Miami Heat @ Dallas Mavericks 103 – 112

Míg James a „Most vagy soha” szellemében készült, addig a Dallas is talált magának egy jó mondatot. „Itt az idő” Az utóbbi vált valóra, míg LeBron mondata csak most nyert értelmet igazán.

Dirk Nowitzki tegnap – is – kiváló formában játszott, és 29 pontjával győzelemre vezette a félelmetes formában játszó Mavericks-et, amely először a párharc során előnyből várhatja a következő derbit. „Nem akartunk úgy Miamiba menni, hogy két esélyük is legyen a kivégzésünkre, ezért nem hagytuk a negyedik negyedet elmenni. Most pedig úgy készülhetünk a vasárnapi derbire, mint ha az a hetedik meccs lenne.” – mondta Dirk. A túloldal nagy fogadkozója, LeBron James tripla-duplával zárt (17 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz), amely a statisztikában nagyon jól mutat, azonban az utolsó percekben még mindig nem tudott domináns játékot felmutatni (sőt az alatt a majd 8 perc alatt a harmadik negyedben amíg Wade padon volt, összesen három (azaz 3) dobást vállalt). Mellette Wade 23 pontig jutott, ami már csak azért is elismerésre méltó, mivel a Heat vezére egy Brian Cardinallal való ütnözés során megsérült, és csak a harmadik negyedben tudott visszatérni a parkettre. Chris Bosh szintén dupla-duplát jegyzett (19 pont, 10 lepattanó).

Miami Heat @ Dallas Mavericks 3:00 (Sport TV)

A párharc állása: 2 – 2

„Most vagy soha!” Ez az üzenet áll LeBron James twitter oldalán. Ő is érzi, hogy eljött az idő. Eljött az idő, amikor minden ígéret, minden várakozás beteljesülésre vár.

Egy évvel ezelőtt James sokak számára rendkívül ellenszenves módon, egy TV show keretében jelentette be, hogy elhagyja a Cleveland Cavalierst, és összeáll Dwyane Wade-del, valamint Chris Bosh-sal, hogy bajnokcsapatot formálva uralják az NBA-t. Az idő elérkezett.

Az összes kosaras médium vele van tele. Szakírók százai találgatják, hogy vajon hova tűnt a Király, aki pár héttel korábban még a Celtics-et, és a Bullst gyilkolta. Aki végre az igazán fontos momentumokban vette hátára csapatát, és mutatta azt a dominanciát, amely a korábbi évek PO-küzdelmeiben annyira hiányzott.

Vendégszerzőnk Dé nem hagyta szó nélkül a hajnali meccset.

Egy hete Chicago-ban szinte semmi értelmeset nem csinált a Miami, majd a meccs utolsó bő három percében – tényleg hihetetlen módon – 15 pontot rávert ellenfelére. Akkor úgy nyilatkoztak, őszintén nem tudják, mi történt, vissza kell nézniük a felvételt.

Most a sportág legnagyobb színpadán, három és fél negyeden keresztül megközelítően bajnokaspiránshoz méltó játékot produkálva szereztek 15 pontos vezetést, amikor is – hasonlóan hihetetlen módon – „visszaadták” a sorsnak, amit a keleti döntő ötödik, utolsó meccsén kaptak: beütött a komplett agyhalál. 7:13-mal a vége előtt a március közepe óta, de főleg a rájátszás során meccsről-meccsre a csapat védjegyévé váló negyedik negyedbeli védekezésben mutatott überkoncentráció kiszökött a húszezres arénából – talán már előrerepült Dallasba a játékosok gondolataival együtt –, és lehetővé tette, hogy a Mavericks egy olyan meccsen egyenlítsen a nagydöntőben, amihez gyakorlatilag semmi köze nem volt.

Mert szögezzük le, akármilyen szépen is suhantak át a dallasi dobások a gyűrűn, ezt a meccset bizony a Heat veszítette el. 6 perc 18 másodperc alatt 22 pontot kaptak! Ez egy meccsre vetítve 168 pont. Mindeközben csupán ötöt dobtak, kihagytak öt tripla kísérletet, négy duplát és volt két kritikus eladott labdájuk, a ki nem kényszerített fajtából.

Dallas Mavericks @ Miami Heat 95 – 93

A jelek szerint mégsem fáj annyira Dirk Nowitzki ujja. A Dallas Mavericks elsőszámű játékosa három másodperccel a vége előtt hozta a győztes kosarat, ezzel egálra hozta az állást, és új életet lehelt a párharcba.

Pedig minden szépen ment a Heat számára. Hazai közönség előtt három negyeden keresztül parádézni tudtak, a két csapat közötti korbeli és fizikális különbség nagyon jól látszódott, és 7 perccel a vége előtt még a hazaiak mentek 15 ponttal. Ekkor azonban elveszett a ritmus. A Heat hirtelen lefagyott, túl sokáig tartották a labdát, a támadásaikból elfogyott az ötlet, többször a támadóidő lejárta előtt kellett Wade-nek, vagy James-nek kényszerített tempókat vállalnia, és beindult a Mavericks-henger. Az első meccsen gyengén muzsikáló Jason Terry több kettessel is kivette a részét a visszatérésből (16 ponttal zárt), azonban a Mavs utolsó kilenc pontját Nowo dobta (köztük több balkezes ziccert is), aki 24 ponttal zárt. Shawn Marion is villogott, ő 20 pontot jegyzett. A Heat soraiból Wade volt a legeredményesebb a maga 36 pontjával, azonban az utolsó dobását kihagyta, amivel fordíthatott volna a Heat (persze erre sok esély nem volt), mellette James 20 pontig jutott. Kettejüket egyébként több kritika is érte a Mavs soraiból, ugyanis a vendégek elmondása szerint túlságosan is ünnepelték magukat, amikor a negyedik negyed elején nagyon ment a szekér. Persze utána jött a hidegzuhany.

Dallas Mavericks @ Miami Heat Döntő 2. mérkőzés 3:00 (Sport Tv)

A párharc állása: 1 - 0 a Heat javára.

„Ha Rondo tudott egy kézzel játszani, akkor ő is tud kilenc ujjal.” Ezt az optimista, és kétségtelenül derűlátó nyilatkozatot Holger Geschwinder tette, aki már hosszú évek óta Dirk Nowitzki személyi edzője. Ha izgalmas döntőt akarunk látni, akkor nekünk is ebben kell reménykednünk.

Még csak egyetlen meccsen vagyunk túl a 2011-es NBA nagydöntőből, a Dallas Mavericksnek máris egy óriási gonddal kell szembenéznie. Mi van, ha elsőszámú szupersztárja (aki mellesleg az idei PO-ban sorra gyilkolta az ellenfeleket) csak csökkentett üzemmódban tud a csapat segítségére lenni? Valószínűleg katasztrófa.

Alig négy perc volt hátra az első derbiből, amikor Dirk Chris Boshtól próbált elszedni egy labdát. Azonnal tudta, hogy komoly baj van, ugyanis képtelen volt kiegyenesítenie az ujját. Nyilván azonnal lekezelték, és befejezte a találkozót, de a Dallas kisebb letargiába esett, várva, hogy Nowo vajon milyen következményekkel tudja folytatni a párharcot.

Kétrészes visszatekintőnk első epizódjában a Dallas Mavericks szezonját elevenítjük fel 10 lépésben: honnan indultak, min mentek keresztül, míg végül megérkeztek a nagydöntőbe.

Írta: Zsivera Gábor

Oklahoma City Thunder(4.) @ Dallas Mavericks(3.) 96 – 100

A nagyon kényelemes helyzetbe került Dallas megint eljátszotta a Thunderrel azt, amit az előző derbin. Persze, nem volt a találkozó közben kétszámjegyű előnye a vendégeknek és a végjátékban nem kellett öt perc alatt 15-ös hátrányt ledolgozni, de újfent előnyben nullázta le magát az OKC, ennek köszönhetően a texasiak 2006 után először döntőzhetnek! Visszaugorva az összecsapás elejére, Duranték egész összeszedett kosárlabdát mutattak be, aminek hála sokszor szó szerint irányították a mérkőzést. Mesterük, Scott Brooks bizony húzott megint egy szokatlant, a ponterősen játszó Westbrook mellé több alkalommal is felhozta a pályára az irányítani képes Maynort. Ám a végjátékban a csereember is sokat hibázott, komoly szerepe volt tehát abban, hogy 8 pontos záró játékrészbeli előnyből sem sikerült célba érni. Pedig a fórból még másfél perccel a végső dudaszó előtt is maradt kétegységnyi, ám Nowitzki triplája után már nem volt válasza a vendégeknek. Egészen elképesztő, hogy ugyanazt a hibát, illetve végjátékbeli leblokkolást mutatta be a Thunder, ami már többedszer okozta a vesztüket az idei rájátszásban, ezzel természetesen el is kellett búcsúzniuk az idei sorozattól. A Dallas sokat köszönhetett annak, hogy a legutóbb 22-vel elvesztett pattanó-harcot ezúttal csak 5-tel bukta el, a labdára pedig hasonlóan jól vigyáztak (12 eladott labda) a hazai játékosok. Érdekes lehet, hogy az OKC négy igen jól játszó emberrel sem tudott diadalmaskodni, Collison 12, 12-es dupla-duplája, vagy Harden 23-as lökete a padról más meccseken simán billentette volna a mérleg nyelvét, ám szerencsétlenségükre egy jobban koncentráló, rutinosabb ellenféllel kellett megküzdeni.

Oklahoma City Thunder(4.) @ Dallas Mavericks(3.) Főcsoport-döntő, 5. mérkőzés – 03:00

Sokan sejtették, leírni viszont már kevesebben merték. Az Oklahoma City Thunder csapata ugyan bravúros rájátszást produkált az első két körben, ám a Konferencia-döntőben egy olyan gárda jött velük szembe, mely nekik igen rossz match-upnak számít, és úgy fest, korán vége lesz az elődöntőnek. Ugyan nem nagy különbségekkel, de immáron 3 – 1-re vezet a texasi alakulat, ami azt eredményezi, hogy a mai éjjelen egy aprócska diadallal is bekerülhetnek a fináléba. Egész biztosan mindent meg fok tenni ennek elkerüléséért az OKC, de kérdés, két hazai vereség után vajon elhiszik-e, hogy lehet keresnivalójuk Dallasban és nem remeg-e majd meg a fiatal sztárok keze, ha éppen szoros helyzet adódik? Persze, el is kell jutni addig, hogy egyáltalán esélyük lehessen az ötödik derbin, ahhoz pedig Russell Westbrooknak nagyon össze kéne kapnia magát. Irányítóként és döntéshozói szerepkörben lassan a használhatatlan kategóriába kerül, ahogy halad előre ez a sorozat, így hiába a sok dobott pont és a bravúros kosarak, nem tud igazán segítségére lenni a csapatának.

Írta: Zsivera Gábor

Dallas Mavericks(3.) @ Oklahoma City Thunder(4.) 112 – 105 – hosszabbítás után

 Tegnap mélyen a tudása alatt teljesített a Dallas, egészen 43 játékpercen keresztül, aztán mégis nyert, idegenben. A jó csapatok ismérve, hogy rossz játékkal is képesek hozni fontos mérkőzéseket, ezek alapján a Mavericks nagyon erős gárda kell, hogy legyen. Visszaugorva a kezdetekhez, a Thunder úgy kezdte a találkozót, ahogy egy hazai pályán játszó, lendületes, fiatal alakulatnak kell. Csinálták, amiben jók – rohantak. Az első 9 mezőnydobásukat értékesítve villámgyorsan elléptek 10 ponttal, a vendégek pedig nagyon sokáig csak követték Durantéket és próbáltak nem túlzottan leszakadni. Nowitzkinek nagyon ment az első félidőben, 22-őt szórt addig 7-ből 6-os mezőnyözéssel és 9-ből 9-es büntetőzéssel. A folytatásban jöttek nála is a hibák, valamint az egész jól működő OKC védelemnek hála nem is nagyon tudták megjátszani őt a számára előnyös pozíciókban, egy darabig. Hogy mennyire fontosak a negyedek zárásai, arra ezen az estén is láthattunk egy jó példát. Még a nagyszünet előtt vissza tudott kapaszkodni 3 pontnyira a Mavs (igaz 5-tel fordultak végül), majd a harmadik negyedben is nyílni kezdett az olló, amikor Jason Terry triplájával megint csak 4 volt közte. A negyedik játékrészben viszont kezdhetett megint mindent elölről a texasi gárda, hiszen 15-tel ment már a vendéglátó, hála a Westbrook vezette rohanásoknak és Durant tempóinak. 5 perc maradt hátra és 99 – 84-re vezetett a Thunder. Minden benne volt a mérkőzésben, csak az nem, hogy valami fenomenális feltámadással elkezd brillírozni a Dallas. És láss csodát, minden a feje tetejére állt.

Egy olyan éjjel után, melyen a nyolcadik kiemelt Memphis Grizzlies 4 - 2-es összesítéssel kiütötte az első körben a nyugati első San Antonio Spurst, nem is lehetne más dolgunk, mint felidézni az NBA történelmének ehhez hasonló másik három hőstettét!

Elolvasom »

Chicago Bulls – Indiana Pacers 20:30

A párharc állása: 3-0

Az első párharc, ami négy meccs alatt eldőlhet idén, de egyben ez lenne az idei Playoff eddigi legigazságtalanabb helyzete is. A Pacers az első meccsen szinte végig vezetett, majd az ezt követő két találkozón is nagyon megizzasztotta Derrick Rose-t és csapatát, de végül – hála leginkább az MVP cím legnagyobb várományosának – mindig vereséget szenvedtek. Hiába az Indianat dicsérő szavak, hogy azért mégiscsak nyolcadikként, negatív mérleggel kerültek be és ahhoz képest milyen jók, ha a meccsek végét mindig sikerül elrontaniuk. Senki nem várta tőlük, hogy megverik a Bullst, de ők mégis a létező legközelebb voltak ehhez, több alkalommal is. Sőt, elég durva statisztika, hogy a Bulls a párharc során egyszer sem vezetett hét pontnál többel, míg a Pacers ugye többször is. Collisonék célja tehát most már egyértelműen az, hogy ha többször nem is, de legalább egyszer be tudják fejezni úgy a találkozót, hogy a Pacers neve mellett legyen a W.

Ugyan ez nem a visszajátszás rovat, de mégis mai szülinaposunkkal, Corey Brewerrel foglalkozok. Emlékeztek még a srácra? Mármint arra, ahogy őt bevezették a köztudatba Minnesotában? Valami olyasmit mondhattak, hogy ő az a védőspecialista, aki a csapat igazi húzóembere lehet és hosszútávon megoldja a gárda problémáit. A végeredmény nem épp lenyűgöző, hiszen Brewer már két csapattal arrébb van, de vajon mi is történt vele? Az anyagi dolgokra való különösebb kitéréssel folytatom.

1966-ban ezen a napon minden idők egyik legjobb kosárlabdázója, Wilt Chamberlain átvette a vezetést az NBA örökranglistáján az alapszakaszban dobott pontok tekintetében. Egy laza 41-es performansszal sikerült megelőznie az addigi első helyezettet, Bob Pettit-et (20 880 pont). Első helyét 18 éven keresztül tartotta, ekkor előzte meg őt Abdul-Jabbar.

Egy kis összeállítás minden idők talán legdominánsabb játékosáról:

Az elmúlt 24 óra szinte csak a cserepletykákról szólt, egy-két egészen meglepő interjú is napvilágot látott ezekkel kapcsolatban. Csapjunk is bele!

A „szappanopera” főszereplő Carmelo Anthony-t megkérdezték, milyen gondolatok járnak a fejében mostanság, hogy a média gyakorlatilag már „eladta” őt New Jerseybe. Pénteki mondandóját azzal kezdte, hogy az alapvető álma, hogy New Yorkban játszhasson. Nem meghatározva, hogy melyik csapatra gondol a Nets – Knicks duóból e kijelentés alatt. „Ki ne akarna haza menni játszani?” – nyilatkozott Carmelo.

A bedobót arról kérdezték, hol szeretne játszani a következő idényben.

„Nem tudom, nehéz megválaszolnom ezt a kérdést. Kemény dolog azt kimondanom, hogy ’Oh, New Yorkban akarok játszani’ vagy ’Oh, én New Jerseybe akarok menni’ vagy hogy ’Oh, Denverben akarok maradni’.”

A játékos azt mondta, meg volt lepve, mikor felmerült a Nets, mint cserepartner a Nuggets-szal. „Én igazán sose gondolkodtam a New Jersey-ről,”- lepett meg minket elsőként. „Meglátom, mit hoz a jövő, ők költöznek Brooklynba… Számomra, visszamenni haza Brooklynba, elsőként abba az arénába, ilyesmik járnak az eszemben.” De Anthony szintén megemlítette, hogy „sosem gondoltam arra, hogy szerződéshosszabbítást írjak alá a Nets-szel”.

Amint arról tegnap beszámoltunk, Yao Mingért és kellemes szerződéséért megindult a harc a ligában. Mára kitudódott, hogy a Kings, illetve a napokban az összes találgatásban szereplő Charlotte már beszélgetett a Rockets-cal. A Sacramento tele van tehetséges fiatallal, ami a Houston számára is jó alap lehet egy esetleges cseréhez(Beno Udrih és Francisco Garcia szerződése mellett, rajtuk kívül gyakorlatilag nincs hosszabb és nagyobb kontraktussal rendelkező játékos Sacramentóban), de a legkézenfekvőbb megoldástól, DeMarcus Cousins elpasszolásától elzárkóznak egyelőre a liga utolsónál. A centerben annak ellenére látják a potenciált, hogy magatartásbeli problémái miatt idén már többször is megbüntették. A Bobcats minden bizonnyal draft pickekkel próbálja színesíteni csomagját, de náluk nagy kérdés, hogy a kismillió pletykából melyekben fognak ténylegesen szerepet is vállalni(miután a nyáron Jordan az utolsó utáni pillanatban is mondott vissza cserét, kétséges, hogy fognak-e egyáltalán mozdulni).

Aki manapság az észak-amerikai profi liga, ismertebb nevén az NBA küzdelmeit nyomon követi, szinte minden csapatban találkozik európai játékossal. Nem volt ez mindig így.

Gyakorlatilag az utolsó három évtizedet tekinthetjük 1-1 lépcsőfoknak, ha a megjelenésüket, áttörésüket szeretnénk górcső alá venni.
Első írásunkban az öreg kontinens játékosainak megjelenésének időszakát, azaz 80-as évek NBA-jét vizsgáljuk meg.

Mielőtt a BEK (Bajnokcsapatok Európa Kupája, a mai Euroliga elődjének tekinthető) korabeli sztárjátékosai megjelentek a tengerentúli draftokon, egészen elképesztően kevesen próbáltak (próbálhattak) szerencsét az NBA-ben. Ha eltekintünk az első két európai születésű, de már Amerikában felcseperedő „úttörőtől” – az érdekesség kedvéért egyikük a német Frido Frey, aki a ’46 - ’47-es szezonban a New York Knicks-et erősítette, másikuk az első Brit földön született NBA játékos, Christopher Harris, aki a St. Louis Hawks, majd a legendás Rochester Royals sportolója volt az 1955 – 1956-os idényben – akkor Swen Nater-rel találkozunk, mint az első „igazi” európai képviselője a bajnokság történelmének.

Térjünk át nyugatra, ahonnan ugyan távoztak sztárok, de a csapatok jó része még így is erősödni tudott, ha végignézzük őket egyenként. Nagyon nem is mennék bele sommás véleményekbe, előbb nézzük a csapatokat, a végén meg összegzés.

Dallas Mavericks

Távozott: Erick Dampier (Charlotte), Eduardo Najera (Charlotte), Matt Carroll (Charlotte)

Érkezett: Dominique Jones (1/25), Ian Mahinmi (San Antonio), Tyson Chandler (Charlotte), Alexis Ajinca (Charlotte)

Élet-halál lesz ez a szezon a Mavericksnek, az utolsó esélyük bármiféle komoly rájátszásra, de inkább készülnék most temetésre a helyükben, mint ünneplésre. Sikerült erősíteni, hiszen nagyjából a semmiért elhozták Chandlert a Bobcatstől. Kérdés, hogy egészséges lesz-e egyáltalán, illetve Chris Paul alley-oop passzai nélkül ér-e még valamit? Mindenesetre Brandan Haywooddal szépen eloszthatják majd a perceket. Jones érdekes lehetne, de nagyon sokan vannak előtte, viszont egy valamiben bízhat. A gárda elég öreg és amit egyetlen elemzésükből sem lehet kihagyni: jump-shoo-ters. Annyira a tempókra hagyatkoznak, hogy ha megy, akkor 50-nel verik a Knickset(egy teljesen tét nélküli meccsen), amikor meg nem, akkor boldog-boldogtalantól ki tudnak kapni és ez a hullámzás a rájátszásban is kijön, ott pedig egy-egy vereség a véget is jelentheti. Számukra egy Corey Magette light (kicsit önzetlenebb változatban) úgy kellene, mint egy falat kenyér. Ezért tartom kulcskérdésnek Roddy Beaubois fejlődését. Amennyiben a francia kisember töretlenül tud továbbfejlődni, abban az esetben egyrészt év végére kezdő lesz, másrészt az egyetlen ismeretlen pont lehet a Dallas játékában. Senki más nem tud semmi meglepőt mutatni ebben a csapatban, ami Dirk Nowitzkinél még nem probléma, hiszen ahogy öregszik, úgy lesz egyre hatékonyabb, Kidd pedig megtanult triplát dobni(fénykorában egyetlen hiányossága volt talán), de összességében a csapatban semmi lendület nincs. Jason Terryn kezd kiütközni ez leginkább, a tavalyi évben inkább már hátráltatta a Dallast, mint segítette volna és szinte kizártnak tartom, hogy idén megint jobbik arcát mutatná és ebben az esetben jöhet el Jones ideje.