magic johnson címkével ellátott posztok 
Írta: hegetox 2011. aug. 5. 19:57
Augusztus 5-e híres nap az NBA-ben bonyolított játékos-tranzakciók tekintetében. Olyan cserék történtek, amelyek nem csak különlegesek, hanem akad köztük olyan is, amely alapvetően meghatározta egy korszak történelmét.
Kommentek: 5 komment
Írta: etoopark 2011. júl. 22. 20:46
A Német Kosárlabda Szövetség a mai napon bejelentette, hogy Dirk Nowitzki és Chris Kaman is a nemzeti csapat tagjai lesznek a Litvániában megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon. „Nagyon rövid volt a szünet, de szeretném, ha a német csapat sikeres lenne az EB-n. Most arra koncentrálok, hogy minél jobb fizikai állapotba kerüljek a rajtra és nagyon várom már, hogy a csapattársaimmal találkozzak.” – nyilatkozta Nowitzki a basketball-bund.de honlapnak. A sztár egyértelmű célja, hogy kijuttassa hazáját a 2012-es londoni olimpiára, ehhez azonban a döntőbe kell jutniuk, illetve lesz még egy lehetőségük. Amennyiben ugyanis a harmadik és a hatodik hely között végeznek, egy külön olimpiai kvalifikációs tornán vesznek részt a későbbiekben.
Kommentek: 9 komment
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 16. 12:09
Vendégszerzőnk, Botár László írása:
A közelmúltban befejeződött férfi U19-es világbajnokságon nagy meglepetésre nem került a legjobb négy közé az Egyesült Államok válogatottja, a negyeddöntőben az oroszok felmutatták a stoptáblát a sportág feltalálói kései utódainak. A meccs amúgy csodás iskolapéldája volt az európai, illetve az amerikai kosárlabda-kultúra, a két stílus közötti különbségnek.
Ennek kapcsán - az NBA-re is kitérve elemezzük, boncolgatjuk, miben jobbak a fehér bőrű kosarasok, és melyek azok az erények, amelyek inkább a színesbőrű kosárlabdázókat jellemzik. Ez pedig már csak azért is érdekes lehet, mert egyrészt az NBA küzdelmeit is sokan kísértük, s reméljük hamarosan újra követhetjük figyelemmel. Ezen túlmenően Magyarországon is rengeteg amerikai pattogtat.
Kommentek: 7 komment
Írta: hegetox 2011. máj. 16. 13:15
Május 16-a Michael Jordan és Magic Johnson számára is különleges dátum – emellett a New York Knicks szurkolóinak is az egyik legszebb nap a mai: 12 éve csapatuk nem csak megnyert egy playoff-párharcot, hanem mindezt legnagyobb, bajnoki címre törő riválisuk otthonában tette.
Kommentek: 2 komment
Írta: etoopark 2011. máj. 9. 0:32
Kobe tegnapi nyilatkozata után ma ismét velük indultak a címlapok. Most Magic Johnson szólalt meg, aki szerint ha most kiesnek, nagy változtatásokat kell végrehajtani a csapatnál(szerk: kiestek...). A franchise ikonja szerint Jerry Buss-nak nagyon sűrű nyara lesz, mert szét kell robbantani az együttest és új arcok kellenek a keretbe. El kell dönteni, hogy a két nagyember közül kivel akarnak hosszabb távon számolni és a másikért meg kell erősíteni a csapatot. Szerinte két nagy problémája van a Lakersnek: lassúak és nem elég atletikusak. Azt is elmondta, hogy néha túl sokáig együtt van egy társaság és szerinte ezzel a gárdával is ez a helyzet. Johnson az elnöki címet birtokolja jelenleg, 4,5%-os részesedését októberben adta el. Ugyanide tartozik, hogy Phil Jacksont megbüntették 35.000 dollárra, amiért kritizálta a bírókat. Idén már nem először.
Kommentek: 11 komment
Írta: zsiveragabor 2011. ápr. 8. 13:06
1989-ben ezen a napon egy FIBA konferencián megszavazták, hogy a kosárlabda-világversenyeken a profi játékosok is részt vehessenek. Ez a döntés alapjaiban változtatta meg a sportág nemzetközi tornáit, hiszen az NBA-sztárokból összeállított amerikai válogatott ekkoriban elképesztő fölénnyel rendelkezett a világ többi gárdájával szemben. Annak rendje és módja szerint megalakult az eredeti Dream Team, ami a várakozásoknak megfelelően be is írta magát örökre a kosárlabda történelemkönyveibe.
Kommentek: 4 komment
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 26. 13:21
1979. március 26-án egy olyan rivalizálás kezdődött el, ami alapjaiban rengette meg a kosárlabdavilágot és emelte a sportágat egy másik, a nézőközönség által sokkal jobban elfogadott és nézettebb szintre. Larry Bird és Magic Johnson először nézhetett ezen a napon farkasszemet egymással élesben, hiszen csapataik, a Michigan Spartans, illetve az Indiana State vívta meg ekkor az NCAA döntőjét.

Kommentek: 3 komment
Írta: hegetox 2011. márc. 7. 13:00
1954-ben ezen a napon egy különleges és egyedülálló mérkőzést rendeztek: 10 lábról 12 lábra emelték fel a gyűrű magasságát a Minneapolis Lakers-Milwaukee Bucks összecsapáson. Az okot George Mikannak hívták – mivel más megoldást már nem tudtak kitalálni ellene, ezzel próbálták csökkenteni ma már szinte elképzelhetetlen méreteket öltő palánk alatti dominanciáját. Mikant nem igazán zavarta a változtatás, jól játszott és csapata nyert - így egy meccs után el is vetették a furcsa ötletet.
Kommentek: 7 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 9. 13:20
1992-ben Magic Johnsonról szólt a Gála. 1991 októberében robbant a bomba: a Lakers ereje teljében lévő, 32 éves legendája HIV-vírussal fertőzött, és minden bizonnyal befejeződik profi pályafutása. A szavazókat azonban ez nem érdekelte, és a nyugati kezdőcsapatba választották kedvencüket. Magic Johnson az 1991-es, Bulls elleni vesztes nagydöntő után 1992. február 9-én először lépett parkettre az NBA-ben. Természetesen ő lett az MVP (25 pontot szerzett és 9 asszisztot osztott ki), és ennek a fellépésnek nagy szerepe volt abban, hogy fél évvel később olimpiai bajnokságot ünnepelhetett a Dream Team alapembereként. Magic Johnson visszatérésének következménye lett egyébként az a szabály, mely szerint vérző játékos nem lehet a pályán – megelőzendő a vérrel terjedő betegségekkel való fertőzést.
Kommentek: 5 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 3. 12:09
Ma 43 éves Vlade Divac. A legendás szerb centerről már megemlékeztünk korábban, ahhoz csak annyit tennénk hozzá: visszavonulása óta kiemelkedő humanitárius munkát végez, megválasztották a Szerb Olimpiai Bizottság elnökének - és februárban a hazai All-Star Gálán is láthatja majd, aki kilátogat az eseményre. Az alábbi felvételek egy ESPN-anyagból készültek, amely a Once Brothers címet viseli: hogyan lettek jó barátok Drazen Petrovic-csal, és miként tette próbára kapcsolatukat a délszláv háború.
Kommentek: 4 komment
Írta: zsiveragabor 2011. febr. 2. 13:01
Egy nagy pillanat felidézésével indítunk! 1996. február 2-án a visszatérő Magic Johnson és csapata a Lakers az ő újbóli pályára lépését inspiráló Michael Jordan-t és a Bulls-t fogadta Los Angelesben. A két jó barát először találkozott a parketten az 1991-es nagydöntő óta.
Lássuk, hogy is nézett ki mindez!
Írta: hegetox 2011. jan. 30. 13:30
Celtics-Lakers. Lakers-Celtics. ’A’ meccs. Történhet bármi, állhat bárhol a két csapat, ez az összecsapás több egy alapszakasz mérkőzésnél – ahogy az amerikai mondaná: statement game. Ma a Staplesben magyar idő szerint este 21:30-kor csapnak össze a felek, majd február 10-én Bostonban jön a visszavágó (amire mi is különlegességekkel készülünk). Két videóval (és egy meglepetéssel) melegítünk a mai csatára.
Kommentek: 25 komment
