pat riley címkével ellátott posztok 
Írta: etoopark 2011. júl. 28. 18:58
Múlt héten elkezdett sorozatunkat folytatjuk, amelyben az egyes csapatok amnesty rule által fenyegetett játékosait vesszük számba. Előzőleg sem volt könnyű a döntés, hiszen mind kosárlabda szempontból, mind pénzügyileg felemás képet alkotott Carlos Boozer esetleges távozása. Ezen a héten egy, a Bullshoz hasonlóan az előző nyáron nagyot alkotó gárdát veszünk górcső alá, akiknél szintén egyetlen kérdés akad. Pat Riley tavalyi igazolásai szinte kivétel nélkül dicsérhetőek voltak, egy személyt kivéve. A névből kitalálhattátok, hogy a Miami Heatről lesz szó, ezen belül is Chris Bosh-ról.
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 30. 15:00
Egyre közeledik az idei finálé, melynek kapcsán nem maradhat ki a felvezetésből a két szemben álló fél egymás ellen megvívott döntője 2006-ból! A rovaton belüli sorozatunk tehát egy igencsak "aktuális" témával folytatódik. Öt esztendővel ezelőtt természetesen igencsak más volt a felállás, sőt, a körülmények sem voltak hasonlónak nevezhetőek. Ettől függetlenül egy sokáig emlékezetes hatmeccses sorozatot vívott meg a Nowitzki húzta Dallas és a Wade vezette Miami, mely egy nagy fordítás után a floridaiak sikerével végződött.
Kommentek: 10 komment
Írta: adyno21 2011. máj. 29. 9:00

Bármennyire sok, jó formában lévő kiegészítő ember van a nyugati bajnoknál, lehet Wade és Bosh remekül működő duó a „sztár trióból”, nagy esély van arra, hogy a címben szereplő két játékosról fog jobbára szólni a 2011-es NBA Finals. Beszélünk a vezérekről, teszünk némi visszatekintést, valamint megnézzük mi várható kedd estétől (szerda hajnaltól) a párharcban.
Elolvasom »
Kommentek: 16 komment
Írta: etoopark 2011. máj. 10. 23:21
Az Év Csapatvezetője díjat idén megosztva kapta a Chicago GM-je, Gar Forman és a Miami elnöke, Pat Riley! Forman 13. évét tölti a Bullsnál (a másodikat GM-ként) és a tavalyi 41 győzelmet számláló csapatból sikerült 62 győzelmet számláló alapszakasz győztest csinálnia olyan igazolásokkal, mint Carlos Boozer, Ronnie Brewer, Kyle Korver vagy az edző, Tom Thibodeau. Széles körben elterjedt alapvetés, hogy a Heat nagy bevásárlása mellett ők végezték a legjobb munkát a nyáron és ennek elismeréseként Forman a franchise harmadik díját nyerte már (Thibodeau és Rose után). Riley 16. szezonját kezdte tavaly Floridában és minden idők egyik legsikeresebbnek tartott off-szezonját tudhatja a háta mögött. Sikerült megtartania Dwyane Wade-t és mellé csábítani a csapathoz a piac két, talán legnagyobb szabadügynökét, LeBron James-t és Chris Bosh-t, a Heat pedig második helyen végzett keleten épp a Bulls mögött, 58 győzelemmel.
Kommentek: 6 komment
