donto címkével ellátott posztok 
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 31. 17:00
Dallas Mavericks(3.) @ Miami Heat(2.) Döntő, 1. mérkőzés – 03:00 (Sport1)
Eljött a nagy nap, szokatlanul hosszú várakozás után kezdődik meg magyar idő szerint hajnali háromkor a nagydöntő. Ha eddig azt mondtuk, hogy az ellentétes stílusú gárdák párharcában szinte kiszámíthatatlan ez adott meccs végkimenetele, akkor két ilyen remek formában lévő klub esetében ez hatványozottan igaz. A Miami megtanulta azt, amit hosszú hónapokon keresztül képtelen volt elsajátítani - győzni a szoros végjátékokban. Hihetetlen nagyot fordult náluk a kocka, az ilyen helyzetekben rendre betliző James egy csapásra egyszemélyes kivégzőosztag lett – ha az utolsó percekről beszélünk. Mellette ismerjük Wade képességeit, aki bár vállsérülése miatt kissé limitált, de így is bármikor képes eldönteni egy-egy találkozót. Chris Bosh-ra némileg kevesebb hangsúly került az idei évben a két másik sztár „árnyékában”, de nem szabad elfelejtenünk, az utóbbi hat-hét mérkőzésen képes volt úgy odatenni magát, mint korábban kevésszer. Ilyen formában senkinek sem lehet könnyű feladat két vállra fektetni a Heatet, és akkor a kiegészítő személyzetről még egy szót sem ejtettünk… Udonis Haslem gyakorlatilag a Bulls ellen kapcsolódott be az idei menetelésbe, hiszen fél évet bajlódott sérüléssel. Mióta ő is a fedélzeten van, valóban egészen más a felállás. Van keménység a palánk alatt védekezésben, illetve támadásban is használható játékosról beszélhetünk. Cirka két héttel ezelőtt azon morfondíroztunk, hogy már csak Mike Miller kéne, akinek jelenlétével még jobban szét kellene hóznia az ellenfeleknek a védelmet. Mivel a szintén sok sérüléssel bajlódó bedobó is olyan állapotba került az utóbbi találkozókon, hogy veszélyt jelentsen kintről, ezért mostanra összeállt a halálos fegyverzet.
Kommentek: 73 komment