Írta: zsiveragabor 2010. dec. 22. 12:21
Dallas Mavericks @ Orlando Magic 105 – 99
Tudjuk jól, hogy nincs könnyű helyzetben a Magic, már ami az új játékosok beépítését illeti. Nem elég, hogy a meccs előtt utolsó nyolc meccséből hetet bukott a floridai csapat, tegnap este a Mavst fogadták, a következő ellenfelük a Spurs, aztán a Celtics-szel játszanak. Ennek tudatában elvárás nem lehetett a győzelem az esti rangadón, a nem várt szinten teljesítő Dallas végül valóban túl nagy falatnak bizonyult az „építkező” csapatnak. Van Gundy mester máris változtatott az alapfelálláson, a sokak által féltett Redick kezdőként kapott szerepet, amit meg is hálált 21 pontjával. Ellenben az „áldozat” a szintén rendkívül népszerű, sok idő után meccseken keresztül kezdő Bass lett, neki kellett padoznia. Az Orlando új játékosain nagyon érződött, hogy még csak próbálnak beilleszkedni a rendszerbe, Arenas 2, Turkoglu 8, Richardson 10 pontot rakott a közösbe, ne feledkezzünk meg a fiatal Clark-ról sem, ő hatig jutott. A vendégek viszont nem kegyelmeztek, helyenként igen magas szinten kosárlabdázva robogtak végig a meccsen, egy harmadik negyed béli megingást leszámítva kézben tartották a mérkőzést. A „régiek” hiába voltak hatékonyak, Howard 26, 23-as produkcióval sem tudta győzelemre vezetni övéit. A 17 pontos Nowitzki történelmet írt, egy harmadik negyedben elsüllyesztett hármassal megelőzte az örök pontlistán Larry Bird-öt, immár ő a 25. A Mavs ezzel a második olyan csapat lett a ligában, amelyik veretlenül élte túl a floridai túrát, a Jazz után azt gondoltuk, más ezt nem fogja véghezvinni, tévedtünk.
Kommentek: 25 komment
Írta: hegetox 2010. dec. 21. 13:11
Elit alakulat. Paul Pierce és Tony Parker kapta a Hét Játékosának járó díjakat – teljesen megérdemelten. Pierce csapata, a Celtics éppen egy 13 meccses veretlenségi sorozatban van, amihez a kiscsatár a múlt héten egy tripla-duplával és két dupla-duplával járult hozzá, nem mellesleg győztes kosarat szerzett a New York Knicks ellen. Parker San Antoniója vezeti a ligát, Parker ehhez múlt héten 25.7 ponttal (56.4%-os mezőnydobási mutatóval) és 8.7 gólpasszal járult hozzá. További jelöltek voltak: Tayshaun Prince (Pistons), LeBron James (Heat), illetve Manu Ginobili (Spurs), Kevin Durant (Thunder), LaMarcus Aldridge (Blazers) és Blake Griffin (Clippers).
Dokik. Brandon Jennings, a Bucks irányítója lábközépcsonttörést szenvedett, várható gyógyulási ideje 4-6 hét. John Wall sajnos továbbra is harcképtelen, miután kiderült, hogy félrekezelték, és valójában nem térdínhüvely-gyulladása van, hanem térd alatti csontzúzódása, ami lassabban gyógyul.
Elolvasom »Kommentek: 10 komment
Írta: hegetox 2010. dec. 20. 13:00
Az új remény: A varázslóból mágussá avanzsált Gilbert Arenas kitörő örömmel fogadta Orlandóba cserélését, és úgy véli, hogy kiváló hatodik ember lesz belőle. ’Magic szurkolóként nőttem fel, Penny Hardaway volt a kedvenc játékosom’ – lelkendezett a sajtónak az egyébként tampai származású Arenas. Agent Zero-nak és a Magicnek egyébként van közös múltja, helyi játékosként Arenas annak idején nagyon szerette volna, ha ledraftolják 2001-ben, majd szabadügynökként is szívesen ment volna Orlandóba játszani 2003-ban. Arenas egyébként amint megtudta a hírt, összepakolt, repülőre ült, és új csapata Philadelphia elleni meccsének 2. félidejét már a Magic edzőbázisán nézte végig. Lelkesedése mindenképp jó hír a Magicért aggódó szurkolóknak.
Nem vénnek való vidék: J. R. Smith nem kíván indulni az idei zsákolóversenyen. A Denver 25 éves hátvédje félig viccesen úgy nyilatkozott, hogy jó pár fiatal tehetség ott lesz, és neki már semmi keresnivalója nincs a rendezvényen. Smith két alkalommal is (2005, 2009) bronzérmes lett a Dunk Contesten. Többek között azért kérdezték erről, mert a múlt héten ezt mutatta be a Spurs ellen, amivel jó esélye lenne nyerni:
Kommentek: 6 komment
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 20. 4:52
Indiana Pacers @ Boston Celtics 88 – 99
Az idény eddigi részében már két csapat is eljutott zsinórban 12 sikerig, de sem a Spurs-nek, sem pedig a Mavs-nek nem sikerült megnyernie soron következő fellépését. Ami nem jött össze a nyugatiaknak, azt véghezvitte a Boston. A sérülésektől továbbra is megtizedelt főcsoport első az Indiana-t fogadta, már legalább Shaquille O’neal-lal a fedélzeten. Ha a vén Diesel arra járt, rögtön össze is kapart 11 pontot a meccs legelején, a hazai csapat pedig 7 pontos előnyt harcolt ki a 12. perc végére. Jött azonban a szokásos második negyedbeli visszaesés és Granger-ék felzárkóztak, sőt, volt, hogy vezettek is, de a nagyszünetre megint a Celtics vonulhatott előnnyel. A következő játékrészben beindult Pierce, aki végül tripla-dupláig jutott, ráadásképp második egymás utáni meccsén osztott ki legalább 10 gólpasszt, ami először történt meg fele karrierje során. A Boston Rondo hiányában is tökéletes csapatmunkával húzta be a kötelezőt, igaz, a padról beállva ezúttal összesen két játékosuk talált a gyűrűbe, azért Big Baby Davis 18 pontja dicséretes. A Pacers ezzel a vereséggel már két meccsel van 50 százalék alatt, idén ennél rosszabbul még nem álltak. A bajnoki címre törő veteránok még egy kalapemelést érdemelnek azért, mert 13 győzelemből álló sorozatukat számos alap rotáció béli emberük nélkül hozták össze.
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 19. 18:15
Milano-Valencia 60 - 75
Surranó pályás továbbjutás?
...És akkor elszáll a rendszer. Perje felkapja a fejét. Összeesküvést szimatol. A technikai személyzet egyik hithű tagja, testi épségét nem kímélve "hatástalanította" az eredményjelzőt, súgja sokat sejtető pillantással szemöldöke alól. Nagy a hátrány, minden trükkre szükség van. Hátha ez a közel negyedórás közjáték meglöki a kedvencek szekerét...
A Milano-Valencia meccsen azonban csak egy csapat van a pályán. Ez pedig a spanyol. Kisebb fajta meglepetés ez számomra. Gondoltam, kijönnek, nekiugranak a vendégeknek és lezárják a továbbjutás kérdéskörét. Ehelyett kijöttek, játszogattak, és (nagy valószínűség szerint) lezárták a továbbjutás kérdését. Apró szépséghiba, hogy nem úgy ahogy ők akarták (már ha akarták ezt igazán...)
Nem gondoltam volna, hogy rövid blog történetem során immár nem először (remélem utoljára) kell akarati hiányosságok láttán szörnyülködnöm. Pedig kell. Ráadásul egy hazai pályán játszó csapat esetében, amely a 16-ba kerülést harcolhatja ki! Kereshetnénk a csalódást keltő produkció okai között a két litván ász hiányát, de ez csak jól csengő kifogás lenne. Korántsem arról van szó, hogy csillogó szemű, egymásért küzdő "olaszok" szántották fel a parkettet. Na mindegy, hagyjuk is.
Írta: etoopark 2010. dec. 19. 15:03
A sajtó, a liga és mi sem vagyunk hajlandóak mással foglalkozni, mint a magyar idő szerint késő este létrejött két blockbuster cserével. A tegnapi hírekben közölt információk helytállóak voltak, ám tovább bővültek az események. Az Orlando ugyanis egymással párhuzamos lépett kettőt. A már említett Suns tranzakcióban Vince Carter, Mickael Pietrus, Marcin Gortat, az Orlando idei első körös draftjoga és három millió dollár került a sivatagba, míg ellenértékként Jason Richardson, Hedo Turkoglu és Earl Clark érkezett a napfényes Floridába. Ezzel egy időben ugyanakkor a liga talán két legtúlfizetettebb játékosa is helyet cserélt, Gilbert Arenas, Otis Smith jó barátja ugyanis szintén Magic mezt ölt holnaptól, Rashard Lewis pedig a fővárosi alakulatot erősíti(?) tovább. Haladjunk csapatról csapatra.
Írta: etoopark 2010. dec. 19. 13:19
Memphis Grizzlies @ San Antonio Spurs 106-112 h.u.
A Spurs saját drukkereit is meglepve 22-3-mal indította a szezont és a sokszor leírt, idősnek gondolt gárda úgy néz ki, megragadja utolsó esélyét a nagy dobásra. Az utóbbi időben már szorosabb meccseket játszottak, Manu Ginobili több meccset is nyert a végjátékban, de ez mit sem von le a győzelmek értékéből. Ma hajnalban a Grizzlies látogatott hozzájuk. A Memphisből hiányzott Rudy Gay, akit flagrant 2-vel kiküldtek a Rockets ellen és egy meccsre elmeszelte a liga, helyét Tony Allen vette át a kezdőben, O.J. Mayo pedig visszakerült eredeti helyére a cserepozícióból. A meccs az első negyed után úgy alakult, ahogy azt várni lehetett. Megnyugtató, 8-10 pontos előnye birtokában a hazai gárda magabiztosan uralta a meccset. Még 1:10-zel a vége előtt is öt ponttal mentek, amikor egy Manu alley-oop passzt nem tudott a helyére húzni Jefferson, ezzel esélyt hagyva a vendégeknek, amit Mayo ki is használt. Négy-öt sarkazás és szökellés után a helyére rakta a triplát, amivel 100 pontnál beérték a listavezetőt. A túloldalon Duncan lepasszolta ziccerben a tisztán álló RJ-nek, ám újabb hiba(homály) és jöhetett a ráadás. Itt már nem volt kérdés, a San Antonio simán tartotta otthon a W-t főként Tony Parker szinte hibátlan játékának köszönhetően és gyakorlatilag december közepére elmondható, hogy ott vannak a nyugati rájátszásban.
Kommentek: 6 komment
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 18. 21:13
Egy igen komoly csereügylet van kibontakozóban, a hírforrások szerint 90 százalékban biztos, hogy a Suns elküldi Hedo Turkoglu-t és Jason Richardson-t Orlandoba a Vice Carter, Marcin Gortat párosért. A tranzakció 24 órán belül teljesülhet is. Kíváncsian várjuk, Turkoglu vajon újjáéled-e régi-új állomáshelyén, illetve, hogy a szintén cserepletykákban szereplő Rashard Lewis további sorsa hogyan fog alakulni.
Kobe Bryant megrándította kisujját a Lakers pénteki, Philadelphia elleni idegenbeli fellépésének első negyedében. A mérkőzés után közvetlenül megröntgenezték a sérült testrészt, az eredmény negatív lett. Kobe ugyanezen ujján már egyszer szenvedett sérülést, egy másik ízületében mutattak ki törést még 2008 februárjában egy Nets elleni derbi után. Ezúttal egy Gasol passzt akart elkapni, de rosszul ért labdához. Kobe ezt követően mindössze 11/3-as mezőnymutatót hozott össze, 9 pontot szerezve, de így is nyert a LAL.
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 18. 12:52
Miami Heat @ New York Knicks 113 – 91
Bombaformában a Heat. Ezt tudtuk New York béli fellépésük előtt is, de az előzetesen rangadónak várt összecsapás után teljesen biztosak lehetünk abban, a Miami lépett egy szintet a saját maga (és persze a média) által felépített lépcsősorozaton. A látványosan és végre eredményesen teljesítő Knicks nem találta a ritmust az első negyedben, de a félidőig 21 pontot szóró Gallinari vezetésével a nagyszünetre eltüntették hátrányukat. A következő 12 percben jött a LeBron varázslat, képtelen volt hibázni a kiboozott sztár, 14 pontot szerzett csak a 3. játékrészben, csapata pedig a 33 – 17-es periódussal gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. James végül tripla-duplázott, de mellette Wade és Bosh is aktívak voltak, egyaránt 26 egységig jutottak, a hátvéd mellesleg igazi tömőparádét varázsolt a Nagy Alma közönségének. Végül az ilyen arányú vendég siker is teljesen megérdemelt, a Knicksnél a győzelmi után a Stoudemire sorozat is megszakadt, a 24 ponttal és 14 pattanóval záró magasbedobó az elmúlt 10 meccsén először nem jutott el legalább 30-cig. STAT 28 mezőnydobást vállalt, amiből csak 11 talált, egyébiránt az egész hazai alakulat 40 százalékos dobóteljesítmény alatt maradt. A Miami ezzel zsinórban 11 győzelemnél, láthatjuk, igen jó hatással volt rájuk a dallasi vereség utáni csapatmegbeszélés.
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 17. 21:24
Sajnálatos módon jó eséllyel vége Yao Ming profi kosárkarrierjének. A Rockets közleménye szerint az MRI vizsgálat bebizonyította, hogy a center bal bokájában fáradásos törést szenvedett. Az orvosok szerint ennek a sérülésnek köze van a kínai óriás korábbi, a 2009-ces rájátszásban elszenvedett fáradásos sajkacsont töréséhez. Akkor az egész következő idényt civilben kellett végignéznie, most viszont még ennél is borúsabb a kép, több mint valószínű, már sosem lesz alkalmas Yao lába az NBA-ben való szereplésre.
A Pennsylvaniában található Lower Merion Középiskola egykori diákjáról, Kobe Bryant-ről nevezi el a tornatermét. A ceremóniát már meg is tartották kedden, az intézmény valaha volt legismertebb tanulója korábban 411 ezer dollárt adományozott egykori iskolájának, segítve a 100 millióba kerülő, szeptemberben nyílt új campus felépülését. „Ez egy jó lehetőség volt számunkra, hogy megháláljuk a nagylelkűségét.” – kommentálta az ügyet Doug Young az iskolakörzet szóvivője.
Elolvasom »
Írta: hegetox 2010. dec. 17. 16:30
A Radar Alatt olyan játékosok kerülnek fókuszba, akik draftot maximum tévén keresztül láthattak, vagy csak a második körben keltek el – és mégis szép karriert futottak be vagy futnak be éppen az NBA-ben. Csokorba gyűjtjük a Hét kiemelkedő ’másodosztályú’ teljesítményeit, időrendi sorrendben visszafelé haladva minden héten bemutatunk néhány játékost - kattintás után pedig az is kiderül majd, ki kapja a Hét legjobbjának járó Ben Wallace-díjat.

Kommentek: 23 komment
