los angeles lakers címkével ellátott posztok 
Írta: zsiveragabor 2011. aug. 27. 13:14
Augusztus 25-én lett 40 éves Robert Horry, aki az egyetlen olyan játékos, akinek legalább 7 bajnoki címe van és nem az 1960-as évek Boston Celtics-ében pattogtatott. 'Big Shot Rob' ráadásul az NBA históriájának egyetlen olyan kosarasa John Salley mellett, aki három különböző klubbal is felért a trónra. Aki azt hinné, hogy csak jókor volt jó helyen, hatalmasat téved! Vannak olyan játékosok, akik a végjátékokban élnek leginkább - ezek általában a legnagyobb nyerő típusú sztárok jellemzői, meg vannak olyanok, akik igazán sokat nem tesznek hozzá a csapatteljesítményhez a hajrák előtt, ám az utolsó negyedekben, percekben, másodpercekben kíméletlenül beverik azt az egy-egy triplát vagy duplát, ami rájuk van kijátszva. Ez utóbbiból nagyon kevés van, Robert Horry volt az egyik, ha nem a legnagyobb közülük.
Kommentek: 3 komment
Írta: zsiveragabor 2011. aug. 23. 18:50
Ma ünnepli a születésnapját az a játékos, akit lehet szeretni, vagy utálni, de ahhoz kétség sem férhet: a jelenkor kosárlabdájának egyik, ha nem a legnagyobb alakjaként kell tisztelni. Kobe Bryant 1978. augusztus 23-án látta meg a napvilágot Philadelphiában, ahol később ünnepelt középiskolai kosarassztár lett. Az 1996 óta tartó hihetetlenül sikeres NBA pályafutása még manapság is "tetőzik", pedig valóban nem fiatal már és páratlanul sokat volt igénybe véve a szervezete az utóbbi másfél évtizedben. Szülinapja alkalmából megemlékszünk az eddigi legfontosabb mérföldköveiről, valamint megnézzük a róla készült legprímább videós összeállításokat.
Elolvasom »
Írta: etoopark 2011. júl. 27. 21:33
A Játékosok Szakszervezetének szóvivője az SBNation.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy a liga és a szakszervezet nagy erőkkel készülődik, hogy összehozzák az első lockout alatti tárgyalást augusztus első két hetében. A legutóbbi értesülések szerint sem a kosarasok, sem a vezetők nem nagyon mutatták annak jelét, hogy egy asztalhoz akarnának ülni a megoldás kidolgozása érdekében, mivel az álláspontok olyan messze vannak egymástól, hogy nem igazán tudnak min elindulni, de ettől még a háttérben folynak a munkák és középvezetői szinten augusztus legelején is lesz egy meeting. A legutóbbi, 1998-as lockout alkalmával is augusztus második hetéig kellett várni az első megbeszélésre, úgyhogy ha ezt nézzük, annyira nem rossz a helyzet. A nem igazán bíztató kilátások ellenére a vezetők és a játékosmegfigyelők továbbra sem tartanak a játékosok túlzott átáramlásától. „Az európai csapatokat nem az átlagos embereink érdeklik, hacsak nem írnak alá egy vagy két teljes szezonra. Az ilyen Deron Williams féle szerződéseket, amelyekben van kilépési lehetőség, pedig nem sok európai élgárda fogja bevállalni, a legtöbben biztosan nem. Minden játékosnak a teljes évadra el kell köteleznie magát, ha odaát akar játszani” – mondta az egyik megfigyelő.
Kommentek: 6 komment
Írta: sz.gaben 2011. júl. 17. 16:18
A nyári kikapcsolódás és eseménytelenség mellett úgy gondoltam, hogy visszatérünk egy kicsit a csúnya anyagiakhoz és egy kicsit tovább boncolgatjuk a fizetéseket heti egy cikk keretében, ahogy azt a Playoff előtt is tettük. Remélem még emlékeztek a Fizu-nézőre, még akkor is, ha ma nem egy adott játékos fizuját mutatom be, hanem az előző CBA (kollektív szerződés megállapodás) egyik kiskapuját, a bi-annual exceptiont (továbbiakban BAE). Ez a név elsőre elég zűrösnek tűnhet, főleg hogy igazából lefordítani sem lehet nagyon, de sokat elmondhat róla az előző neve, ami az „egymillió dolláros kivétel” volt.
Kommentek: 3 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 21. 12:00
Az NBA történelemkönyvét lapozgatva igen különös dolgokat találunk a június 21-i dátumnál. Megszületett azon kevés fehér emberek egyike, aki képes volt 60 pontos meccset produkálni a ligában, Michael Jordan a saját, már visszavonultatott mezében futott ki a pályára. James Worthy tripla-duplázott egy döntő hetedik mérkőzésén, a női NBA pedig útjára indult ezen a napon.
Kommentek: 2 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 16. 19:53
Mai videóposztunkban az a Kareem Abdul-Jabbar lesz az egyik főszereplő, aki 36 évvel ezelőtt ezen a napon költözött Los Angelesbe, valamint évekkel később szintén június 16-án kötött egy álomszerződést. Természetesen nem feledkezünk meg a születésnapos Rick Adelman-ről sem, valamint visszaidézzük a '96-os finálé utolsó ütközetét.
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 14. 20:00
Amikor ezt a rovatot szerkesztjük, mindennap megnézzük, mi történt az adott nap a kosárvilágban a korábbi években. Jómagam kisebb sokkot kaptam, hogyan sűrítek majd ennyi emlékezetes eseményt egy posztba. Jordan és a Bulls talán két legemlékezetesebb győzelme született június 14-én, ezen a napon ért a csúcsra minden idők legrosszabb kiemeltjeként diadalmaskodó csapata, és akkor még meg sem említettük a finálék históriájának egyik leghíresebb dobását (Vinnie Johnson - Pistons), vagy a 40 éves Abdul-Jabbar felejthetetlen performanszát. És ha már LeBron James, akkor a 2007-es döntő is éppen négy éve ért véget... Jó szórakozást!
Kommentek: 8 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 10. 15:05
A minisorozat folytatódik, mégpedig egy olyan nagydöntő visszaidézésével, melyhez kísértetiesen hasonlít az idei finálé, legalábbis eddig a pontig. Tavaly a nyugati első kiemelt Los Angeles Lakers végig érvényesíteni tudta a papírformát és Kobe-ék beverekedték magukat a döntőbe. Ám a másik oldalon egy sokkal kevésbé várt ellenfél jött velük szembe, hiszen a Boston Celtics csupán a negyedik helyen kullogott be a rájátszásba. Ott viszont varázsütésre feltámadtak és sorra verték erősebbnél erősebb riválisakat. Sorrendben Wade és a Heat (4 - 1), a LeBron húzta Cavaliers (4 - 2) majd a Howard fémjelezte Magic (4 - 2) is kapitulált ellenük. A lendület majdnem kitartott a finálé végéig, de csak majdnem.
Kommentek: 10 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 8. 14:52
Larry Bird, a Boston Celtics egykori legendás játékosa valószínűleg nagyon kedveli június 8-át. 1984-ben, majd 1986-ban is örökké emlékezeteset nyújtott ezen a napon, méghozzá mindkétszer az adott esztendő fináléjában!
Kommentek: 2 komment
Írta: sz.gaben 2011. máj. 8. 1:04
A Los Angeles Lakers miután elvesztette mindkét hazai mérkőzését a minap idegenben is kapitulált a Dallas ellen, így Nowitzkiék már 3-0-ra vezetnek a párharcban, de a csapat vezére, Kobe Bryant ennek ellenére optimista: "Nem tudom, lehet hogy beteg vagyok vagy ilyesmi, de szerintem meg fogjuk nyerni ezt a párharcot." nyilatkozta Kobe. Az NBA történetében még egy csapat sem nyert párharcot 0-3-ról, ezért a Lakers esetleges diadala példa nélküli lenne. Ehhez persze legelőször vasárnap este Dallasban kell diadalmaskodnia az arany-lila alakulatnak. Nagy segítség lesz Phil Jackson alakulatának, hogy az előző derbin eltiltását töltő Artest visszatérhet a Lakers kezdőjébe.
Kommentek: 14 komment
Írta: sz.gaben 2011. ápr. 3. 0:25
Derrick Rose és Kobe Bryant lettek március hónap legjobb játékosai. A Bulls legjobbja 13-3-as mutatóhoz segítette csapatát, míg a Black Mamba vezette Lakers feltámadt és 13 találkozó alatt mindössze egyszer szenvedett vereséget a hónapban. Ehhez persze kellett Bryant remeklése is, aki 25.8 pontot, 4.8 lepattanót és 4.4 gólpasszt átlagolt ez idő alatt. Ezt az egyéni teljesítményt egyedül Rose tudta felülmúlni, aki pontban (42 a Pacers ellen) és gólpasszban (17 a Bucks ellen) is új karriercsúcsot hozott márciusban. Továbbá a legtöbb vállalt hárompontos dobás illetve a legtöbb egy meccsen értékesített büntető kategóriában is egyéni rekordot döntött. Rose, aki az idei MVP díj legfőbb várományosa az egyedüli játékos a ligában, aki az első tízben van pontszerzésben illetve gólpasszban is idén.
Elolvasom »
Kommentek: 2 komment
Írta: sz.gaben 2011. márc. 13. 16:57
A liga egyik, ha nem a legjobb játékosáról lesz szó a mai Fizu-Nézőben, de ahogy azt megszokhattátok nem a pályán elért eredményeit teszem előtérbe, hanem az anyagi dolgokat. Emellett keresem a választ arra a kérdésre, hogy megéri-e maximum szerződést adni egy játékosnak?
Kis kitérővel kezdek, hiszen vélhetően vagytok páran, akik nem tudjátok, hogy az NBA-ben még (éppen) aktuális fizetési rendszer szerint mi alapján dől el a maximum fizetés. A válasz persze egyszerű lehet: az kaphatja a legtöbb pénzt, akinek a csapat vezetősége azt akarja. És ez igaz is, hogy az első lépésként el kell döntenie a csapatnak, hogy mennyi pénzt is szán a legjobbjára. Itt viszont már előjönnek a különbségek, például ha azt tételezzük fel, hogy Kobe Bryant és LeBron James is szabadügynök lesz a nyáron (ami azt jelenti, hogy nincs szerződésük) és van egy, illetve inkább harminc csapat amely egyiküket le akarja igazolni, akkor bizony annak Bryantért sokkal többet kell fizetnie. Persze ha feltételezzük, hogy mindketten a maximum fizetésért írnának csak alá.
Írta: hegetox 2011. febr. 10. 16:00
A kattintás utániakat elkövette: zsiveragabor és hegetox.
Kommentek: 23 komment
Írta: hegetox 2011. jan. 13. 12:00
A nap (hét) meglepetését a Los Angeles Clippers csapata szállította a Heat ellen. A Miami a meccs előtt mindössze 3 meccsre volt egy NBA-rekord felállításától: a legendás 1971-72-es Lakers (69-13) sorozatban 16 idegenbeli meccsen nem talált legyőzőre. A Clippers azonban mostanában már nem először rángatja meg a nagy oroszlánok bajszát. Kattintás után válogatás Los Angeles kisebbik csapatának idei meghökkentő megmozdulásaiból.
Kommentek: 7 komment





