ian mahinmi címkével ellátott posztok 
Írta: etoopark 2011. júl. 6. 23:47
A tegnapi nap folyamán jelent meg egy cikk a New York Timesban az NBA pénzügyi helyzetével kapcsolatban a Forbes számításaira alapozva. A tegnapi hírekben már olvashattatok róla, hogy számításaik alapján a liga nyereséges annak ellenére, hogy Sternék szerint 22 csapat veszteséget halmozott fel a tavalyi évben is. Nos, nem kellett sokat várni, már ma reggel olvasható volt a hivatalos válasz, amely pontokba foglalva próbálja megcáfolni mindazt, amit Nate Silver a Timesban írt. A lényege annyi, hogy a Forbes számításai és adatai pontatlanok (állítólag a New Orleans Hornets könyvei kerültek napvilágra, de legalábbis rossz kézre és ebből vonták le a következtetéseket a többi csapatra). A játékos szakszervezetnek is megvolt a véleménye. Szerintük a liga a 2009-2010-es szezonra azt jósolta, hogy a bevételek csökkenni fognak, ami viszont bebizonyosodott, hogy nem így történt, így a veszteségeknek is jóval kevesebbnek kell lennie a vártnál. Úgy gondolják, hogy ezek alapján bőven megkérdőjelezhető az, amit az NBA mond vagy jósol a jövőt tekintve.
Kommentek: 3 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 26. 20:57
Vendégszerzőnk, Botár László írása:
Bár már közel két hete megnyerte a Dallas az NBA-t, s azóta már inkább a draft és a lockout, idehaza pedig érthetően Hanga Ádámnak a Spurs-szel való örömteli "eljegyzése" a téma a legerősebb kosaras liga kapcsán, egy kis időre kanyarodjunk vissza a fináléhoz.
A nagydöntő kapcsán sokmindenről esett már szó. Sztárok s a kiegészítő emberek tündökléséről, s bukásáról, nagy "futásokról" s leblokkolásokról egy-egy meccsen belül, és még sok-sok érdekes témáról. Egyről azonban úgy érzem, kevesebbet beszélgettünk itt, pedig ez is igen érdekes téma egy-egy finálé kapcsán. Itt és most nem a játékosok, hanem az edzők ténykedését vesszük górcső alá, vajon az, ahogy tették dolgukat a kispadon, menyiben járult hozzá a végeredmény kialakuásához.
Kommentek: 15 komment