kevin durant címkével ellátott posztok 
Írta: etoopark 2011. aug. 11. 0:36
A Besiktas újra lendületben! Ezúttal Kevin Duranttel hozták szóba a török kirakatcsapatot és ez már talán több is, mint pletyka. Ügynöke, Aaron Goodwin ugyanis az ESPN.com-nak reagált és állítása szerint elkezdtek tárgyalni a klub képviselőivel. Azt is elmondta emellett, hogy Spanyolország és Oroszország lehet még célállomás a pontkirály számára, Kína úgy tűnik, nem. A hírek szerint Durant a B opció, amennyiben Kobe Bryant nem állna kötélnek. Itt azonban nem állt meg a Besiktas és amerikai útjuk során Omer Asikot is megkörnyékezték. Nagyon szeretnék, ha a lockout alatt hazájában pattogtatna a center és mivel korábban Zaza Pachulia leigazolása meghiúsult, ezért reális esély is van rá.
Kommentek: 6 komment
Írta: zsiveragabor 2011. aug. 2. 23:33
Perel az NBA! Méghozzá a Játékosok Szakszervezetét perelték be kedden, mivel szerintük a Derek Fisher vezette testületet nem a „jóhiszeműség” vezérli, a tárgyalási módjukat pedig a „megengedhetetlen mértékű nyomásgyakorlással való taktikázás” jellemzi. Erre hivatkozva indítottak polgári pert, hivatalosan a nem korrekt munkaügyi eljárásmódot megjelölve vádként. A liga azzal gyanúsítja a játékosokat, hogy „törvénytelen” fenyegetési eszközökkel igyekeznek kiharcolni a saját testületük feloszlatását, illetve egy trösztellenességi vizsgálatot akarnak kieszközölni az NBA-vel szemben. Ez utóbbi az NFL-ben meg is történt idén, ettől nem véletlenül rettegnek Stern-ék, de nem biztos, hogy ehhez az eszközhöz kellett volna nyúlniuk.
A pert New Yorban, a körzeti bíróságon adták be és külön kérvényezték azt, hogy ki lehessen nyilvánítani: a lockout nem sérti a trösztellenes törvényt. A liga annyira bekeményít, hogy még azt is ki akarják harcolni, hogy amennyiben a Játékosok Szakszervezete elveszti jelenlegi státuszát, akkor az érvényben lévő játékos szerződéseket érvényteleníteni lehessen! Nem semmi tehát, ami folyik a nagy vízen túl, lassan barátkozzunk meg a Barca mezben szaladgáló Gasolok és a Bayern München dresszben triplákat szóró Nowitzki gondolatával...
Elolvasom »Kommentek: 12 komment
Írta: etoopark 2011. júl. 29. 21:33
Két fontos hír is napvilágot látott a napokban a lockouttal kapcsolatban. Egyrészt megvan az első hivatalos megbeszélés időpontja, a találkozóra jövő hét hétfőn kerül sor. Szakértők szerint túl sokat nem szabad várni ettől a tárgyalástól, de legalább a szándék már látható. Másrészt a FIBA kiadta hivatalos álláspontját és minden szerződéssel rendelkező NBA játékos játékjogot kap, amennyiben Európában akar játszani, de onnantól kezdve saját felelősségére játszik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben valaki lesérül, akkor NBA csapata adott esetben akár szerződést is bonthat vele. „Megvizsgáltuk a felek jogait, kötelességeit, aggodalmait és arra a döntésre jutottunk, hogy minden olyan kosarast támogatunk, aki játszani akar.” – mondta Patrick Baumann, a FIBA szóvivője.
Kommentek: 2 komment
Írta: etoopark 2011. júl. 27. 21:33
A Játékosok Szakszervezetének szóvivője az SBNation.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy a liga és a szakszervezet nagy erőkkel készülődik, hogy összehozzák az első lockout alatti tárgyalást augusztus első két hetében. A legutóbbi értesülések szerint sem a kosarasok, sem a vezetők nem nagyon mutatták annak jelét, hogy egy asztalhoz akarnának ülni a megoldás kidolgozása érdekében, mivel az álláspontok olyan messze vannak egymástól, hogy nem igazán tudnak min elindulni, de ettől még a háttérben folynak a munkák és középvezetői szinten augusztus legelején is lesz egy meeting. A legutóbbi, 1998-as lockout alkalmával is augusztus második hetéig kellett várni az első megbeszélésre, úgyhogy ha ezt nézzük, annyira nem rossz a helyzet. A nem igazán bíztató kilátások ellenére a vezetők és a játékosmegfigyelők továbbra sem tartanak a játékosok túlzott átáramlásától. „Az európai csapatokat nem az átlagos embereink érdeklik, hacsak nem írnak alá egy vagy két teljes szezonra. Az ilyen Deron Williams féle szerződéseket, amelyekben van kilépési lehetőség, pedig nem sok európai élgárda fogja bevállalni, a legtöbben biztosan nem. Minden játékosnak a teljes évadra el kell köteleznie magát, ha odaát akar játszani” – mondta az egyik megfigyelő.
Kommentek: 6 komment
Írta: etoopark 2011. júl. 13. 21:35
Kurt Rambis menesztése óta a Minnesota körül forr a levegő. David Kahn ezúttal is kapja a hideget-meleget, a legtöbb szakíró szerint ugyanis a ligához méltatlan módon bánt az edzővel. Az NBA-re ilyen esetekben legtöbbször a gentleman jelzőt lehet használni, de nem ebben a szituációban, legalábbis az újságírók szerint, mivel érthetetlen, miért tartották eddig kétségek között Rambist, mindenki tudta, hogy el fogják távolítani, mégis táplálták benne a reményt. Kahn elmondta, hogy olyan trénert keresnek, aki jól kijön a fiatalokkal és az eddigi szedett-vetett társaságot úgy összekapja, hogy a Timberwolves fogja ezentúl diktálni az iramot ellenfelei számára és nem fordítva. Bár a GM saját bevallása szerint még senkivel nem ült le tárgyalni, viszont Lawrence Frank neve az első között merült fel, mellette pedig a Blazers jelenlegi segédedzője, Bernie Bickerstaff is interjúra érkezik majd a csapathoz, miután engedélyt kaptak a Portlandtől. A befutó lehet, hogy mégis egy kicsit meglepő lesz, ugyanis szinte azonnal bedobták Don Nelsont is a sajtósok, aki a fent említett leírásnak szinte teljesen megfelel (a fiatalok kezelése felemásan ment neki a Golden State-ben).
Elolvasom »
Kommentek: 11 komment
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 12. 22:36
Hivatalosan is kirugták Kurt Rambist a Minnesota Timberwolves lispadjáról. Mint ismeretes, David Kahn, az egyik legfurább módszerekkel dolgozó GM már régóta pedzegette az egykori Lakers játékos menesztését, sőt, gőzerővel kereste az utódját is. Természetesen most sem maradt mókás kommentár nélkül a dolog. Mert Kahn amellett, hogy megköszönte a munkát és további sok sikert kívánt Rambis-nek, azt találta mondani, hogy két évvel ezelőtt komolyan azzal tervezett, hogy bajnokesélyes csapatot épít Minneapolisban (persze, nyilván hosszabb távon). Az egy dolog, hogy a menesztett mester két szezon alatt 32 – 132-es(!) mérleget tudott felmutatni a Wolves kispadján, de legalább ennyire ludas volt a harmatgyenge szereplésben maga a GM is...
Kevin Durant ügynöke, Aaron Goodwin azt nyilatkozta a Sports Illustrated honlapjának, hogy az ifjú pontkirály abszolút nyitott a tengerentúli ajánlatokkal kapcsolatban, amennyiben elnyúlik a lockout. Goodwin azt is hozzátette, hogy szerinte a játékosok nagy része nem fogja ölbe tett kézzel végignézni, hogy esetleg a teljes szezon elmarad, inkább megfontolják a külföldi játéklehetőségeket.
Kommentek: 5 komment
Írta: etoopark 2011. júl. 1. 22:42
Ahogy arra számítani lehetett, a lockout első napja nyilatkozatháborúval telt. Szakújságírók szerint például az nba.com, valamint az egyes csapatoldalak szabotálása nem a legjobb ötlet David Stern részéről, mert az embereket még mindig a játékosok érdeklik a leginkább. Adam Silver, Stern jobb keze a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, természetesen csalódottak, hogy idáig fajultak a dolgok, de olyan ligát akarnak, amelyben mind a harminc csapatnak megvan a lehetősége, hogy bajnokságot nyerjen és profitot csináljon. Stern hozzátette, hogy nem fél, számol a lockout negatív hatásaival, de sem ő, sem más nem tudja előre megmondani, mi fog történni. Pontosították a büntetéseket is. Amennyiben egy csapat akár az alkalmazottain keresztül is kapcsolatba lép egy játékossal, egy millió dollár a büntetés alsó határa, súlyosabb kihágásnál draftjogok elvétele is elképzelhető.
Kommentek: 6 komment
Írta: etoopark 2011. máj. 22. 9:51
Dallas Mavericks @ Oklahoma City Thunder 93-87
Az előző találkozó után már a hazai pálya előnyének birtokában léphetett pályára Oklahomában a Thunder, míg a Mavs tudta, minél előbb vissza kell szerezni a lépéselőnyt ebben a párharcban, mert egy fiatal, belelkesült gárda ellen már nagyon nehéz lenne fordítani 1-2-ről, ne adj’ Isten 1-3-ról. Rick Carlisle jó munkát végzett a két meccs között, mert ez a teher nem hogy agyonnyomta volna őket, de kifejezetten pozitívan sült el. A vendégek sorozatos tempókra kényszerítették a vendéglátókat, nem hagyták, hogy Russell Westbrook (30 pont, 4 gólpassz, 7 labdaeladás) a gyűrű alá jusson és a Thunder szinte összes játékosa megtette azt a szívességet, hogy pocsékul dobott. Legfőképpen igaz ez Kevin Durantra(24 pont, 12 pattanó, 5 gólpassz, 2 blokk), aki teljesen érthetetlenül totálisan indiszponált állapotban játszott és nem kis szerepe volt abban, hogy a Mavs 17-tel is vezetett már a negyed végén, végül a hazaiak szempontjából -15-tel zárult az első felvonás. A túloldalon álomszerűen ment minden. Hátul megoldották a kiszabott feladatot, elöl pedig Dirk Nowitzki (18 pont, 7 labdaeladás) az állandó kettőzések ellenére is nagyon hasznosan játszott, mindig megtalálta az üres embert, így a Dallas rengeteg könnyű dobást vállalhatott el 1-2 passz után. Főként Shawn Marion játszott hatékonyan (18 pont, 9/13 mezőnyből), így az is belefért, hogy Terry (13 pont, 6 gólpassz, 3/12 mezőnyből) kifejezetten rosszul célzott ma és a padról ma „csak” 26 pont érkezett (ezzel is verték a Thunder cseréit). A második negyedben sem változott túl sok minden, ugyanezen forgatókönyv mentén haladt a meccs, a legnagyobb különbség 23 pont volt, aztán a félidő vége előtt néhány büntetőnek köszönhetően sikerült 16-ra felkapaszkodnia Scott Brooks fiainak, de volt dolga a fiatal edzőnek a nagyszünetben bőven.
Írta: sz.gaben 2011. máj. 21. 19:23
Dallas Mavericks @ Oklahoma City Thunder 03:00
A párharc jelenlegi állása: 1-1
Tegnap pihenőnap volt, de ma már teljes gőzzel megy tovább az NBA Playoff és a konferenciadöntők. A nyugati meccsel folytatódik a rájátszás, ahol az 1-1-es texasi start után most fordul a kocka és Dallas Mavericks az Oklahoma City Thunder otthonába látogat. Dirk Nowitzki az első meccsen 48 pontot szerzett, ezért a német sztár vezetésével be is húzta a meccset a hazai pályán szereplő Mavs. Ekkor Nowitzki azt mondta, hogy ha nem nyerik meg a második meccset, akkor az ez a győzelem nem is számít.
Kommentek: 13 komment
Írta: hegetox 2011. máj. 17. 8:00
Dallas Mavericks (3.) - Oklahoma City Thunder (4.)

Olyan párosítás alakult ki a nyugati konferencia idei döntőjében, amelyre előzetesen nagyon kevesen számítottak: sem az első, sem a második kiemelt nem jutott el eddig. Ez azonban semmiben sem kisebbíti a résztvevők érdemeit: az Oklahoma fiatal, veterán magasemberekkel megerősített csapata és a Dallas rutinos gárdája is rögtön két szintet ugrott tavalyhoz képest – 2010-ben mindketten a rájátszás első körében estek ki, éppen a most elvérző magasabb kiemeltek, a Lakers és a Spurs ellen. Generációváltás? Még nem. Átrendeződés? Igen.
Kommentek: 26 komment
Írta: etoopark 2011. máj. 17. 1:49
Az év bulvárhíre látott napvilágot a minap! Sokan elmélkedtek azon, mi lehet a Lakers tükörsima kiesése mögött és lehet, hogy megkaptuk a választ, ami nem más, mint bármikor máskor nagy összeomlásoknál: a nők. Történt ugyanis, hogy alig egy nappal ezelőtt Shannon Brown kategorikusan kijelentette twitterén, nem aludt együtt Pau Gasol barátnőjével. Ezzel nagyjából egy időben egy újságcikkben megjelent a következő történet: Brown állítólag lefeküdt Silvia Lopez Castroval, a spanyol center egykori barátnőjével, akit a hírek szerint pár hete dobott a megcsalt fél.
Kommentek: 19 komment
Írta: etoopark 2011. ápr. 27. 22:00
Danny Granger szerint Joakim Noah alattomos játékos. A Pacers sztárja az ötödik meccs után nyilatkozta ezt, miután a kézfogások után majdnem utánament a francia centernek. Granger azt nyilatkozta, hogy mindenki látta, mit csinált a csapattársa, Josh McRoberts és ki is állították érte(konkrétan ki akarta ütni az ellenfelét), de mindig van ennek előzménye. Szerinte Noah egész meccsen provokálta őket és sunyi szabálytalanságokkal próbálta őket kivonni a forgalomból, amit vagy nem vettek észrevenni vagy nem akarták.
A Bullshoz kapcsolódik még, hogy Carlos Boozer lábujjsérülést szenvedett és alig játszott az utolsó meccs második félidejében. A játékos szerint hallott egy pattanást és elég nagy fájdalmai vannak, de azt mondta Thibodeau-nak, hogy ha kell, akkor tud játszani. Egyelőre pihentetik a dolgot, van is idejük, hiszen ezen az ágon egyelőre 3-2 az állás az Atlanta javára.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: sz.gaben 2011. ápr. 17. 0:06
LeBron James és Kevin Durant lettek április hónap legjobbjai. Durant 26.8 pontot és 7.3 lepattanót hozott áprilisban, amivel a Thundert egy 5-3-as rekordhoz vezette, ahol különösen fontos volt a Lakers és a Denver elleni idegenbeli diadal. Ezzel a csapat hét egymást követő hónapot zárt pozitív mutatóval. A Thunder így a nyugati negyedik helyen várhatta a rájátszást. A James vezette Heat egy nagy rohanással odaért a második helyre keleten, amihez az is kellett, hogy Lebron 28.5 pontot hozzon átlagban hét találkozón. Ebben a liga legjobbja volt áprilisban, nem is meglepő, hogy a Miami 6-1-el zárta a hónapot.
Kommentek: 3 komment
Írta: hegetox 2011. ápr. 13. 14:00
Közeledik a szezon vége, de az NBA-nél nem vártak, már most ipari mennyiségben dobálják ki a különféle tízes listákat. Wade, Durant, Stoudemire és Nowitzki legszebb megmozdulásait élvezhetjük, és "már a mozikban" van egy playoff-reklám is.
Kommentek: 7 komment
Írta: etoopark 2011. ápr. 7. 22:26
Korábban beszámoltunk róla: Dwight Howard bajban van megint a technikaikkal és most el is intézte magát. A hajnali, Bobcats elleni meccsen előbb nem sikerült 10 másodperc alatt elvégeznie egy büntetődobást(nem először a szezonban), majd ezután elgurította a labdát, amiért technikait kapott. Az NBA idáig nem vonta vissza ezt a döntést, ennek értelmében pedig a Magic következő mérkőzését ki kell hagynia a centernek. Ráadásul ezt a Bulls ellen vívják majd, márpedig Howard talán egyetlen esélye az MVP címre, ha a Chicago nem nyeri meg keletet, ebben pedig nagy szerepük lehetne, ha legyőznék őket. Azt talán mondani sem kell, nélküle az esélyeik szinte minimálisak.
Kommentek: 6 komment
Írta: etoopark 2011. márc. 30. 22:59
Dwight Howard újra bajban! A Magic centere a Knicks elleni paprikás találkozón gyűjtötte be szezonbeli 17. technikaiját és ezzel egyre van a bűvös 18-tól, ami újabb egy meccses eltiltást jelent. Howard már korábban a Portland ellen ült kényszerűségből és az NBA szabályai szerint a 16. után két technikainként kell kényszerpihenőt tartani. A liga visszanézte az esetet és helyben hagyta a pályán született döntést, DH tehát vigyázhat magára.
A Bulls minden sikere ellenére Tom Thibodeau hozzáállása jól megfigyelhető a franchise-on. Hiába vezetik ugyanis keletet, nagy figyelmet fordítanak a részletekre is és az utóbbi időben azért van miért aggódni is Chicagóban, ez pedig nem más, mint Carlos Boozer teljesítménye. Az erőcsatár pontjai és dobószázaléka hónapról-hónapra csökkennek, de Thibodeau szemmel tartja a problémát. Az edző szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni a pick-and-rollra a pick-and-pop helyett, közelebb kell megkapnia a labdát a gyűrűhöz és azokat a dobásokat kell erőltetni vele, amiket szeret és amikből tud is nagy százalékban kosarat szerezni.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: sz.gaben 2011. márc. 19. 19:06
Múlt héten, a Kobe Bryanttel kapcsolatos cikkben felmerült egy érdekes összehasonlítás, ami szerint három év múlva Pau Gasol és Kobe Bryant összesen közel annyit fog keresni, mint amennyi az idei Oklahoma City Thunder összfizetése. Ezzel kapcsolatban Hegetox írt egy kommentet, ami a Thunder játékosainak a fizetését is tartalmazta és itt bizony szerintem sokatoknak szemet szúrt Nick Collison, aki bizony tetemes összeget keres idén, hiszen 13 270 000 $-os fizetésével jelenleg ő a Thunder legjobban fizetett játékosa. Na de ez hogy lehetséges, amikor a csapatban ott van Kevin Durant, Russell Westbrook, Kendrick Perkins és még nyugodtan sorolhatnám azokat, akik több pénzt érdemelnének nála?
Kommentek: 3 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 8. 20:56
Houston, baj van. Kisebb cirkusz van kialakulóban Houstonban. Aaron Brooks tavaly a Rockets egyik legjobbja volt, ám az idény elején bokasérülése miatt kényszerült a pályán kívülre. Nemrégiben tért vissza, de egyelőre nem találja a helyét: helyettese, Kyle Lowry remek teljesítményével bebetonozta magát a kezdőirányítói pozícióba, a kispadról érkezés pedig úgy tűnik, nem Brooks műfaja. A Vasárnap hajnali, Memphis elleni meccsen Brooks levonult a pályáról, amiért a Rockets-menedzsment eltiltotta a Denver elleni meccstől, ahová el sem utazhatott a csapattal. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, mindenesetre a Houston első körben kapásból leszerelte a New York Knicks érdeklődését a játékos iránt.
Kommentek: 8 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 3. 12:09
Ma 43 éves Vlade Divac. A legendás szerb centerről már megemlékeztünk korábban, ahhoz csak annyit tennénk hozzá: visszavonulása óta kiemelkedő humanitárius munkát végez, megválasztották a Szerb Olimpiai Bizottság elnökének - és februárban a hazai All-Star Gálán is láthatja majd, aki kilátogat az eseményre. Az alábbi felvételek egy ESPN-anyagból készültek, amely a Once Brothers címet viseli: hogyan lettek jó barátok Drazen Petrovic-csal, és miként tette próbára kapcsolatukat a délszláv háború.
Kommentek: 4 komment
Írta: hegetox 2011. jan. 31. 18:12
Kevin és Chris. Kevin Durant és Chris Bosh szóváltásba keveredett egymással a ma hajnali tegnap esti meccsükön, aminek páros technikai lett a vége. Durant így nyilatkozott Boshról: ’Ő most egy jó csapatban van, ezért úgy gondolja, hogy kicsit többet beszélhet. Jó néhány ál-kemény (fake tough) fickó van a ligában, és ő az egyik közülük.’ Durant hozzáfűzte még, hogy soha nem volt egy hangos ember, de ha valaki elkezdi kóstolgatni, azt nem tűri el, különösen nem otthon.
Kommentek: 12 komment
Írta: hegetox 2011. jan. 27. 13:32
Kevin Durant, a Thunder sztárja 47 pontot és 18 lepattanót szállított ma hajnalban a Minnesota elleni győztes meccsen – mindkettő karriercsúcs. A hosszú, pókszerű végtagjai miatt csak Durantulának becézett tavalyi gólkirály még nincs 23 éves, de már rakásnyi videót töltött meg zseniális megmozdulásaival – íme egy közülük:
Kommentek: 11 komment