cleveland cavaliers címkével ellátott posztok 
Írta: zsiveragabor 2011. aug. 7. 8:00
Egy régi sorozatunkat elevenítjük fel a holtszezonban, az NBA-ben eddig megfordult összes európai játékost bemutató rovatunkat folytatjuk. Az eddigi hat rész során eljutottunk az első fecskéktől a '90-es évek középéig és megállapítottuk, hogy a szépen lassan kitaposott ösvényen keresztül járható lett az út, akkoriban már rendszeresen nyúltak az öreg kontinens fiatal ígéreteihez a tengerentúlon is. A mai epizódban olyan profikkal találkozhatunk, akik közül többen még manapság is a ligában pattogtatnak, némelyikük ráadásul igazi sztárrá vált az Egyesült Államokban. Itt húzható meg az a határ, mely után már többnyire olyan európai kosarasok érkeztek az amerikai profiligába, akik gyakorlatilag az egész felnőtt karrierjüket az NBA-ben töltötték és itt váltak igazán felnőtt játékossá – nem úgy, mint elődeik, akinek még bizonyítaniuk kellett hazájukban, illetve a nemzetközi versenyeken annak érdekében, hogy el tudjanak jutni a világ legerősebb kosárlabda bajnokságába.
Kommentek: 3 komment
Írta: hegetox 2011. júl. 25. 11:00
A 2011-es draft nemzetközi jellegét erősíti Tristan Thompson is – a negyedik helyen kiválasztott erőcsatár ugyanis a kanadai válogatott egyik jövőbeli reménysége. Sokan megkérdőjelezték a Cleveland Cavaliers választását, pedig Thompson származása ellenére le sem tagadhatná, hogy az Egyesült Államok sportrendszerében nevelkedett.
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: adyno21 2011. máj. 29. 9:00

Bármennyire sok, jó formában lévő kiegészítő ember van a nyugati bajnoknál, lehet Wade és Bosh remekül működő duó a „sztár trióból”, nagy esély van arra, hogy a címben szereplő két játékosról fog jobbára szólni a 2011-es NBA Finals. Beszélünk a vezérekről, teszünk némi visszatekintést, valamint megnézzük mi várható kedd estétől (szerda hajnaltól) a párharcban.
Elolvasom »
Kommentek: 16 komment
Írta: sz.gaben 2011. máj. 14. 22:44
Doc Rivers maradt a Celtics edzője! A mester ugyanis egy újabb, ötéves kontraktust írt alá a bostoni csapattal. „Mi szerettük volna, ha a következő öt évben is ő lesz az edzőnk és ő is itt akart maradni a következő öt évben. Szerintem Doc a legjobb edző a ligában, ezért nagy öröm számunkra, hogy maradt a csapatnál.” – mondta a gárda első embere, Danny Ainge. A kontraktus értelmében 35 millió dollár üti a 49 éves szakember markát.
Kommentek: 9 komment
Írta: sz.gaben 2011. febr. 27. 0:50
Sokan csak pislogtunk, amikor a cserehatáridő lejárta előtt pár órával a Clippers és a Cavaliers iránytót cserélt: Baron Davis Clevelandbe, Mo Williams Los Angelesbe tette át székhelyét. A tranzakció szinte teljesen anyagi jellegű volt, lássuk, hogy mi is volt a két csapat motivációja!
Elolvasom »
Kommentek: 10 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 12. 12:15
Az NBA első zsákolóbajnoka ma ünnepli születésnapját, a Cleveland megszakította szégyenletes sorozatát – és ma 77 éves Bill Russell. A Boston Celtics élő legendája 9 bajnoki címet szerzett játékosként, kettőt pedig játékos-edzőként – így annak az egyszemélyes klubnak a tagja, ahová csak olyanok kerülhetnek be, akik játékosként több bajnoki aranygyűrűt nyertek, mint ahány ujjuk van (lábujjak ebben az esetben természetesen nem játszanak). Kattintás utáni első videónk az utolsó szezonját eleveníti fel.
Kommentek: 5 komment