san antonio címkével ellátott posztok 
Írta: sz.gaben 2011. ápr. 23. 17:13
Chicago Bulls – Indiana Pacers 20:30
A párharc állása: 3-0
Az első párharc, ami négy meccs alatt eldőlhet idén, de egyben ez lenne az idei Playoff eddigi legigazságtalanabb helyzete is. A Pacers az első meccsen szinte végig vezetett, majd az ezt követő két találkozón is nagyon megizzasztotta Derrick Rose-t és csapatát, de végül – hála leginkább az MVP cím legnagyobb várományosának – mindig vereséget szenvedtek. Hiába az Indianat dicsérő szavak, hogy azért mégiscsak nyolcadikként, negatív mérleggel kerültek be és ahhoz képest milyen jók, ha a meccsek végét mindig sikerül elrontaniuk. Senki nem várta tőlük, hogy megverik a Bullst, de ők mégis a létező legközelebb voltak ehhez, több alkalommal is. Sőt, elég durva statisztika, hogy a Bulls a párharc során egyszer sem vezetett hét pontnál többel, míg a Pacers ugye többször is. Collisonék célja tehát most már egyértelműen az, hogy ha többször nem is, de legalább egyszer be tudják fejezni úgy a találkozót, hogy a Pacers neve mellett legyen a W.
Kommentek: 49 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jan. 20. 0:15
Rendhagyó kiadással jelentkezünk, ugyanis elérkeztünk az alapszakasz feléhez, így a mai számvetés nem csak az utóbbi két hét, de az egész eddigi történések értékelése is lesz egyben. Ahhoz képest, hogy az utóbbi kiadás után pár nappal a helyzet úgy állt, jelentősen átrendeződhet a sorrend, kisebb meglepetésre bizonyos dolgok visszaálltak a régi kerékváltásba, de természetesen így is történtek elmozdulások, lássuk!
1. (előző helyezés: 1.) San Antonio Spurs (35 – 6)
Listánk élén nem történt változás, pedig sokáig nagyon közeledett az üldözőboly, aztán mégis valahogy erősödni tudott a rutinróka egylet vezető helye. A legutóbbi kéthetes periódust egy vereséggel kezdték, a Boston ellen igen nagy csatában véreztek el idegenben, ám dicséretükre ki kell emelni, 60 százalék feletti dobóteljesítménnyel tudták csak őket két vállra fektetni (igaz Garnett nélkül játszott a C’s). Ez a kudarc akkor idei első negatív sorozatukat jelentette, sőt, kis híján Indiana-ban is buktáztak, hogy nem, az csak a hihetetlen végjátékbeli hajrájuknak volt köszönhető. Ám azzal a győzelemmel átlendültek a holtponton és jelen pillanatban 6 találkozó óta vannak nyerésben, utóbbi két fellépésükön igen magabiztosan diadalmaskodtak két rájátszás helyen lévő alakulat, azaz a Denver és a Dallas felett. Tény, ami tény, a tőlük jól megszokott csapatjáték most is működő fegyver, az ellenfeleknek rossz hír, hogy a szezon eleji másik meglepetésember (az egyik: Neal), Anderson hamarosan visszatérhet, ezzel tovább fog erősödni amúgy sem gyenge kispadjuk. Jelenlegi előnyük – 6 vereséggel van többje az őket követő Lakers-nek – kis túlzással behozhatatlan, jobb, ha mindenki tudja, a Spurs rendre erősebb alapszakasz második feleket hoz az első 41 meccshez képest.
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2011. jan. 15. 21:17
Az elmúlt 24 óra szinte csak a cserepletykákról szólt, egy-két egészen meglepő interjú is napvilágot látott ezekkel kapcsolatban. Csapjunk is bele!
A „szappanopera” főszereplő Carmelo Anthony-t megkérdezték, milyen gondolatok járnak a fejében mostanság, hogy a média gyakorlatilag már „eladta” őt New Jerseybe. Pénteki mondandóját azzal kezdte, hogy az alapvető álma, hogy New Yorkban játszhasson. Nem meghatározva, hogy melyik csapatra gondol a Nets – Knicks duóból e kijelentés alatt. „Ki ne akarna haza menni játszani?” – nyilatkozott Carmelo.
A bedobót arról kérdezték, hol szeretne játszani a következő idényben.
„Nem tudom, nehéz megválaszolnom ezt a kérdést. Kemény dolog azt kimondanom, hogy ’Oh, New Yorkban akarok játszani’ vagy ’Oh, én New Jerseybe akarok menni’ vagy hogy ’Oh, Denverben akarok maradni’.”
A játékos azt mondta, meg volt lepve, mikor felmerült a Nets, mint cserepartner a Nuggets-szal. „Én igazán sose gondolkodtam a New Jersey-ről,”- lepett meg minket elsőként. „Meglátom, mit hoz a jövő, ők költöznek Brooklynba… Számomra, visszamenni haza Brooklynba, elsőként abba az arénába, ilyesmik járnak az eszemben.” De Anthony szintén megemlítette, hogy „sosem gondoltam arra, hogy szerződéshosszabbítást írjak alá a Nets-szel”.
Elolvasom »Kommentek: 9 komment