beko bbl címkével ellátott posztok 
Írta: jrsmith 2011. márc. 28. 16:26
Viszonylag nyugodt hétvége van mögöttünk az európai férfi kosárlabda-bajnokságok küzdelmeit illetően, hiszen bomba meglepetés sehol sem született. Az Euroliga-negyeddöntőknek köszönhetően a Siena, az Olympiakosz valamint a Panathinaikosz ráadásul pályára sem léptek ebben fordulóban, így rögzíthetjük, hogy kevesebb esélye is volt a „kicsiknek” a bravúrra. Ahol mégis volt – és ehelyütt megjegyezném, hogy abban korántsem vagyok biztos, hogy a négy spanyol Euroliga szereplő jövő keddi és csütörtöki teljesítményén egyáltalán nem fog érződni a hétvégi terhelés – ott azért a Barcelona kivételével mindenki megküzdött a győzelemért. A meglepetések elmaradása ellenére tehát izgalmas csatákat több csarnokban is láthatott a nagyérdemű, viszont a „nagyok” kivétel nélkül győzelemmel menekültek meg a kicsik szorításából,néhol, utolsó másodperces duplára avagy triplára hagyatkozva. Hajtás után jöjjön a heti összefoglaló, amelynek egy módosított verzióját az Eurosport 2-n kedden este 22 óra 45 perctől tekinthettek meg!
Kommentek: 2 komment
Írta: jrsmith 2011. márc. 8. 1:35
Újabb hétvége van mögöttünk, ami természetesen egyet jelent azzal, hogy az európai férfi kosárlabda-bajnokságokban – kivéve a görög ligát – megint mérkőzésdömping volt. A német valamint a spanyol ligaelső vereséget szenvedett, miközben az egyik legnagyobb európai szaktekintélyként jegyzett vezetőedző lemondott posztjáról. A legfontosabb történések, valamint néhány mérkőzés összefoglalója következik a hajtás után!
Spanyolország
Az Ettore Messina sztori
Hiába szerepelt fennállása során a legjobban az Euroliga Top 16-os csoportkörében, valamint áll megnyugtató előnnyel a spanyol bajnokság 2. helyén a Real Madrid kosrálabdacsapata, a klub olasz vezetőedzője, Ettore Messina múlt hét pénteken bejelentette lemondását. A szombaton tartott sajtótájékoztatón sokan reménykedtek abban, hogy megtudunk bármi konkrétumot, ami a döntés hátterében áll, de igazándiból nem lett okosabb senki sem.
Elolvasom »Kommentek: 3 komment
Írta: jrsmith 2011. febr. 21. 0:04
Üdvözlök mindenkit egy új kezdeményezés első bejegyzésében, amely remélhetőleg egy hasznos, megtűrt, ne adj Isten, kedvelt rovatává válik az oldalnak. Engem Rádonyi Kristófnak hívnak és az Eurosport-nak köszönhetően az elmúlt 4 esztendőben az európai kosárlabdával keveredtem közelebbi viszonyba, mint kommentátor. A Mennyei Játszótér szerkesztőcsapata folyamatosan ötletel azon, hogyan lehetne még színesebbé tenni az oldal amúgy sem elhanyagolható mértékű kínálatát, s mint minden Szentnek, nekik is „maguk” felé hajlik a kezük. Mégiscsak itt élünk Európában, ahol számos rangos bajnokság folyik, amelyek nívójuk ellenére minimális, vagy leginkább semmilyen formában nem képezik az írott sajtótermékek szerves részét. Engem ért a megtiszteltetés, hogy öt nagy bajnokság, az Euroligában és EuroKupában is meghatározó nemzetek küzdelemsorozatait „elétek tárjam”. Jó szórakozást hozzá mindenkinek!
Elolvasom »
Kommentek: 3 komment