Kattintás után 13 (+1) olyan NBA-játékossal ismerkedünk meg, akik többször is megfordultak a nagydöntőben vagy annak közelében, de soha nem sikerült megszerezniük a hőn áhított gyűrűt. Van köztük kétszeres MVP, akad olyan, aki három különböző csapattal is a csúcs közelébe ért – és persze olyan, aki azóta is Phil Jackson nevét átkozza.

Tíz név, tíz játékos, akit mindenki ismer, aki kicsit is követte az elmúlt tíz évben az NBA-t: Charles Barkley, Karl Malone, John Stockton, Patrick Ewing, Reggie Miller, Shawn Kemp, Dominique Wilkins, Tim Hardaway, Penny Hardaway és Chris Mullin. Vannak köztük All-Starok, Hall of Fame-tagok, Dream Team tagok, és van még egy közös tulajdonságunk: egyikük sem nyert soha gyűrűt. Ebben a bejegyzésben nem velük, hanem tíz másik játékossal ismerkedünk meg. Olyanokkal, akiknek van gyűrűjük (akár több is), noha elég keveset kellett tenniük érte. Őket csak úgy hívjuk: a potyautasok.

Amikor a szezon végefelé kiosztják az egyéni díjakat, David Stern olyan emberek neveit említi meg, akikről (1-2 kivételtől eltekintve) nem ugrik egy nagy tömés vagy top10 a Youtube-ról. Legtöbbször egy halvány emlék dereng egy tavalyi díjkiosztásról, vagy még annyi sem. Hajtás után azonban kiderül majd, hogy nem véletlenül hívják a díjakat úgy, ahogy.

Kezdjük a sort rögtön Larry O'Briennel, akiről talán a legfontosabbat, a bajnoki trófeát nevezték el - pedig 55 évesen még annyi köze volt a basketballhoz, mint Iversonnak a önzetlen játékhoz. O'Brien igazi nehézsúlyú politikus volt, Kennedy és Johnson elnök választási kampányát vezette, utóbb mindkettejüknek elnöki tanácsadója lett. Alapítója Elnöke volt a DNC nevű, köztiszteletnek örvendő demokrata párti szervezetnek. Amikor 1972 egyik éjjelén a DNC washingtoni központjában elfogtak néhány betörőt, akik elsősorban O'Brien irodájában kutakodtak, még kevesen gondolták, hogy a behatolók Nixon elnök emberei. Ebből a betörésből robbant ki a Watergate-botrány, ami Nixon lemondásával végződött.