davis bertans címkével ellátott posztok 
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 29. 16:00
Vendégszerzőnk, s egyben kommentelőnk, Kazamér Zsolt (deng09) segítségével folytatjuk a felvezetést a korosztályos VB-re:
A történelmi áttekintés után itt az ideje, hogy elmélyedjünk egy kicsit az idei eseményben és számba vegyük mire is számíthatunk a közel két hetes mérkőzéssorozaton. Az ez évi eseményt Lettország rendezheti, ahol három arénában zajlanak majd az meccsek. Az első csoportkörök helyszínei Valmeira, és Liepaja lesznek. Előbbi város csapata idén a negyeddöntőig jutott a lett bajnokságban, az utóbbié pedig az elődöntőben vérzett el a későbbi bajnok VEF Riga ellen. A második csoportkörtől a csapatok átköltöznek Rigába, ahol a 12500 férőhelyes Arena Riga ad majd otthont a mérkőzéseknek. A csarnokban jelenleg nem „lakik” kosárlabda csapat, a legnagyobb használója a Dinamo Riga hoki csapata.
A tornán 16 csapat vesz részt (6 európai, 4 amerikai, 3 ázsiai, 2 afrikai és 1 óceániai). Az első körben a résztvevőket 4 darab 4 fős csoportba sorsolták, ahonnan majd az első három jut a nyolcaddöntős csoportkörbe. Ebben a körben 2 darab hatos csoport lesz majd és úgy fog kinézni, hogy az A és B, valamint a C és D csoport első három helyezettjét összefésülik, így kialakul két darab hat fős csoport. Itt az egyes csapatok már csak a három, másik csoportból érkezővel mérik össze erejüket. A csoportok első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe, ahol már a klasszikus playoff rendszerben folytatódnak a küzdelmek, vagyis „win or go home”.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: hegetox 2011. jún. 25. 18:00
Az első kör után jöjjenek a második kiválasztottjai. Itt is van néhány olyan döntés és olyan játékos, ami/aki megkérdőjelezhető, de a csapatok jelentős része próbált ésszel szelektálni - persze akadnak olyan megmagyarázhatatlan jelenségek is, mint Tanguy Ngombo 57. helye...
2/31. Minnesota Timberwolves: Bojan Bogdanovic, dobóhátvéd/kiscsatár, Cibona Zagreb
A Miami választási jogával megszerzett horvát játékos igazi dobógép, az előző szezonban 18 pontos átlagot hozott össze Zágrábban, és az Euroligában 28 pontos egyéni csúcsot dobott – a Barcelona ellen. Kérdéses, mikor jön át (ha átjön egyáltalán), ugyanis nemrég többéves szerződést írt alá a török Fenerbahce-hoz – emiatt csúszott ki az első körből.
2/32. Orlando Magic: Justin Harper erőcsatár, Richmond
A Cavs jogával húzott Harper hiba nélkül illeszkedik a Stan Van Gundy által erőltetett magasember-vonulatba: nagyszerűen dob kintről, középtávolról, ugyanakkor védekezésben nem az igazi. Howard mellett ez még elmegy, mert tényleg elsőrangú keze van, de ha nincs mögötte egy klasszis védő, nagyobb hátrányt jelent, mint előnyt. Mindenesetre ha marad a mostani Magic-játékrendszer (nincsenek változásra utaló jelek), akkor érthetőt húzott a menedzsment – és Harper is nagyon jó helyre került.
Kommentek: 5 komment
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 11. 11:06
Nincs már sok hátra az idei NBA draftig, így a ránk következő két hétben a legtöbbre tartott fiatalokat vesszük számba, kinek hol kell fejlődnie és mi miatt vihetik el mégis a csapatok. Mai összefoglalónk szerzői sorrendben: zsiveragabor, Pacey
Justin Harper
Richmond
Poszt: PF
Osztály: Senior (negyedéves)
Magasság: 6' 9" (206 cm)
Súly: 230 lbs (105 kg)
NBA hasonmás: Channing Frye
Várható drafthely: 1. kör vége/2. kör eleje
Harper azon kevés NCAA kosárlabdázók egyike (legalábbis az utóbbi éveket tekintve), akinek azért merülhetett fel egyáltalán a neve a mock-okon, mert kijárta a négy évet az egyetemen. Minden évben előrelépett, az utolsóban pedig egyenesen robbantott és 10,6-ról 17,9-re javította a pontátlagát. Az egész bajnokságot tekintve az egyik legtöbbet fejlődött játékos volt az előző idényben, mentális érettsége miatt úgy vélik, nem lehet sok gondja az NBA-légkör megszokásával annak ellenére sem, hogy valószínűleg PF pozíció helyett majd SF-ben kell bizonyítania.