sopron címkével ellátott posztok 
Írta: adyno21 2011. márc. 20. 15:22
Falco-SZOVA KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK 83–82 (20–18, 22–17, 18–21, 23–26)
Úgy fest Bencze Tamás olyan felfogást hozott Szombathelyre, mely nagyon fekszik a sárga – feketék játékosainak. Többek között Alekseyev nyilatkozott az elmúlt napokban arról, hogy lehet esélyük a bajnokaspiráns Szolnok ellen. Remek szellemben kezdte a találkozót a Falco, sokat tett a kezdő lendülethez a 600. bajnoki mérkőzését játszó Kálmán László . A visszatérő Gosa nagyot dobott a csapat védekezésén, Báder nem is bírta a rá nehezedő terhet, 4 perc alatt 2 eladott labda és 2 fault fűződött a nevéhez. Doyne ismét meghatározó pontszerzője volt a hazaiaknak, nem volt meglepő, hogy Falco fórral zárult az első negyed. A Szolnok csak percekig vezetett, majd miután Kálmán lépett elő a vezérré hazai oldalon, 7 pontra duzzadt a szombathelyi előny. Pór Péter igyekezett felrázni övéit, mely sikerült is ideig-óráig, mert ekkor az idei szezonban gyengélkedő Pankár Tibor hozott 5 pont és megint 7 volt közte, igaz követett el hibát is mert a negyed végén 2+1e-es játékával Clark zárkóztatta a Szolnokot. Báder a záró játékrészre elővette válogatott formáját és jelentősen feljavult Trotter játéka is. Azonban Kálmán, Gosa, vagy Alekseyev mindig képes volt betalálni, a végjátékban még Doyne kipontozódása sem roppantotta meg a Falcot. 1 percen belül voltunk, amikor Trotter ziccerével egy pontos előnyre tett szert a Szolnok. Majd jött Szanati, aki Pankárhoz passzolt, a volt válogatott játékos pedig értékesítette a tempót az utolsó másodpercben. Itt a forduló meglepetése, egy ponttal győzött a Falco a Szolnok ellen, akik megóvták a mérkőzést…
Kommentek: 2 komment
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 15. 14:37
Winter Gábor beszámolója a Magyar Kupa négyesdöntőjéről
Elődöntő: Szolnoki Olaj - Atomerőmű SE 84 - 71
Az alapszakaszban 15 ponttal nyert otthon a Paks, ez bizakodásra adhatott okot az atomvárosiaknak, viszont az Olaj hamar nyomatékosította, hogy komolyan gondolja a kupagyőzelmet. Báder vezérletével már a 4. percben 10 ponttal vezettek a hazaiak, ami a negyed végére 16-ig kúszott fel. A paksiaknál senki nem akadt, aki a sereg élére állt volna, így a második negyedben is csak az eredmény tartására futotta tőlük. A második félidőre azonban egy teljesen más Atom érkezett vissza, és Sales vezérletével repesztettek egy 18-2-es rohamot, amely végén már a vendégek jártak előrébb. Azonban az erejükből csak ennyire futotta, innentől lassan, de biztosan húzott el a remekül játszó, Báderre építő Szolnok. Végül, a negyedik negyedben helyenként örömjátékot bemutatva, a közönséget maximálisan kiszolgálva, magabiztosan jutott a döntőbe a házigazda. A hazaiaknál Báder Márton (30 pont/ 13 lepattanó) volt a vezér, de Trotter (15 pont/6 gólpassz) és Trepák (11 pont) is sokat tett a győzelemért. A vendégeknél az amerikai trió hozta magát, csak Sales (20 pont/7 pattanó), Johnson (17 pont/8 lepattanó) és Hodges (14 pont/5 gólpassz) tudott az esemény rangjának megfelelően kosárlabdázni. A kispadok küzdelmét 23-9-re a hazaiak nyerték, ami szintén fontos eleme volt a győzelmüknek.
Kommentek: 3 komment
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 12. 11:52
Miholics Zoltán írása

Ha létezik csúcsmérkőzés magyar kosárlabdában, mely az elmúlt másfél évtizedben kivívta magának az örökrangadói státuszt, akkor az egyértelműen a Pécs-Sopron párviadal. A két klub – évről-évre az Euroligában edződve – egyértelműen túlnőtte a hazai bajnokság kereteit, színvonalát, s hosszú ideje egymás közt dönti el a bajnoki címek sorsát. Az összecsapásaik mindig a sportág legjelesebb eseményei közé tartoznak, s ez most sem lesz másként: az alapszakaszt lezáró mérkőzésen arról döntenek majd, kinél lesz végig pályaelőny a rájátszásban.
Tipikusan az a találkozó lesz ez, melyről könnyedén lehet több oldalnyi beharangozót rittyenteni, viszont megtippelni a végkimenetelét szinte lehetetlen. A két csapat közös történelme már-már meghaladja egy átlagos magyar házasság időtartamát, s – a párhuzamnál maradva – a felek ennélfogva úgy ismerik egymást, mint a saját tenyerüket. Éppen ettől lesz annyira kiszámíthatatlan a mérkőzés, mert köztük már nincsenek titkok, pontosan tudják, mivel próbálkozik majd a másik (egyéni és csapat szinten), szinte jobban ismerik az ellenfél figuráit és kézjeleit, mint a sajátjukat, s nem jelent feltétlenül előnyt a hazai pálya sem, hiszen már oly sokszor megjárták a hadak útját mindkét oldalon, s jó párszor térhettek vissza otthonukba vendégként megszerzett skalppal.
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 11. 19:57
Túlzás, erős túlzás lenne azt állítani, hogy rajong egymásért a pécsi és a soproni női kosárlabdacsapat szurkolótábora. Mégis, amikor a szezonok elején elkészül a sorsolás, a két női "elit alakulat" szurkolótábora rögtön azt keresi, mikor lesz Pécs-Sopron, illetve Sopron-Pécs. Holnap Pécsett csap össze a két sztárcsapat!
Botár László felvezetője
Írta: adyno21 2011. márc. 10. 15:52
A hétvégén rendezik a Női Kosárlabda NB I egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását, melyen a Pécs a Sopron csapatát látja vendégül a Lauber Dezső Sportcsarnokban szombaton. Ezen mérkőzésen felvezetéseként a Miholics Zoltán által készített Allie Quiqley interjút ajánljuk figyelmetekbe.
Idén a lengyelországi Gdyniában rendezték a szokásos nőnapi Euroliga All-Star gálát, melyre ezúttal sem kerülhetett sor Magyarországon szereplő játékos nélkül. Ezúttal a Pécs 2010 csapatában kosarazó, vajkezű amerikai dobóhátvéd, Allie Quigley kapott lehetőséget arra, hogy a legjobbak közt lépjen pályára az európai női kosárlabda ünnepélyes gálamérkőzésén. Ha már ott volt, nem is maradt adós a tőle mostanság megszokott jó teljesítménnyel: 13 játékperce alatt 9 pontot dobott, leszedett két lepattanót, s volt egy-egy szerzett labdája és blokkja is. Tapasztalatairól, élményeiről a következő beszélgetés keretében számolt be.
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 6. 20:56
Albacomp – T.O.M. Controll - Kecskeméti KSE 77 – 73
Már előzetesen is lehetett érezni, hogy egy jó kis derbi kerekedhet a Kecskemét fehérvári vendégszerepléséből, no de arra, hogy meglepetés születhessen, már kevesebben számítottak. Ennek ellenére a már pár hete Hendlein Rolanddal kiegészült Albacomp bizony rendesen megizzadt a két bajnoki pontért és a hazai veretlenség megtartásáért. Az első etapban szépen csordogáltak az események, ami – ismerve a két csapat játékstílusát – azt jelentette a hazai oldalon, hogy Hangáék a látványra is adva folyamatosan eredményesek tudtak lenni, a vendégek pedig a küzdeni tudásukkal és Ivkovics mester sűrű cseréivel igyekeztek tartani a lépést. Mondjuk úgy, hogy Wittmannékra nézve volt ekkor hízelgő a pár pontos különbség, ellenben a folytatásban nagyot fordult a helyzet. A fehérvári nevelésű, de most vendégként szereplő kisember hihetetlen magas színvonalon irányíttotta övéit, mellesleg szakadatlanul szórta a kosarakat is, a nagyszünetre már egy híján húsz egységnél tartott, végül 25-tel zárt. Félidőben tehát érett a meglepetés, 8-cal ment a KSE.
Elolvasom »
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 1. 16:29
Először veselkedünk neki, hogy körbetekintsünk, hogyan is nézett ki a férfi NB 1 aktuális fordulója. Rögtön egy rendhagyó epizóddal kezdjük, hiszen a jövőben minden mérkőzés – az NBA összefoglalókhoz hasonló módon – lesz bemutatva, ám ezúttal kattintás után minden találkozó részletes beszámolóját is megtaláljátok blogunk íróitól.
A forduló mérkőzése:
Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC – Falco-SZOVA KC Szombathely 78-81 – hosszabbítás után
Van két északnyugati csapat a magyar első osztályban, akik amellett, hogy szomszédvárak, hatalmas harcot vívnak a még rájátszást jelentő 7-8. helyekért, ráadásul a hátralévő 5 alapszakasz forduló során érheti még őket kellemetlen meglepetés a hátulról érkező csapatoktól is. Vendéggyőzelem esetén mindketten ugyanolyan mérleggel rendelkeztek volna, így a hazai soproniaknak nem lehetett volna hibázási lehetősége, főleg úgy, hogy a Falco legjobb magyar játékos, Kálmán László nélkül érkezett a hűség városába. Ha ehhez hozzávesszük Charles Gosa hiányát is, akkor még inkább meglepő az eredmény. Hogy miként alakult a szomszédvári rangadó? Kattintás után Botár László-tól és Adorján István-tól is megtudhatjátok!
Elolvasom »