ben wallace címkével ellátott posztok 
Írta: zsiveragabor 2011. aug. 3. 16:00
2000. augusztus 3-án azt gondolhatta a kosárvilág, hogy Orlandoban összeállt az évtized egyik leendő legmeghatározóbb csapata. Közben senki sem figyelt Detroitra, ahol nem lehetett előre látni, hogy valami nagy dolog lesz készülőben. Pedig így történt. A következő négy évben minden tökéletesen fordítva történt a várakozásokhoz képest, a Pistons bajnok lett, a Magic pedig atomjaira hullott és a pokol legmélyebb bugyrait járta meg. Lehet, hogy nem csak Grant Hill, Tracy McGrady és Ben Wallace váltottak csapatot, hanem emberi sorsok is? Ez a kissé a realitástól elrugaszkodott feltevés bizonyára túlzónak tűnhet, de a tények hátborzongatóan hatnak.
Kommentek: 11 komment
Írta: hegetox 2011. júl. 18. 22:15
Célegyenesben van a Detroit Pistons főedzői székéért folyó versenyfutás, ám elképzelhető, hogy a New York beleszól a versengésbe. A vezetőedző keresése meglehetősen elhúzódik, hiszen a kiebrudalt John Kuester helye lassan már egy hónapja biztos a Los Angeles Lakersnél, utódja azonban még mindig nincs. A két esélyes Mike Woodson és Lawrence Frank, azonban a hírek szerint Mike D’Antoni, a Knicks vezetőedzője szívesen látná Franket a védekezésért felelős segédedző szerepkörében. Az ajánlat azért megfontolandó, mert a Knicks-menedzsment erősen forszírozza ezt a szerepkört az edzői stábban, és bizony D’Antoni is elmúlt már hatvan éves, mindössze egy évig él a szerződése, hamarosan biztosan búcsúzni fog – Frank előtt pedig megnyílhat a vezetőedzői poszt lehetősége 1-2 éven belül. Frank számára, aki egyébként korábban a Kidd-Carter féle Nets-szel ért el szép sikereket vezetőedzőként, azért is lehet csábító az ajánlat, mert a családi fészek New Jersey-ben van.
Kommentek: 4 komment
Írta: etoopark 2011. ápr. 7. 0:28
A Mavericksnek a kommunikációval vannak problémái, legalábbis Tyson Chandler szerint és Rick Carlisle edző is osztja a véleményét. Carlisle szerint sok játékosuknak van nagyon magas kosárIQ-ja, de nagyon sokszor nem elég verbálisak a pályán és nem beszélnek eleget. Azt is hozzátette, hogy dolgoznak az ügyön, de nem könnyű erre embereket „átprogramozni”. Chandler annyit mondott, hogy mivel ő a védelem utolsó vonalában helyezkedik el, ezért lát mindent és próbál segíteni társainak, hogy azok kényelmesebben érezzék magukat a pályán.
Kommentek: 4 komment
