beharangozó címkével ellátott posztok 
Írta: LAZ 2012. ápr. 26. 23:41

Keleti Főcsoport
Boston (4.) – Atlanta (5.)
A kelták a kiváló finisüknek köszönhetően nemcsak egy kellemes ellenfelet kaptak az Atlanta képében, hanem az Atlanti divízió megnyerésével az Atlantáénál (jelen pillanatban – az utolsó forduló előtt) gyengébb mérlegük ellenére is náluk lesz a rájátszás első fordulójában a pályaelőny. Hogy mire gondolok a „kellemes” alatt? Vegyük sorra! Először is elkerülték a kőkemény Bulls-Heat duót, másrészt az Atlantát nem kímélték a csonkaszezonban a sérülések, s egyik palánk alatti kulcsemberük – Al Horford – idén már egész biztosan nem lép pályára. Beleáshatnánk magunkat a két csapat statisztikáiba, de az alapszakasz és a rájátszás egészen más kávéház.
Elolvasom »
Írta: hegetox 2011. máj. 17. 8:00
Dallas Mavericks (3.) - Oklahoma City Thunder (4.)

Olyan párosítás alakult ki a nyugati konferencia idei döntőjében, amelyre előzetesen nagyon kevesen számítottak: sem az első, sem a második kiemelt nem jutott el eddig. Ez azonban semmiben sem kisebbíti a résztvevők érdemeit: az Oklahoma fiatal, veterán magasemberekkel megerősített csapata és a Dallas rutinos gárdája is rögtön két szintet ugrott tavalyhoz képest – 2010-ben mindketten a rájátszás első körében estek ki, éppen a most elvérző magasabb kiemeltek, a Lakers és a Spurs ellen. Generációváltás? Még nem. Átrendeződés? Igen.
Kommentek: 26 komment
Írta: hegetox 2011. máj. 11. 19:10
Boston Celtics (3.) @ Miami Heat (2.) 2. kör, 5. mérkőzés – 01:00
Ma este kieshet az utolsó, meg bent maradt tradicionális nagycsapat (a Spurs és a Lakers után), hiszen a Miami Heat két nappal ezelőtt hosszabbításban legyűrte Pierce-éket Bostonban. Ugyan messze nem volt akkora a különbség a két fél közt, mint az első kettő, Miamiban lejátszott mérkőzésen, ám innen szó szerint csoda kéne, hogy forduljon a kocka. A hazaiakon igazán nem lesz nyomás ma, nekik csak azt a türelmes, koncentrált játékot kell hozniuk, mint a sorozat eddigi összecsapásain és várni, hogy a Celtics hibázzon. Mert bizony láthattuk, hogy a rutinos harcosokból és fiatal kiválóságokból álló zöldek elképesztő sok bakira képesek idén. Ne menjünk messzebb Rondo kihagyott ziccerénél a legutóbbi végjátékban vagy Pierce utolsó próbálkozásánál, mikor talán lett volna jobb megoldás a befejezésre… Ám ezeken már nem tud változtatni Rivers legénysége, nekik minden mindegy alapon oda kell rakniuk magukat a pályára ma este, főleg, ha azt nézzük, a Kevin Garnett, Ray Allen, Shaquille O’Neal triónak – legalábbis valamelyiküknek akár ez lehet az utolsó NBA mérkőzése (a lockout réme miatt elsősorban).
Kommentek: 133 komment
Írta: hegetox 2011. ápr. 25. 17:00
San Antonio Spurs (1.) @ Memphis Grizzlies (8.)
Első kör, 4. meccs, start: 02.00
A Spurs eddig közel sem hozza azt, amire az alapszakasz-teljesítménye alapján elvárható lenne. Kapkodás, rossz döntések, hullámzó teljesítmények, gyenge pad és visszafogott palánk alatti munka jellemzi a csapatot. Persze semmi nincs veszve, hiszen Ginobili visszatérésével egy plusz életveszély érkezett támadóoldalra, és a 3. meccset is csak minimális különbséggel veszítették el. A Spursnek elsősorban fejben kell felnőnie a feladathoz, amiben annak ellenére nagy szerepe lesz Tim Duncannek, hogy bizony javarészt az ő lelkén szárad, hogy Zach Randolph bedobhatta a döntőnek bizonyult hármast az előző meccsen. A védekezéssel ennek ellenére nincs nagy gond, de a támadóoldalon a végjátékokban többször nagyon határozatlan volt a San Antonio. Ne feledjük, hogy egy esetleges győzelemmel újra náluk lenne a pályaelőny, és azt ők is pontosan tudják: nem lenne túl vidám 1-3-mal hazamenni.
Elolvasom »Kommentek: 66 komment
Írta: hegetox 2011. ápr. 20. 19:05
Denver Nuggets (5.) @ Oklahoma City Thunder (4.)
Első kör, 2. mérkőzés – start: 02:00
Kétszemélyes show-val indult a párharc, hiszen Durant 41, Westbrook 31 pontig jutott – persze az érem másik oldala, hogy így is csak alig tudták megverni ellenfelüket. Szinte garantált, hogy lesznek majd gyengébb meccseik, ekkor nagy szükség lesz Harden pontjaira, aki meglepetésre nagyon visszafogott (5 pont, 1/5 mezőnyből) volt az első meccsen. Ha nem tud felpörögni, akkor gondjaik lehetnek. Egyrészt mert cseretársai igen rapszódikusan teljesítenek, másrészt szemet bántóan nem foglalkoztatja a csapat a palánk alatt Ibakát és Perkinst.
Kommentek: 15 komment
Írta: adyno21 2011. márc. 4. 13:45
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az elmúlt évtizedben kissé válságba került magyar kosárlabda már meglévő, vagy feltörekvő értékeit megismertessük veletek. Ma induló interjúsorozatunkban egy budapesti nevelésű, de jelen pillanatban a Körmendben szárnyait bontogató irányítót mutatunk be nektek közelebbről. Ő nem más, mint Ruják András!
Körmendi illetőségű kollégánk Németh Zsolt beszélgetett "Rujival" régi időkről, tervekről és szabadabb témákról.
Az interjú után beharangozzuk a mai derbit és újra játékra invitálunk benneteket!
Elolvasom »Kommentek: 9 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 19. 11:10
Népsportos blogíró kollégánk, adyno21 négyrészes előzetessel készült az idei All-Star Gála eseményeire, amit a mai nap folyamán meg is osztunk olvasóinkkal. A sorozat első részében mi más, mint a Zsákolóbajnokság kerül terítékre. Emellett tippjátékra invitálunk benneteket!
Kommentek: 68 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 10. 16:00
A kattintás utániakat elkövette: zsiveragabor és hegetox.
Kommentek: 23 komment