Véget ért az ötödik olyan Euroliga idény, amelyet végigkövetett a Sportklub csatorna és nekik köszönhetően én is. A végső sípszó felharsanása óta töröm a fejem, vajon milyen keretek között emlékezzek meg – minden idők egyik (ha nem A) legjobb- európai kupaküzdelem sorozatáról?

Felmerült egy informatív, számokat, és egyéb statisztikai nyalánkságokat tartalmazó írás ötlete. Aztán, egy átfogó, minden csapatról kisebb-nagyobb terjedelemben megemlékező cikk lehetősége. Végül azonban nevető harmadikként egy olyan terv megvalósításának rugaszkodom neki, ami régóta érik már bennem: személyes benyomásból kibontakozó, - egy kiváló ember sportszakmai méltatásán és purgatóriumi száműzetésén keresztül felvezetett – adatokkal alátámasztott és a kimutathatatlant feszegető tisztelgés egy CSAPAT, és annak diadalmenete előtt…

Született 1977. november 22-én az Amerikai Egyesült Államokban. 204 centiméter magas, 115 kilogramm súlyú, center. Egyetemi tanulmányai alatt a Long Beach és az Arizona State University csapataiban játszott. Korábbi profi csapatai a belga Spirou Charleroi, az olasz Pallacanestro Biella és az NBA-ben szereplő Memphis Grizzlies. 2003 nyarán igazolt a görög Panathinaikos Athens csapatába Mike Batiste…

Elolvasom »

Mai visszajátszásunkban új playoff-mixek játsszák a főszerepet, emellett megemlékezünk az edzősködést befejező Phil Jacksonról is - és természetesen az idei rájátszás legszerethetőbb kiscsapata, a Memphis Grizzlies is terítékre kerül.

Chicago Bulls – Indiana Pacers 20:30

A párharc állása: 3-0

Az első párharc, ami négy meccs alatt eldőlhet idén, de egyben ez lenne az idei Playoff eddigi legigazságtalanabb helyzete is. A Pacers az első meccsen szinte végig vezetett, majd az ezt követő két találkozón is nagyon megizzasztotta Derrick Rose-t és csapatát, de végül – hála leginkább az MVP cím legnagyobb várományosának – mindig vereséget szenvedtek. Hiába az Indianat dicsérő szavak, hogy azért mégiscsak nyolcadikként, negatív mérleggel kerültek be és ahhoz képest milyen jók, ha a meccsek végét mindig sikerül elrontaniuk. Senki nem várta tőlük, hogy megverik a Bullst, de ők mégis a létező legközelebb voltak ehhez, több alkalommal is. Sőt, elég durva statisztika, hogy a Bulls a párharc során egyszer sem vezetett hét pontnál többel, míg a Pacers ugye többször is. Collisonék célja tehát most már egyértelműen az, hogy ha többször nem is, de legalább egyszer be tudják fejezni úgy a találkozót, hogy a Pacers neve mellett legyen a W.

Térjünk át nyugatra, ahonnan ugyan távoztak sztárok, de a csapatok jó része még így is erősödni tudott, ha végignézzük őket egyenként. Nagyon nem is mennék bele sommás véleményekbe, előbb nézzük a csapatokat, a végén meg összegzés.

Dallas Mavericks

Távozott: Erick Dampier (Charlotte), Eduardo Najera (Charlotte), Matt Carroll (Charlotte)

Érkezett: Dominique Jones (1/25), Ian Mahinmi (San Antonio), Tyson Chandler (Charlotte), Alexis Ajinca (Charlotte)

Élet-halál lesz ez a szezon a Mavericksnek, az utolsó esélyük bármiféle komoly rájátszásra, de inkább készülnék most temetésre a helyükben, mint ünneplésre. Sikerült erősíteni, hiszen nagyjából a semmiért elhozták Chandlert a Bobcatstől. Kérdés, hogy egészséges lesz-e egyáltalán, illetve Chris Paul alley-oop passzai nélkül ér-e még valamit? Mindenesetre Brandan Haywooddal szépen eloszthatják majd a perceket. Jones érdekes lehetne, de nagyon sokan vannak előtte, viszont egy valamiben bízhat. A gárda elég öreg és amit egyetlen elemzésükből sem lehet kihagyni: jump-shoo-ters. Annyira a tempókra hagyatkoznak, hogy ha megy, akkor 50-nel verik a Knickset(egy teljesen tét nélküli meccsen), amikor meg nem, akkor boldog-boldogtalantól ki tudnak kapni és ez a hullámzás a rájátszásban is kijön, ott pedig egy-egy vereség a véget is jelentheti. Számukra egy Corey Magette light (kicsit önzetlenebb változatban) úgy kellene, mint egy falat kenyér. Ezért tartom kulcskérdésnek Roddy Beaubois fejlődését. Amennyiben a francia kisember töretlenül tud továbbfejlődni, abban az esetben egyrészt év végére kezdő lesz, másrészt az egyetlen ismeretlen pont lehet a Dallas játékában. Senki más nem tud semmi meglepőt mutatni ebben a csapatban, ami Dirk Nowitzkinél még nem probléma, hiszen ahogy öregszik, úgy lesz egyre hatékonyabb, Kidd pedig megtanult triplát dobni(fénykorában egyetlen hiányossága volt talán), de összességében a csapatban semmi lendület nincs. Jason Terryn kezd kiütközni ez leginkább, a tavalyi évben inkább már hátráltatta a Dallast, mint segítette volna és szinte kizártnak tartom, hogy idén megint jobbik arcát mutatná és ebben az esetben jöhet el Jones ideje.