Olyan mély nyomokat hagyott bennem, a tegnapi mérkőzés, hogy ennek kapcsán négy-öt különálló írást is képes lennék megosztani Veletek. Szerencsére (?) nem vagyok egy „száraz tollú” valaki, akinek nehézséget okozna véleményét hosszú sorokba önteni, de ez a mostani eset kirívó.

Akartam írni a Pana fantasztikus, mind védekezésben, mind támadásban mutatott feltámadásáról. Tervezgettem egy fejtegetést arról, hogy lá-lám a Barcában is emberek játszanak, akik bizony el tudnak bizonytalanodni. Megfordult a fejemben egy cikk Diamantidis és Sato hozsannázásáról, hogy miként tudtak ekkora formajavulást produkálni 48 órán belül. Ott van a Navarro - aki, bár pocskondiázhatta volna a bírókat és foghatta volna rájuk a hazai vereséget, mégis magában kereste a hibát- (sport)emberi nagysága előtt fejet hajtó írás terve, mely szintén komoly gondolatokat  ébresztett bennem.

Ám ekkor összeállt a kép, ami talán mindezt összefoglalhatja…