A tegnapi csereőrületben több olyan játékos is klubot váltott, aki eddigi kenyéradójának ha nem is Franchise playere, de mindenképp igazi helyi hőse, vagy szimplán csupaszív, korábban nélkülözhetetlennek hitt láncszeme volt.

Elsőként a Charlotte-ból Portlandbe költöző Gerald Wallace-szal kezdjük, aki a Bobcats 2004-es NBA indulása óta az alkulat játékosa volt, mellesleg az utolsó, aki az kezdetek óta a csapatnál játszott. Fantasztikus zsákolásai és harcos játékszelleme miatt sosem feledik egykori klubjának szurkolói.

Dézsi Attila okfejtése

A Hornets egy tipikus példája annak, hogy hogyan lehet egy csapat két évtizedének lehetőségeit és sikereit limitálni, felforgatni. Pár napja kiderült, hogy George Shinn többségi tulajdonos (ingatlan és autókereskedő, valamint üzletember) megválik a Darazsaktól, és eladja részesedését. A legmeglepőbb végül az volt, hogy ezt az NBA vette meg, így David Stern dirigálhat mostantól, mint a liga elnöke. Az NBA történetében ez az első ilyen eset. Mostantól minden Hornets szurkoló figyelme éberebbé vált. Kíváncsiak vagyunk, én legalábbis nagyon, miként fognak megváltozni a vezetőség és a csapat közötti mostoha viszonyok. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolóknak és a klub keménymagjának is tele volt már a hócipője Shinn-el. Én 1997-től követem a franchise kalandos és rögös útjait, de amit láttam az nem tetszett. Voltak reménysugarak, egy-egy olyan év, ami a szürke háttérből való kilábalásra utalt, de ez mindig szigorúan sok-sok évente egy idénynek felelt meg. A tulajdonosi játszmák meg mindig akkor kerültek rivaldafénybe, amikor már nem lehetett elkerülni vagy megelőzni a problémát. Igazából nem tudom, hogy mit akartak ezzel a csapattal, tiszta vándorcirkusz lett. Szerintem kár volt Charlotte-ból elvonszolni őket.

A Darázsfészek

Az NBA elfogadta az új csapat jelentkezését, és 1988-ban Shinn megépítette a Charlotte Colisseum-ot, amely kb. 24 000 főt képes befogadni. A város szemében egy hős lett, és pezsgő profi sportéletet hozott a közösség számára. Az első szezonra 15 000 szezon bérletet adtak el, a teltházas feliratot zsinórban 358-szor rakták ki az ajtókra, ami kilenc alapszakasz szezonnak felel meg. 1988-1996-ig a liga legmagasabb látogatottságú csapata volt. Ezek után pedig mélyrepülés indult az alábbi tények miatt:

Utah Jazz @ Charlotte Bobcats 96 – 95

Ellentmondást nem tűrően kezdte hazai meccsét a Bobcats az egyébiránt elképesztő formában lévő Utah ellen. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a hazaiak idén még nem tudták győzelemmel megörvendeztetni szurkolóikat Charlotte-ban, viszont most az első negyedben már 17 ponttal elléptek, ráadásul úgy nézett ki, a vendégek elvesztik Deron Williams-t, aki végül egy kis masszázs után azért visszatért. Lassan már mondani sem kell, a Jazz a második félidőben is sokáig tíz pontnál is többel égett, az utolsó játékrésznek pont ekkora hátránnyal mentek neki. Viszont úgy néz ki, ez a forgatókönyv számukra a legkedvezőbb. Mivel szépen lassan ledolgozták a hátrányukat a végjátékra, újra látótávolságba került a hősies győzelem. Augustin tehetett volna róla, hogy ez most elmaradjon, viszont ziccerben eladta a labdát, támadhatott egypontos hátrányban a Utah és Williams könyörtelenül kihasználta a helyzetet, egy floaterrel beledöfte a kést a Bobcats szimpatizánsok szívébe, csapata pedig egy ponttal nyert és tovább növelte NBA rekordját, melyben sorozatban negyedik alkalommal jöttek vissza és nyerték meg az adott meccset legalább 10 pontos második félidei hátrányból. Lassan valóban komolyan kellene számolnunk a Jazz-el is, mint nyugati élharcossal idén.

Miami Heat

Távozott: Daequan Cook (Oklahoma City), Michael Beasley (Minnesota), Dorell Wright (Golden State), Quentin Richardson (Orlando), Jerry Stackhouse (Milwaukee)

Érkezett: Chris Bosh (Toronto), LeBron James (Cleveland), Mike Miller (Washington), Dexter Pittman (1/32), Zydrunas Ilgauskas(Cleveland), Juwan Howard(Portland), Eddie House (New York)