azzal, hogy nem sikerült nekik ez a mutatvány a negyedik derbi három hosszabbításának egyikében sem, elvesztették hatalmas lélektani előnyüket, mint később kiderült gyakorlatilag a sorozatot is elbukták ott abban a pillanatban. Becsületükre legyen mondva, két nappal korábban kiharcolták a jogot egy utolsó lehetőségre a továbbjutást illetően, de a fantasztikus közönsége által fűtött Thunder akkor kosarazott a legjobban, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Miután nagyon rossz rajtot vettek a hazaiak, a nyitó negyed végére már sikerült lendületbe jönniük, a második játékrésztől kezdve pedig csak az volt a kérdés, mennyivel ússza meg a lelkes kiscsapat. A liga éljátékosainál láthatjuk, amint jön egy mélypont, a következő fellépésükön képesek a teljes feljavulásra, így történt ez a legutóbb 11 egységig jutó Durant-nél is, hiszen 39-et szórt a minden eldöntő összecsapáson. Hiába próbált meg ellene akármit Hollins mester, a pontkirály egyszerűen tarthatatlan volt, ráadásul hathatós segítséget is kapott a társaktól. Westbrook egy olyan bravúrt hajtott végre, amit előtte majd 20 éve senki sem, tripla-duplázott egy hetedik mérkőzésen (14 pont, 10 lepattanó, 14 gólpassz), James Harden pedig hatalmas önbizalommal játszva 17-et vágott, de ami nagyobb szó, a mondhatni mindent eldöntő harmadik játékrészben három kritikus triplát varázsolt be. A kulcs talán mégis egy kiegészítő ember, Collison volt ezen az estén. A kiváló védő hírében álló nagyember újra fogást talált az ellen legnagyobb támadófegyverén, Randolphon, mellesleg dobott 8 pontot, lekapott 12 pattanót és kiosztott 3 blokkot.

Elolvasom »

Címkék: bulls, durant, grizzlies, heat, kosarlabda, nba, thunder
Kommentek: 34 komment

 

Playoff 26. nap - Beharangozó
Írta: etoopark 2011. máj. 15. 18:22

Oklahoma City Thunder - Memphis Grizzlies, 7. meccs, 21.30

A felemás nap első meccsén a második kör utolsó találkozójára kerül sor. Felemás nap, hiszen a másik konferenciában ugyanezen a napon már elindul a főcsoportdöntő is, itt azonban még az eddigi rájátszás legjobb, legfordulatosabb párharcában kell eldönteni, ki legyen a Dallas ellenfele két nap múlva. Duranték furcsa helyzetben, hiszen életükben először kell olyan élet-halál meccset játszaniuk, amikor ők az esélyesebbek és valljuk be, inkább tőlük várták el a továbbjutást, nem az ellenféltől. A Grizzlies épp az előző összecsapáson kelt fel egy nagy gödörből, úgyhogy 50%-nál egyik csapatnak sincsenek jobb esélyei.

Elolvasom »
Címkék: bulls, grizzlies, heat, nba, thunder
Kommentek: 90 komment

 

Zakariás testvér és az ígéret földje
Írta: hegetox 2011. máj. 14. 9:30

Oklahoma City Thunder @ Memphis Grizzlies 83-95

Vérszagra gyűlt a Thunder Memphisben, hiszen az ötödik meccsen egy nagy veréssel nyomatékosították igényüket a konferenciadöntőre, és "must win" szituációba kergették ellenfelüket, hiszen a Memphisnek győznie kellett, ha életben akart maradni. Idén először került ilyen helyzetbe Memphis büszkesége - sztárjuk, Zach Randolph pedig jó néhány gyengébb meccs után tudta, hogy újra csapata élére kell állnia.

Elolvasom »

 

Playoff 25. nap - Beharangozó
Írta: etoopark 2011. máj. 13. 20:57

Memphis Grizzlies – Oklahoma City Thunder, 6. mérkőzés, 03:00

Magyar idő szerint hajnali 03:00-kor kezdetét veszi az utolsó még élő párharc hatodik meccse. Az utóbbi két találkozó forgatókönyve alapján könnyen legyinthetnénk és elintézhetnénk annyival, hogy nagy valószínűséggel a Thunder is lezárja a főcsoport elődöntőjét, de óvva intenénk mindenkit attól, hogy leírja a Grizzliest. Megtették ezt már többen a gyenge szezonkezdet és Rudy Gay sérülése után is, de ennek a csapatnak megvan az önbizalma ahhoz, hogy ilyen helyzetből is fordítani tudjon. Jobban mondva meg volt és itt van a mai összecsapás kulcsa: képes-e a Memphis kijönni a gödörből és újra elhinni, hogy megverheti az Oklahomát?

Elolvasom »
Címkék: grizzlies, nba, thunder
Kommentek: 57 komment

 

James szintet lépett
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 12. 7:48

Boston Celtics(3.) @ Miami Heat(2.) 87 – 97

Kritikus pontjára érkezett a veteránokkal felálló Celtics és a szupersztárok vezette Heat sorozata, hiszen a Miami hazai környezetben kapta meg a lehetőséget a továbbjutáshoz. Ugyan a Celtics játékosai bizakodóan nyilatkoztak, de végül Shaq O’neal (az egyik, aki nagy valószínűséggel befejezi pályáját, ha nem lesz szezon jövőre) már be sem öltözött fájdalmai miatt, Rajon Rondo legalább megpróbálta, de végül rajta is kifogott a sérülés (elsősorban a háta és nem a könyöke). Így mondhatni, a többiekre maradt, hogy alkossanak valamit. A szintén visszavonulást fontolgató Garnett igencsak bekezdett, 12-őt szórt az első periódusban, a vendégek pedig 8 pontos előnyre tettek szert. Ugyan Wade szépen beindult, de a bostoniaknak mindenre volt válaszuk. A koránt falt gondokkal küszködő Pierce gyakorlatilag kiszállt az első félidőre, ám Ray Allen remekül tüzelt kintről, ráadásul a padról beálló játékosoknak nagyon ment ezen az estén (33 – 12-re hozták a külön csatát). A türelmesen és okosan játszó hazaiak egy dolgot tudtak tenni, arra fókuszáltak, hogy meccsben tudjanak maradni, ennek megfelelően végig koncentráltan, kapkodás nélkül támadtak, de nem jöttek a nagy futások. Közben a zöldek gondjait tetézte, hogy Jermaine O’neal is meghúzta a hátát, így őt is jegelni kellett. Kisebb meglepetésre a beszálló Krstic támadásban egész hasznosan produkált (8 pont, 2 blokk), Delonte West pedig prímán helyettesítette a kezdőirányítót. A 38(!) büntetőt kiharcoló Heat nagyon okosan támadta a festéket, bent szabályosan csak igen ritkán lehetett megállítani Wade-éket. Garnett láthatóan teljesen elkészült erejével a nagy kezdeti lendület után, sokszor túlzottan is erőltette a dobásokat, ráadásul a vonalról is annyira pocsékul célzott, mint még soha (8-ból 3 büntető).

Elolvasom »
Címkék: celtics, grizzlies, heat, james, kosarlabda, nba, thunder
Kommentek: 46 komment

 

Heroikus klasszikus
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 10. 9:10

Oklahoma City Thunder(4.) @ Memphis Grizzlies(8.) 133 – 123 – háromszori hosszabbítás után

Úgy véljük az NBA playoff-történelmének az egyik igazi klasszikussá váló játéknapján vagyunk túl. Ugyan lejjebb megemlékezünk a keleti szuperhatalmak szintén végletekig kiélezett túlórás derbijéről, de a Memphisben látottak még a bostoni történéseket is felülmúlták. Mindkét gárda tudtában volt a meccs startjánál annak, hogy mindenképpen elő kell venniük a legnagyobb intenzitást igénybe vévő kosárlabdájukat, hiszen a sorozat ezt megelőző összecsapásain ez a faktor rendre döntőnek bizonyult. Persze, ekkor még nem számol(hat)tak azzal, hogy itt bizony egyeseknek 56-57 perceket kell a pályán tölteni… No, de visszaugorva az első félidőre azt kaptuk, amit az idei PO-mezőny két legfiatalabb alakulatától remélhettünk. A Thunder erőltette a tranzíciókból történő pontszerzést, mivel annyira nem megy nekik a támadás a Grizzlies felállt védelme ellen, ám hátrányukra vált Ibaka bokafájdalma, valamint az, hogy ennek tetejébe a faltokat is szorgosan gyűjtögette. A hazaiak viszont lehajtották a fejüket és mentek előre, ahogy csak tudtak, ennek eredményeképp úgy tűnt, akár el is dönthetik a rangadót, 18-cal mentek már a második játékrészben. A most sokkal kevesebb labdát eladó (3) Westbrook emelt a csapásszámon és jöttek az említett átmeneti játékból szerzett könnyű találatok, félidőre látótávolságon belülre ért az OKC.

Elolvasom »

 

Beharangozó – Playoff 21. nap + tippjáték
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 9. 18:01

Miami Heat(2.) @ Boston Celtics(3.) 2 kör, 4. mérkőzés – 01:00

A Boston Celtics megteremtette maga számára a lehetőséget legutóbb, hogy maradjon esélye a párharc megnyerésére, de csak akkor tarthatja ezt fent, ha ma este is győznek saját pályájukon Pierce-ék. Ez várhatóan sokkal nehezebb mutatvány lesz a részükről, mint legutóbb, hiszen egyrészt Rondo könyöke kiment és nem tudni, mennyire lesz képes használni azt a mostani derbin, másodsorban a Miami sem teheti meg, hogy odadobjon egy győzelmet a párharc ezen szakaszában. Nos, ehhez jelentős javulást kéne bemutatniuk az előző találkozón bemutatottakhoz képest. Gondolunk itt a párharcban eddig igencsak szenvedő Bosh játékára (6 pont, 5 lepattanó a 3. mérkőzésen), illetve Jamestől is lényegesen több kell, hiszen a remekül védekező Pierce 15 ponton tartotta, ami azért ritka a kétszeres alapszakasz MVP-vel szemben. Amit viszont át kell menteniük, az Anthony és Chalmers remeklése a padról, amennyiben tartják a szintet, a bostoni padnak fel kell kötni az alsóneműt, főleg, mivel Davis elképesztően maga alatt van, hiába a sok próbálkozás az ő formába hozatalát illetően. Nagy kérdés, hogy az az extra teljesítmény, ami jött Garnett részéről (28 pont, 18 lepattanó) egy óriási kiugrás volt-e, vagy képes lesz hasonlót nyújtani. Pierce is felébredt csipkerózsika álmából és 27-et szórva állt a Celtics élére, tőle viszont szükség van hasonlóra, kulcsszerepe van a zöldek eredményességében, illetve morális állapotában, hiszen mégiscsak ő a kapitány.

Elolvasom »

 

Visszatérés
Írta: etoopark 2011. máj. 8. 11:32

Miami Heat @ Boston Celtics 81-97

A Celtics egyértelmű célokkal lépett pályára a harmadik meccsen, tudván azt, hogy 0-3-ról még senki nem fordított az NBA történetében. Ennek megfelelően kezdték a találkozót és gyorsan előnyhöz is jutottak. Paul Pierce (27 pont, 5 gólpassz, 5 pattanó) és Kevin Garnett (28 pont, 18 pattanó) érezték át leginkább a jelentőségét ennek az összecsapásnak, de a negyed vége felé, a második negyed közepén úgy tűnt, ez is kevés lesz. LeBron James (15 pont, 7 pattanó, 5 blokk) ugyan visszafogottabb volt a szokásosnál, de Dwyane Wade folytatta jó sorozatát (23 pont, 7 gólpassz, 6 pattanó) és a padról meglepő segítséget kapott Joel Anthony (12 pont, 11 pattanó) és Mario Chalmers (17 pont) személyében. Szoros csata alakult ki a félidőre és a hazaiak joggal aggódhattak, hogy ez a meccs is rosszul végződik számukra. Ekkor lépett fel újra Garnett és egy nagy rohanással 10 pont körüli fórt csikartak ki maguknak a nagy szünet után, ami később kiderült, végzetes volt a Heat számára, nem tudtak felállni belőle és a végén szinte ellenállás nélkül adták meg magukat. A következő mérkőzés legalább ekkora jelentőséggel fog bírni, hiszen ha a Boston 0-2-ről egyenlít, akkor minden mentális fölény náluk lesz, míg 1-3-ról szinte biztosan kikapnak.

Elolvasom »
Címkék: celtics, grizzlies, heat, nba, thunder
Kommentek: 20 komment

 

Beharangozó - Playoff 19. nap
Írta: sz.gaben 2011. máj. 7. 17:00

 

Miami Heat @ Boston Celtics
A párharc állása 2-0
Nagyon fontos találkozóra készülnek a csapatok ma Bostonban, hiszen a Celtics elsődleges célja, hogy elkerülje azt, amit a Lakersnek ma nem sikerült: hogy 0-3-al készüljön a negyedik felvonásra. Annyiban persze más a helyzete a két gárdának, hogy a Lakers hazai pályán kapott ki kétszer, míg Garnették Miamiban szenvedtek vereséget és most otthon javíthatnak. Hogy mi kellene ehhez? Leginkább az, hogy valami fogást találjanak a Heat nagy hármasán, amely az előző meccsen összesen 80 pontig jutott. A floridaiak remekül tüzeltek a mezőnyből és a vonalon túlról is 45%-al szórtak, ami ellen csak a még eddiginél is szorosabb védekezéssel tud tenni a hazai együttes. Nagy szükség lesz Paul Pierce pontjaira is, aki se a múltkori, sem a párharc első találkozóján nem tudott 20 pont fölé jutni. Szintén csalódás a Celtics kispadja is, amelynek muszáj aktivizálnia magát mind pontszerzésben, mind védekezésben. De a megszerzett előnyüket megtartani is muszáj lesz, hiszen az eddigi találkozókon bostoni vezetésnél mindig durván visszavágott a Heat egy nagy, demoralizáló rohanással.
Nekik nem nagyon kell változtatniuk, hiszen úgy tűnik, hogy a Wade-James duó végre remekül szuperál és amíg nem sikerül őket lelassítani (lekapcsolni ugyanis szinte lehetetlen) addig nem lesz gondban a Heat. Mindenképp egy kiélezett, kemény összecsapás várható: a Celtics a folytatásért küzd, hiszen ahogy azt már sokszor írtuk 0-3-ról még egy NBA csapat sem állt fel a hét győzelmig tartó Playoff történetében, míg a Heat egy idegenbeli diadallal hatalmas lépést tenne a konferenciadöntő felé.
Oklahoma City Thunder @ Memphis Grizzlies
A párharc állása: 1-1
Ahhoz képest, hogy az idény előtt a Memphis első Playoff győzelmére is várni kellett, addig most már azt várjuk, hogy meg tudja-e őrizni hazai veretlenségét idén a Grizzlies otthonukban. Az eddigi három, Memphisben rendezett találkozót ugye megnyerték Randolphék és mivel el tudtak hozni egy meccset a Thunder otthonából, ezért ha most is mindkét hazai meccsüket megnyernék, akkor hasonló helyzetben lennének, mint ahogy az első körben voltak. Ehhez persze a Randolph-Gasol-Conley tengelyen kívül szükség lesz Battier és Young védőmunkájára az alapszakasz legeredményesebb játékosa, Kevin Durant ellen, illetve Conleynak fel kell vennie a nyúlcipőt, ha lépést akar tartani Westbrookkal. Ha őket kettőjük le tudják védekezni és a támadó oldalon tudnak olyan teljesítményt nyújtani, mint a párharc első összecsapásán, akkor nagy gond nem lehet.
A Thunder az előző meccsen meg tudta azt tenni, ami a Spursnek nem ment és le tudta lassítani a Gasol-Randolph párost, amely még így is 28 pontot és 19 lepattanót hozott, de 22 kísérletükből mindössze 5 ért célba és volt 2-2 eladásuk is. Ebben nagy szerepet játszott a párharc egyik oklahomai kulcsembere, Serge Ibaka, aki remek munkát végzett a védő oldalon. Ezt a teljesítményt mindenképp hoznia kell a Thundernek, mivel ha nem húznak be egy meccset Memphisben, akkor komoly gondokkal kell szembenézniük.

Miami Heat @ Boston Celtics (02:00)

A párharc állása 2-0

Nagyon fontos találkozóra készülnek a csapatok ma Bostonban, hiszen a Celtics elsődleges célja, hogy elkerülje azt, amit a Lakersnek ma nem sikerült: hogy 0-3-al készüljön a negyedik felvonásra. Annyiban persze más a helyzete a két gárdának, hogy a Lakers hazai pályán kapott ki kétszer, míg Garnették Miamiban szenvedtek vereséget és most otthon javíthatnak. Hogy mi kellene ehhez? Leginkább az, hogy valami fogást találjanak a Heat nagy hármasán, amely az előző meccsen összesen 80 pontig jutott. A floridaiak remekül tüzeltek a mezőnyből és a vonalon túlról is 45%-al szórtak, ami ellen csak a még eddiginél is szorosabb védekezéssel tud tenni a hazai együttes. Nagy szükség lesz Paul Pierce pontjaira is, aki se a múltkori, sem a párharc első találkozóján nem tudott 20 pont fölé jutni. Szintén csalódás a Celtics kispadja is, amelynek muszáj aktivizálnia magát mind pontszerzésben, mind védekezésben. De a megszerzett előnyüket megtartani is muszáj lesz, hiszen az eddigi találkozókon bostoni vezetésnél mindig durván visszavágott a Heat egy nagy, demoralizáló rohanással. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy sok kisebb sérülttel bajlódik az együttes, de úgy tűnik, hogy Shaquille O'Neal ha nem is hosszú időre, de visszatérhet ma este.

Elolvasom »
Címkék: celtics, grizzlies, heat, kosarlabda, nba, thunder
Kommentek: 67 komment

 

Az akarat diadalai
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 4. 8:58

Boston Celtics(3.) @ Miami Heat(2.) 91 – 102

Egy négy győzelemig tartó párharcban azzal együtt is komoly fórnak számít a 2 – 0, ha az előnyben lévő csapat két diadala után kétszer idegenben kell, hogy megmérettesse magát. Pontosan tudta ezt az egymeccses hátrányban lévő Celtics is, ennek megfelelően jóval koncentráltabban léptek pályára Miamiban, mint vasárnap. Úgy látszik, ebben a sorozatban különös szerepe van a momentumnak. Ez az, amit az első mérkőzésen a fejben nagyon összerakott és harapós Heat mindig elvett a vendégektől, ha azok épp bármiféle komolyabb rohamba kezdtek volna. A második derbin pontosan ugyanez történt, a kivégző szerepében újfent LeBront üdvözölhették a floridaiak szimpatizánsai. Kezdetben nem igazán tudtak elszakadni egymástól a felek, de a második negyedben volt egy szakasz, mikor a vendéglátó leadta kisebb előnyét, a Boston feltámadó cseresora pedig kettő pontos fórnál hat(!) dobást hibázott el sorban, melyek esetleg tovább növelhették volna nyúlfarknyi előnyüket. Ugyan a floridaiak is tétováztak ebben az időszakban, de James végül két triplát beszórva, majd több ügyes betörést végrehajtva egyedül szakította le Rivers legénységét, akiknél ezen az estén Pierce és Allen szenvedett különösképpen.

Elolvasom »
Címkék: celtics, grizzlies, heat, james, kosarlabda, nba, thunder
Kommentek: 35 komment

 

Beharangozó – Playoff 17. nap + tippjáték
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 3. 22:22

Boston Celtics(3.) @ Miami Heat(2.) 2. kör, 2. mérkőzés – 01:00 (Sport1 közvetítés)

Sokat nem pihenhettek a csapatok, a tegnapelőtti találkájuk után itt a visszavágási lehetőség a Celtics előtt, más szemszögből nézve pedig a Heat még jobban elbizonytalaníthatja Pierce-éket. Mondani sem kell, mennyire fontos lenne a győzelem a vendégeknek, ugyanakkor azt sem kell kiemelnünk, hogy ehhez alapos feljavulásra van szükségük több területen is. A Miami játéka nagyon egyben volt vasárnap, azt a fajta kosárlabdát produkálták Wade-ék, amivel komoly reményeik lehetnek itt a legjobbak között is. Náluk igazán nem nagyon kell változtatni, bár Bosh-t illene jobban bevonni a játszadozásba (7 pont), ugyanakkor neki is többet kell nyújtania a 10-ből 3-as mezőnymutatónál. Sokan felhozták, hogy LeBrontól is több kell, ám, ha jobban megnézzük, csapata számára talán ebben a formájában a leghasznosabb. A vezérszerepet átengedte a megállíthatatlan Wade-nek, ő pedig egy-egy fontos találattal igyekezett észre vétetni magát és nem pattogtatott feleslegesen 1 az 5 ellen, mint a szezon jelentős hányadában. A kiegészítő emberek terén ma is találniuk kell legalább egy valakit, aki felnő a nagyokhoz, a nyitányon James Jones volt ez a személy (25 pont), kérdés, ő képes lehet-e ma is hasonlóra.
Elolvasom »

 

Wade védte a várat
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 2. 8:01

Boston Celtics(3.) @ Miami Heat(2.) 90 – 99

Tegnap este megkezdődött az NBA rájátszásának második köre, már az első napra jutott egy ehhez mérten is csemegének számító találkozó. Előzetesen mentek a találgatások, hogy ezen két gárda mivel nőhet a másik fölé. Nos, a Miami játékosai eddig úgy néz ki, nagyon precízen tartják magukat a tervhez. Egyrészt úgy léptek pályára, ahogy az előrébb álló, hazai pályát birtokló csapatnak kell, másrészt olyan mértékű koncentrációval, sallangok nélkül kosárlabdáztak, mint eddig nagyon kevésszer ebben az évadban. Mindkét oldalon beszéltek nagy visszatérőkről, ám úgy néz ki, Haslemre, illetve Shaq O’nealre még várni kell, a szuperhatalmak nélkülük nézték meg, mire képesek a másik ellen. Az első játékrészt szinte teljes mértékben a hibák határozták meg, sokáig fej-fej mellett haladtak a gárdák, majd a negyed végét szépen elrontotta a vendég alakulat. A következő 12 perc James Jonesról szólt. Nagyon féltettük a Heat padját a Bostonétól, ehhez képest az említett úriember egyedül dobott több pontot (23), mint a másik oldal teljes cseresora (22). A második negyedben négy triplát süllyesztett el, klubjában ilyet egy etap alatt még soha senki nem vitt véghez a PO-k történelmében. Főszereplésével komoly, 14 pontos előnyt épített a vendéglátó. A Celticsnél Rondo faltjai okoztak komoly fejfájást, nélküle nagyon nem futott a szekér támadásban, sőt, visszatértével sem változott jelentősen a helyzet. Onnantól kezdve, hogy a Heat ilyen mértékű fórhoz jutott, a derbi gyakorlatilag a momentum megállításokról szólt. Ebben LeBron James jeleskedett leginkább, hiszen bármilyen rohamot indítottak Allenék, ő biztosan lezárta, illetve megfordította azt egy-egy nagyon jól ütemezett találattal.

Elolvasom »
Címkék: celtics, grizzlies, heat, kosarlabda, nba, thunder, wade
Kommentek: 41 komment

 

Playoff 15. nap - Beharangozó
Írta: etoopark 2011. máj. 1. 16:30

Oklahoma City Thunder – Memphis Grizzlies 19.00

Sokat nem várat magára a második kör és az első befejezője, a Grizzlies lép legelőször pályára kukoricaföldön. Ünnepléssel, pihenéssel, utazással együtt másfél napjuk volt összesen kigondolni, mi lehet a nyerő taktika Duranték ellen, úgyhogy inkább arra lehet számítani, hogy a nyertes párharc okozta eufóriát és önbizalmat próbálják majd meglovagolni és saját játékukat játszani, a mai hibákat pedig a többi mérkőzésen kijavítani. A Thundernek nincs más dolga, mint folytatni a Nuggets ellen megkezdett irányt, ők egyébként is inkább okoznak matchup problémát ellenfelüknek, mint fordítva.

Mindkét oldal teljes (Rudy Gay-t utoljára említem meg, természetesen ő nincs, de mindenki tudja, vele ebben a szezonban már semmiképp nem kell számolni, akkor sem, ha a Memphis esetleg döntőbe jutna), úgyhogy a szokásos összeállításban néznek egymással farkasszemet.

Elolvasom »
Címkék: celtics, grizzlies, heat, nba, thunder
Kommentek: 201 komment

 

Rájátszás 2010-2011, 2.kör - Nyugati főcsoport
Írta: etoopark 2011. máj. 1. 11:00

Folytassuk a tegnapit, ma nyugat kerül terítékre. A szerzők: Hegedűs Róbert és Tóth Attila

Los Angeles Lakers (2.) – Dallas Mavericks (3.)

Előzmények. A Lakers elég nehezen lendült bele a Hornets ellen, de az utolsó két meccsen bajnokhoz méltóan rendezték le a komoly kérdéseket. Ami igazán ijesztő, hogy Kobe Bryant és Pau Gasol sem lendült még top formába. A Mavericks kisebb különbséggel, de alapvetően jó irányba haladva hozta utolsó két meccsét, és akár öt meccsen is elbúcsúztathatták volna az előzetesen sokkal többre taksált Portlandet. A két csapat egymás elleni alapszakasz-mérlegében két szoros meccs (1-1) mellett áprilisban egy közel 30 pontos Mavs-égést könyvelhetünk el, de ez inkább pillanatnyi rövidzárlat volt, mint a két csapat közötti valós különbség. Az utóbbi meccsen nem csak a játékról szólt a történet, kisebb csetepaté is kialakult, ami mindenképp jelzi a feszültséget a két alakulat között – mindez valószínűleg a playoff-párharcban is jelen lesz. Mivel azonban veteránok tömkelege lép fel mindkét oldalon, ezt jó eséllyel kordában tudják majd tartani.

A párharc mottója: ’Árnyék és fény’. Vajon ki tud-e lépni a Dallas Bryant és a Lakers nagyembereinek árnyékából, vajon át tudja-e egyáltalán lépni a saját árnyékát? Lassan öt éve várnak a Mavs-hívek arra, hogy újra döntőig meneteljen az alakulat, de azóta nemhogy a döntőig nem jutottak el, a második kört is csak egyszer láthatták – abban sem volt sok köszönet (1-4 a Nuggets ellen). A Lakersnél ellenben az a kérdés, hogy mikor nyújt olyan konzisztens teljesítményt, ami méltó a kétszeres címvédőhöz. Ennek már voltak jelei az elmúlt mérkőzéseken, de felvillanások már nem lesznek elegendőek a Mavericks ellen.


Elolvasom »
Címkék: grizzlies, lakers, mavericks, nba, thunder
Kommentek: 6 komment

 

Egy újonc mentette meg a Spurst
Írta: zsiveragabor 2011. ápr. 28. 8:50

Memphis Grizzlies(8.) @ San Antonio Spurs(1.) 103 – 110 – hosszabbítás után

A Spurs megúszta, hogy hazai pályán essen ki, összesen egy nyert meccsel a nyolcadik kiemelt ellen. No, de hogyan tették mindezt a texasiak? A két gárdától már megszokhattuk ebben a sorozatban, hogy kiélezett, izgalmas derbiket játszanak egymással, igaz legutóbb szó sem volt szoros találkozóról. Ahhoz képes, mennyire rossz helyzetben kezdték ezt a találkozót, minden fegyverüket bevetve sem tudták leszakítani a hajtós Memphist, sőt, a harmadik negyedben jött a vendégektől a szokásos szigorítás védekezésben, ami meg is hozta gyümölcsét, hiszen onnantól inkább az ő kezükben volt a mérkőzés sorsa. A festékben már megint csúnyán helybenhagyott SAS három egységnyi hátránnyal fordult az utolsó percre. Hill ziccere után csak egy volt közte, ám Randolph visszaállította a differenciát egy középtávolival. Alig 14 szekunduma maradt Popovich-éknak, hogy kitaláljanak valamit, egy gyors kettessel álltak elő, majd jöhetett a falt. Randolph lett a sértett, be is vágta mindkét kísérletét, újra alkotnia kellett valamit a San Antoniónak. Csakhogy porszem került a gépezetbe. A 33 ponttal záró Ginobili egy igen emberes távolit szórt be kiesve a pályáról, de kiderült, hogy egy hajszálnyival rálépett a triplavonalra, maradt 2 másodperc és egy pont a Grizzliesnek. Randolph megint odaállhatott a vonalra és most sem remegett meg a keze. Ha konferencia elsőként kiesésre állsz a playoff első körében, kinek add a labdát 1,7 szekundummal a végső dudaszó előtt három pontos hátrányban? Hát persze, hogy egy újoncnak! Neal nem hezitálhatott, védővel együtt verte be a triplát, jöhetett a hosszabbítás! Ott annak rendje és módja szerint előnyben volt a megmenekült csapat, Parker és Hill lezárták a derbit, tehát vehet egy nagy levegőt a Spurs, és nekivághat a nagy menetnek Memphisben holnapután.

Elolvasom »

 

Beharangozó – Playoff 12. nap
Írta: zsiveragabor 2011. ápr. 27. 19:23

Philadelphia 76ers(7.) @ Miami Heat(2.) 1. kör, 5. mérkőzés – 01:00

Legutóbb Philadelphiában az volt a kérdés, hogy tud-e söpörni a párharcban a Heat, ezt végül egy 10 – 0-s záró rohammal elkerülte a Sixers. Ebből már az is kiderülhetett, hogy a Miami éppen azt nem tudta véghezvinni, amit egyébként az alapszakaszban is csak nagyon ritkán. Le
zárni egy szoros meccset a végjátékban. Most egy párharcot kéne nekik, tehát a nyomás csak rajtuk van, annak ellenére, hogy ez élethalál mérkőzés a vendégek szemszögéből. A Philly múltkori diadalával már megtette, amit megkövetelt a haza, a többi csak hab lenne a tortán. Ha ilyen felfogásban kosaraznak és emellett koncentráltak lesznek, megnehezíthetik a James-ék dolgát, azt csak nagyon nehezen tudnánk elképzelni, hogy egy bravúrgyőzelmet aratnának ma este idegenben. Elolvasom »

 

Kiesés szélén a Spurs
Írta: zsiveragabor 2011. ápr. 26. 8:45

San Antonio Spurs(1.) @ Memphis Grizzlies(8.) 86 – 104


Érik a legkomolyabb meglepetés, ami az első kört illeti, hiszen Nyugat papíron leggyengébb alakulata mára virradóra harmadszor tángálta el a főcsoport legjobb alapszakasz mérlegű gárdáját. Hiba lenne, ha leragadnánk a kiemeléseknél, hiszen az idei PO rendkívüli mértékben szól a jó vagy rossz match-up-okról, és ahogy azt lehetett sejteni is, a SAS-nak borzasztóan rossz párosítást jelent a Memphis. Parker-ék tisztában voltak azzal, hogy egyszerűen nem veszthetik el ezt a találkozót, ennek megfelelően agresszíven kezdték a mérkőzést és, ha megugrani nem is tudtak, de az első félidőt ők zárták kétpontos előnnyel. A kis francia addig brillírozása addig elég volt, utána viszont ütemet váltott a Grizzlies és egy-egy letámadással, valamint a szokásos kettőzésekkel hamar zavarba hozták a rutinos ellenfelet. Ezzel egy időben magabiztosan értékesítették a helyzeteiket is, például a padról érkező Arthur-ral semmit sem tudott kezdeni a San Antonio. Számos fontos pillanatban szerzett támadó lepattanót a vendéglátó, egyszerűen képtelenek voltak keménységben felvenni a harcot Duncan-ék (6 pont, 7 lepattanó). A fantasztikusan védekező és hatalmas lendületben lévő Memphis már 13-mal ment az utolsó kisszünet előtt, ám a negyedikben még egy lapáttal rá tudtak tenni és helyenként már húszat is rá tudtak számolni a vendégekre.
Elolvasom »

 

Beharangozó - Playoff 10. nap
Írta: hegetox 2011. ápr. 25. 17:00

San Antonio Spurs (1.) @ Memphis Grizzlies (8.)

Első kör, 4. meccs, start: 02.00

A Spurs eddig közel sem hozza azt, amire az alapszakasz-teljesítménye alapján elvárható lenne. Kapkodás, rossz döntések, hullámzó teljesítmények, gyenge pad és visszafogott palánk alatti munka jellemzi a csapatot. Persze semmi nincs veszve, hiszen Ginobili visszatérésével egy plusz életveszély érkezett támadóoldalra, és a 3. meccset is csak minimális különbséggel veszítették el. A Spursnek elsősorban fejben kell felnőnie a feladathoz, amiben annak ellenére nagy szerepe lesz Tim Duncannek, hogy bizony javarészt az ő lelkén szárad, hogy Zach Randolph bedobhatta a döntőnek bizonyult hármast az előző meccsen.  A védekezéssel ennek ellenére nincs nagy gond, de a támadóoldalon a végjátékokban többször nagyon határozatlan volt a San Antonio. Ne feledjük, hogy egy esetleges győzelemmel újra náluk lenne a pályaelőny, és azt ők is pontosan tudják: nem lenne túl vidám 1-3-mal hazamenni.

Elolvasom »

 

Életben maradtak - legalábbis egyelőre
Írta: etoopark 2011. ápr. 24. 10:47

Dallas Mavericks @ Portland TrailBlazers 82-84

Ami nem sikerült a piros-feketéknek az időrendben korábban játszott meccsen, az ezen a találkozón igen. A Blazers az életben maradásért lépett pályára, 3-1-ről pályahátrányból alig fordított valaki az NBA történetében, így ezt mindenképpen el akarták kerülni. A Dallas is tudta ugyanezt a statisztikát és rögtön magukhoz is ragadták a kezdeményezést, gyakorlatilag végig vezettek az első félidőben is 4-5 pontokkal. Az is sokat segített nekik, hogy Brandon Roy (24 pont, 5 gólpassz) egy ziccert követően rosszul ért talajt (Peja Stojakovic ütött rajta faultot) és így sokat nem játszhatott az első félidőben. A vendégek Dirk Nowitzki (20 pont) vezetésével ezt használták ki, de nem tudtak érdemben elhúzni. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra alapon ezt a hibájukat a harmadik felvonásban javították, gyakorlatilag amit ráemeltek, az bement, de inkább azt kell kiemelni, hogy a túloldalon viszont ennek ellenkezője történt. Hiába tartották eddig csapatukat Aldridge (18 pont) és Miller (14 pont), ebben a szakaszban semmit nem tudtak bedobni. Marion (12 pont, 11 pattanó), Terry (13 pont) és a német klasszis irányításával nem kevesebb, mint 23 pontra növelték az előnyt a dallasiak, miután Peja beszottyolt egy hármast a negyed végén. Akik viszont azt hitték, itt a vége, az idei rájátszás valószínűleg legnagyobb fordításáról maradtak le.

Elolvasom »

 

Playoff 8. nap - Beharangozó
Írta: sz.gaben 2011. ápr. 23. 17:13

Chicago Bulls – Indiana Pacers 20:30

A párharc állása: 3-0

Az első párharc, ami négy meccs alatt eldőlhet idén, de egyben ez lenne az idei Playoff eddigi legigazságtalanabb helyzete is. A Pacers az első meccsen szinte végig vezetett, majd az ezt követő két találkozón is nagyon megizzasztotta Derrick Rose-t és csapatát, de végül – hála leginkább az MVP cím legnagyobb várományosának – mindig vereséget szenvedtek. Hiába az Indianat dicsérő szavak, hogy azért mégiscsak nyolcadikként, negatív mérleggel kerültek be és ahhoz képest milyen jók, ha a meccsek végét mindig sikerül elrontaniuk. Senki nem várta tőlük, hogy megverik a Bullst, de ők mégis a létező legközelebb voltak ehhez, több alkalommal is. Sőt, elég durva statisztika, hogy a Bulls a párharc során egyszer sem vezetett hét pontnál többel, míg a Pacers ugye többször is. Collisonék célja tehát most már egyértelműen az, hogy ha többször nem is, de legalább egyszer be tudják fejezni úgy a találkozót, hogy a Pacers neve mellett legyen a W.

Elolvasom »

 

Oltották a tüzet az első körben megégők
Írta: zsiveragabor 2011. ápr. 21. 8:25

Memphis Grizzlies(8.) @ San Antonio Spurs(1.) 87 – 93

Manu Ginobili úgy néz ki, még időben visszatért a Spurs szemszögéből nézve, hiszen a második derbin 17 pontjával rögtön vezérként állt vissza a csatasorba. Sokat foglalkoztunk már ebben a párharcban a match-up-okkal, ami most úgy fest, az argentin jelenlétével a texasiaknak kedvez egy hajszállal. A SAS ugyan elhúzni nem tudott, de végig kézben tartotta a meccset, ráadásul a közvetlen végjátékot megelőzően a Grizzlies kissé talán elizgulta a dolgokat és pár kulcsfontosságú támadásból nem tudtak kosarat szerezni, a rutinrókák pedig kényelmesen lezárták az összecsapást. Sokat küszködött három napja a San Antonio a palánk alatti védekezéssel, ám most a veterán McDyess 11 pontra és 5 lepattanóra limitálta az ellen legkomolyabb támadófegyverét, Randolph-ot. A Memphis-nek természetesen így sem kell szégyenkeznie, főleg azért nem, mert a nyugati első kiemelt így, teljes kerettel sem látszik verhetetlennek számukra, két nagyon fontos találkozó jön az otthonukban. A győztes fél legkomolyabb érdemei mellett ki kell emelnünk, hogy példás csapategységet alkottak a játék minden területén, ezúttal is. Ginobili mellett a többi kulcsember is hozta az elvárható szintet, most megvolt az a lendület bennük, ami a legutóbbi meccsükön nem. A Spurs-nek létfontosságú volt ez a diadal, ami talán átlendítette őket a komoly holtponton, viszont igazán akkor tudnának lélektani előnybe kerülni, ha nem csak visszavennék a pályaelőnyt, de úgy érkezhetnének vissza San Antonioba, hogy rögtön lezárhatják a párharcot.

Elolvasom »

 

Playoff 5. nap - Beharangozó
Írta: hegetox 2011. ápr. 20. 19:05

Denver Nuggets (5.) @ Oklahoma City Thunder (4.)
Első kör, 2. mérkőzés – start: 02:00

Kétszemélyes show-val indult a párharc, hiszen Durant 41, Westbrook 31 pontig jutott – persze az érem másik oldala, hogy így is csak alig tudták megverni ellenfelüket. Szinte garantált, hogy lesznek majd gyengébb meccseik, ekkor nagy szükség lesz Harden pontjaira, aki meglepetésre nagyon visszafogott (5 pont, 1/5 mezőnyből) volt az első meccsen. Ha nem tud felpörögni, akkor gondjaik lehetnek. Egyrészt mert cseretársai igen rapszódikusan teljesítenek, másrészt szemet bántóan nem foglalkoztatja a csapat a palánk alatt Ibakát és Perkinst.

Elolvasom »

 

Régebbiek | Végére »