Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csapat Oaklandben, akiket mindenki szeretett - kivéve talán a Dallas-szurkolókat. Hőseink 2007-ben éppen csak becsusszantak a playoffba, ahol szembetalálkoztak az előző év döntősével, soraiban az MVP cím legnagyobb várományosával, Dirk Nowitzkival. És ekkor történt egy csoda. Ki ne emlékezne a sárga pólókra, a We Believe táblákra, melyek segítségével valami olyasmit élhettünk át, ami az amerikai profiligákban nagyon ritka: a szurkolók egymás után hajszolták bele csapatukat az újabb és újabb győzelmekbe, ami az évtized talán legnagyobb meglepetésében csúcsosodott ki. Döbbenetes élmény volt, amikor Nowónak úgymond a kertek alatt adták át az MVP-díjat, mert a Warriors kiverte a bajnoki címre esélyes Maverickset a playoffból.

Nagyon nehéz mit mondani. Tegnap akartam megírni ezt a cikket, hátha jön valami pozitív hír Brandon Roy felöl, ehelyett a ma reggeli újságok meg az nba.com is azzal fogad, hogy a Portland TrailBlazersből valószínűleg sosem lesz az a csapat, amit korábban gondoltam róluk és amire tehetségük és összetételük alapján minden esélyük megvolt: bajnokok. Hiába pakolod össze a liga egyik legjobb SG-PF kombóját, hiába rakod körbe látszólag tökéletesen a rendszerbe és legjobb játékosaid mellé illő kiegészítőkkel, az élet még mindig közbeszólhat.

A mai nap éppen megfelelő arra... Hogy egyrészt a hangya holdra szálljon, másrészt lehordjam a Miamit a sárga földig, legutolsó sorban pedig esélyt latolgatok egy picit a végső győzelemre. Pár napja már megfogalmazódott bennem a gondolat, amiben az ellendrukkerek a szezon előtt még csak reménykedhettek: nincs minden rendben Floridában. Lehet, hogy LeBron James és Dwyane Wade belső harcot folytatnak egymással „ki, ha én nem” témakörben, előfordulhat, hogy Erik Spoelstra „majd megoldja valamelyik” felfogása nem éppen a siker kulcsa, de a csapat kerékkötője egyértelműen: Chris Bosh.

Gyilkos bálnák megmentéséről nem lesz szó, de legalább ilyen nemes cél vezérelt a cikk megírásakor. Négy meccs után talán még nem kellene sommás véleményeket megfogalmazni csapatokról, játékosokról, edzőkről, de figyelmen kívül sem hagyhatjuk az eddig történteket. A Los Angeles Clippersen ugyanis már most kezdenek megjelenni az első kiütések, mely betegséget az orvosok szakmai körökben csak úgy neveznek: a Vinny Del Negro kór. Két évig volt szerencsém szeretett csapatomat ugyanebben, a szervezetet lassan, de biztosan leépítő kórban szenvedni látni, így a tüneteket pontosan ismerem és a bár a Clippers az utóbbi évtized egyik legszerencsétlenebb csapata(draft, igazolások, sérülések), mostani játékosállományuk nagyon tehetséges, fiatal és nem érdemli meg, hogy arculatának kialakulása elején olyan csapás érje őket, ami ennek a garnitúrának a végét is okozhatja.

Az idei legfelkapottabb csapat, a Miami Heat mindent megmutatott az eddigi négy meccsen, amire az alapszakaszban számítani lehet tőlük. Megszenvedett rangadó, sima rangadó és két bucira vert ellenfél volt eddig a programban. Az alapszakaszban lazán 65 győzelem körül végeznek, de mi jön utána?

Még csak négy meccset játszottak le, és már kezd megváltozni nyári véleményem, úgyhogy még most, gyorsan leírom: én nem hiszek ebben a Heatben.

Igazi kis hollywoodi történet Blake Griffiné, de szerencsére nem kell nyálas színészek, és negédes rendezői húzások közt bolyongva kell megismernünk, mert az élet megelőzte őket. A 21 éves oklahomai süvölvény 2009-ben több szavazáson is az év egyetemi játékosa lett, egyáltalán nem volt meglepő, hogy a draft első választottja lett. Az LA Clippers szippantotta magához a világsztárságra ítélt suhancot, aki nem is okozott csalódást, a Summer League legjobbjának választották. A fél világ lélegzetvisszafojtva várta, hogy bemutatkozzon az NBA-ben, amikor a szezon nyitánya előtt ez történt.