playoffs címkével ellátott posztok 
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 8. 14:52
Larry Bird, a Boston Celtics egykori legendás játékosa valószínűleg nagyon kedveli június 8-át. 1984-ben, majd 1986-ban is örökké emlékezeteset nyújtott ezen a napon, méghozzá mindkétszer az adott esztendő fináléjában!
Kommentek: 2 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 7. 19:35
Miami Heat(2.) @ Dallas Mavericks(3.) Döntő, 4. mérkőzés - 03:00 (Sport1)
Igencsak érdekesen alakult eddig a nagydöntő, hiszen azok után, hogy a Dallas elhozott egy meccset idegenből, rögtön megkapták a hideg zuhanyt hazai pályán. Ennek köszönhetően máris olyan helyzetbe kerültek, melyben nem lehet többet hibázniuk. Ha ott is kezdjük, mennyire jól működik a Miami védelme, akkor is meg kell állapítanunk, a rutinosabb texasiak olyan bakik sorozatát követi el a fináléban, melyek előtt sokszor értetlenül állnak nem csak a gárda szimpatizánsai, de a semlegesek és a szakértők is. Kezdjünk mindent Jason Kiddnél és a Mavs-nél tapasztalt idei fantasztikus passzjátéknál. A veterán irányító hiába produkál elfogadható statisztikákat, nehéz hova tenni, hogy sokszor dadog a kezében a labda, esetleg nem meri bemutatni azokat az átadásokat, melyek máskor előbbre viszik csapatát, a labdaeladásairól és kipasszolásairól nem is beszélve. Már pedig ez a Mavericks abban az esetben, ha nem passzol, csak a német sztár dobásaira hagyatkozhat. Ez pedig önmagában kevés, de minimum nem eredményes hosszútávon. Teljesen nyilvánvaló, hogy a dallasiaknak csak akkor van esélyük a párharc megfordítására, ha többen fellépnek Dirkules mellé, illetve azt a játékot hozza Carlisle legénysége, mely oly sokak kedvencévé tette őket idén. Ha Kidd kapitány magabiztosabb lesz, a többiekre is ráragad a passzbátorság. Azért halkan jegyezzük meg, a floridaiak olyan szinten védik a passzsávokat, hogy nem könnyű járatni a labdát. A másik kulcs a pad produkciójában rejlik. Szinte csak extrát hoztak az egész alapszakaszban, majd a PO-ban is, a döntőben viszont végig alulteljesítenek. Terry még csak-csak hozza a pontjait (igaz 37%-os mezőnyözésére nem lehet büszke), ám Barea kihagyja a ziccereit, elpuskázza a legüresebb tripláit is, Stojakovic pedig láthatóan teljesen elkészült a hátával, így már nem csak védekezésben, de támadásban is emberhátrány. Tetézi a gondokat, hogy Haywood nem is tudott pályára lépni legutóbb és ma sem biztos a játéka, pedig őt lehetne használni bent a palánk alatt támadásban is.
Kommentek: 70 komment
