Különvélemény bejegyzései 
A napi aktualitás, főbb gondolatok, nagyobb események kifejtése, szigorúan egyedi formában.Írta: etoopark 2011. aug. 11. 18:02
Vendégszerzőnk, Botár László írása:
"Lombrágó"! "Jegenye"! Szokták üvölteni alacsony, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő őrmesterek a seregben a magasabbra nőtt bakáknak. Aki közelített a 190-hez, már kiérdemelte e titulust. Pedig vannak olyanok, akik mellett ezen átlag feletti magasságú emberek is szinte eltörpülnek.
Mi most az amerikai profi kosárlabda történetének legmagasabb játékosait, a 220 centi fölöttieket próbáljuk kicsit közelebb hozni olvasóinkhoz. Vannak szép sokan, szám szerint 20 olyan játékos szerepel vagy szerepelt a ligában, akik legalább 220 centi, avagy a kinti mértékrendszer szerint 7 láb 3 hüvelyk magasak.
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2011. aug. 3. 16:00
2000. augusztus 3-án azt gondolhatta a kosárvilág, hogy Orlandoban összeállt az évtized egyik leendő legmeghatározóbb csapata. Közben senki sem figyelt Detroitra, ahol nem lehetett előre látni, hogy valami nagy dolog lesz készülőben. Pedig így történt. A következő négy évben minden tökéletesen fordítva történt a várakozásokhoz képest, a Pistons bajnok lett, a Magic pedig atomjaira hullott és a pokol legmélyebb bugyrait járta meg. Lehet, hogy nem csak Grant Hill, Tracy McGrady és Ben Wallace váltottak csapatot, hanem emberi sorsok is? Ez a kissé a realitástól elrugaszkodott feltevés bizonyára túlzónak tűnhet, de a tények hátborzongatóan hatnak.
Kommentek: 11 komment
Írta: zsiveragabor 2011. aug. 1. 21:01
Vendégszerzőnk, Botár László tollából:
Történetünk hőse utólag "érdemelte ki" a címben foglalt kétes értékű titulust. Annak idején valahol joggal került oda, ahová, azonban az utóbbi közel két évtized történései alapján - mások, lehet jobban megérdemelték volna. Mit is? A talán az egész sporttörténelem legkivételesebb státusát:"tejfelesszájú" egyetemista ifjoncként bekerülni sokak szerint - minden csapatjátékot beleértve - minden idők legjobb gárdájába.
Az illető az amerikai egyetemi kosárlabdázás történetének emblematikus alakja, s az NCAA-ban nyújtott teljesítménye alapján nem érdemtelenül lett a tagja minden idők legjobb kosárlabdacsapatának.
Ugyanakkor a "tárgyév" - 1992-ben járunk - NBA-draftján "csak" harmadik volt. Abban az évben - persze nem volt ez mindig így - az draft első három játékosának tekintetében, az érintettek profi kosaras karrierje maximálisan igazolta az erősorrendet.
Na, akkor elő a farbával! Arról a Christian Donald Laettner-ről mesélünk, akinek neve az NBA fiatalabb rajongóinak talán nem mond túl sokat. Tény: nem futott be túl fényes karriert a profik között, különösen ahhoz képest, amit annak "előszobájában", az NCAA-ben elért.
Elolvasom »Kommentek: 13 komment
Írta: etoopark 2011. júl. 28. 18:58
Múlt héten elkezdett sorozatunkat folytatjuk, amelyben az egyes csapatok amnesty rule által fenyegetett játékosait vesszük számba. Előzőleg sem volt könnyű a döntés, hiszen mind kosárlabda szempontból, mind pénzügyileg felemás képet alkotott Carlos Boozer esetleges távozása. Ezen a héten egy, a Bullshoz hasonlóan az előző nyáron nagyot alkotó gárdát veszünk górcső alá, akiknél szintén egyetlen kérdés akad. Pat Riley tavalyi igazolásai szinte kivétel nélkül dicsérhetőek voltak, egy személyt kivéve. A névből kitalálhattátok, hogy a Miami Heatről lesz szó, ezen belül is Chris Bosh-ról.
Írta: etoopark 2011. júl. 20. 12:08
Sokszor és sokat beszéltünk már a lockout okairól, eseményeiről, egy valami azonban még kimaradt eddig: a következmények. A tulajdonosok nagyon eltökéltnek látszanak, úgy tűnik, mindent megtesznek azért, hogy megreformálják a rendszert. Ennek legfontosabb célja a hard cap bevezetése lenne, ám ebben az esetben egy könnyítés mindenképpen engedélyezve lesz: az ún. amnesty rule, amely egy (nagyon extrém esetben több) játékos kivásárlását engedélyezi. Ez a szabály nem ad felmentést egy szerződés kifizetése alól, de az alapszabályokkal ellentétben az ekkor elküldött kosaras bére nem terheli tovább a fizetési sapkát. Akár azt is gondolhatnánk, hogy ez egy óriási könnyebbséget jelent a kluboknak, de a látszattal ellentétben a döntés nem mindig egyértelmű. Az sem, hogy kit vásároljanak ki (egyes együtteseknél több embert is érdemes lenne), de bizonyos helyeken már az is kérdés, érdemes-e egyáltalán bárkit kirakni adott csapatból. Most induló sorozatunkban a legvalószínűbb jelölteket vizsgáljuk meg több szempontból is.
Kommentek: 9 komment
Írta: zsiveragabor 2011. júl. 16. 12:09
Vendégszerzőnk, Botár László írása:
A közelmúltban befejeződött férfi U19-es világbajnokságon nagy meglepetésre nem került a legjobb négy közé az Egyesült Államok válogatottja, a negyeddöntőben az oroszok felmutatták a stoptáblát a sportág feltalálói kései utódainak. A meccs amúgy csodás iskolapéldája volt az európai, illetve az amerikai kosárlabda-kultúra, a két stílus közötti különbségnek.
Ennek kapcsán - az NBA-re is kitérve elemezzük, boncolgatjuk, miben jobbak a fehér bőrű kosarasok, és melyek azok az erények, amelyek inkább a színesbőrű kosárlabdázókat jellemzik. Ez pedig már csak azért is érdekes lehet, mert egyrészt az NBA küzdelmeit is sokan kísértük, s reméljük hamarosan újra követhetjük figyelemmel. Ezen túlmenően Magyarországon is rengeteg amerikai pattogtat.
Kommentek: 7 komment
Írta: hegetox 2011. júl. 9. 10:15
-Yao Ming visszavonulásának margójára-
Tegnap érkezett a hír, hogy a nyolcszoros All-Star kiválasztott kínai center, Yao Ming visszavonult. Ennek hallatán először mégsem egy emlékezetes megoldása jutott eszembe, hanem az, hogy végre nem kell azon annyit gondolkodni, hogy hogyan írjam le a nevét: Yao vagy Jao. Ez a fajta kettősség végigkísérte pályafutása szinte minden állomását.

Kommentek: 13 komment
Írta: etoopark 2011. jún. 27. 20:20
Sokan kérdeztetek a közelgő lockoutról, illetve hogy mit lehet róla tudni. Nos, az eddigi ködösítések után David Aldridge cikke végre felfed pontos információkat is és sajnos ott tartunk, hogy pénteken be is következhet az, amitől mindannyian tartottunk. Egyelőre még csak feltételes módban beszélgetünk róla, hiszen a tulajdonosoknak, illetve David Sternek megvan a lehetősége, hogy napokkal, hetekkel kitolják a június 30-ai határidőt, de a jelenlegi álláspontok annyira messze állnak egymástól, hogy az elkerülhetetlen el is érkezik. Hogy mennyi időre? Ezt sem tudni előre. Az viszont sokat mondó, hogy a legoptimistább jóslatok is pár hónapos kosárszünetről beszélnek, bíznak a fél szezonban, de nagyon sok szakértő az egy éves kihagyást tartja reálisnak. Hogy miről vitatkoznak a felek pontosan, arról fogunk ebben a cikkben értekezni.
Írta: zsiveragabor 2011. jún. 26. 20:57
Vendégszerzőnk, Botár László írása:
Bár már közel két hete megnyerte a Dallas az NBA-t, s azóta már inkább a draft és a lockout, idehaza pedig érthetően Hanga Ádámnak a Spurs-szel való örömteli "eljegyzése" a téma a legerősebb kosaras liga kapcsán, egy kis időre kanyarodjunk vissza a fináléhoz.
A nagydöntő kapcsán sokmindenről esett már szó. Sztárok s a kiegészítő emberek tündökléséről, s bukásáról, nagy "futásokról" s leblokkolásokról egy-egy meccsen belül, és még sok-sok érdekes témáról. Egyről azonban úgy érzem, kevesebbet beszélgettünk itt, pedig ez is igen érdekes téma egy-egy finálé kapcsán. Itt és most nem a játékosok, hanem az edzők ténykedését vesszük górcső alá, vajon az, ahogy tették dolgukat a kispadon, menyiben járult hozzá a végeredmény kialakuásához.
Kommentek: 15 komment
Írta: etoopark 2011. jún. 14. 7:30
Rendszeres olvasóink szerintem biztosak voltak abban, hogy ez a cikk megjelenik, amint kiesik a Heat az idei rájátszásból. Sokáig kellett erre várni és három körig nem is volt aktualitása, a végén azonban csak eljutottunk oda, hogy az NBA egyik fele a Dallas győzelmét ünnepli, a másik fele viszont azzal foglalkozik, aki újfent „bizonyított”: LeBron James-szel. Homereknek a továbbiak nem ajánlottak, de a felvilágosodás reményében nekik sem árt átgondolni a következő sorokat.
Írta: JaniBai 2011. jún. 3. 15:57
Vendégszerzőnk Dé nem hagyta szó nélkül a hajnali meccset.
Egy hete Chicago-ban szinte semmi értelmeset nem csinált a Miami, majd a meccs utolsó bő három percében – tényleg hihetetlen módon – 15 pontot rávert ellenfelére. Akkor úgy nyilatkoztak, őszintén nem tudják, mi történt, vissza kell nézniük a felvételt.
Most a sportág legnagyobb
színpadán, három és fél negyeden keresztül megközelítően bajnokaspiránshoz méltó játékot produkálva szereztek 15 pontos vezetést, amikor is – hasonlóan hihetetlen módon – „visszaadták” a sorsnak, amit a keleti döntő ötödik, utolsó meccsén kaptak: beütött a komplett agyhalál. 7:13-mal a vége előtt a március közepe óta, de főleg a rájátszás során meccsről-meccsre a csapat védjegyévé váló negyedik negyedbeli védekezésben mutatott überkoncentráció kiszökött a húszezres arénából – talán már előrerepült Dallasba a játékosok gondolataival együtt –, és lehetővé tette, hogy a Mavericks egy olyan meccsen egyenlítsen a nagydöntőben, amihez gyakorlatilag semmi köze nem volt.
Mert szögezzük le, akármilyen szépen is suhantak át a dallasi dobások a gyűrűn, ezt a meccset bizony a Heat veszítette el. 6 perc 18 másodperc alatt 22 pontot kaptak! Ez egy meccsre vetítve 168 pont. Mindeközben csupán ötöt dobtak, kihagytak öt tripla kísérletet, négy duplát és volt két kritikus eladott labdájuk, a ki nem kényszerített fajtából.
Elolvasom »
Írta: zsiveragabor 2011. máj. 29. 18:30
Vendégszerzőnk, Botár László véleménye:
Ahogy öt esztendeje, ismét Miami-Dallas finálé lesz az NBA-ben, itt hát a lehetőség a Mavericksnek a visszavágásra, a fél évtizeddel ezelőtt, már-már megnyert döntő elvesztéséért.
Elolvasom »
Írta: adyno21 2011. máj. 29. 9:00

Bármennyire sok, jó formában lévő kiegészítő ember van a nyugati bajnoknál, lehet Wade és Bosh remekül működő duó a „sztár trióból”, nagy esély van arra, hogy a címben szereplő két játékosról fog jobbára szólni a 2011-es NBA Finals. Beszélünk a vezérekről, teszünk némi visszatekintést, valamint megnézzük mi várható kedd estétől (szerda hajnaltól) a párharcban.
Elolvasom »
Kommentek: 16 komment
Írta: csimpo 2011. máj. 21. 12:00
Véget ért az ötödik olyan Euroliga idény, amelyet végigkövetett a Sportklub csatorna és nekik köszönhetően én is. A végső sípszó felharsanása óta töröm a fejem, vajon milyen keretek között emlékezzek meg – minden idők egyik (ha nem A) legjobb- európai kupaküzdelem sorozatáról?
Felmerült egy informatív, számokat, és egyéb statisztikai nyalánkságokat tartalmazó írás ötlete. Aztán, egy átfogó, minden csapatról kisebb-nagyobb terjedelemben megemlékező cikk lehetősége. Végül azonban nevető harmadikként egy olyan terv megvalósításának rugaszkodom neki, ami régóta érik már bennem: személyes benyomásból kibontakozó, - egy kiváló ember sportszakmai méltatásán és purgatóriumi száműzetésén keresztül felvezetett – adatokkal alátámasztott és a kimutathatatlant feszegető tisztelgés egy CSAPAT, és annak diadalmenete előtt…
Született 1977. november 22-én az Amerikai Egyesült Államokban. 204 centiméter magas, 115 kilogramm súlyú, center. Egyetemi tanulmányai alatt a Long Beach és az Arizona State University csapataiban játszott. Korábbi profi csapatai a belga Spirou Charleroi, az olasz Pallacanestro Biella és az NBA-ben szereplő Memphis Grizzlies. 2003 nyarán igazolt a görög Panathinaikos Athens csapatába Mike Batiste…
Kommentek: 4 komment
Írta: hegetox 2011. máj. 16. 17:22
Véget értek a második körös párharcok, ezért a playoff feléhez érkezve mini közvélemény-kutatást végeztünk házon belül. Alább az idei rájátszás első két körének tapasztalatai 10 kérdésbe és 10 válaszba sűrítve.
Írta: zsiveragabor 2011. ápr. 13. 17:30
Vendégszerzőnk, a Rázd meg a bikát blog női kosár-felelőse, Miholics Zoltán formált véleményt a tavalyi döntős, mostanában igencsak bukdácsoló Celtics-ről.
Ha létezik csapat, mely képes magát hosszú időre áramtalanítani, majd poraiból feltámadni, az a Boston Celtics - aki nem hiszi, nézze meg a tavalyi szezonjukat. Idén, az alapszakasz vége felé megint eljátsszák a "nagy halált", kérdés viszont, hogy ez tudatos energiatakarékos üzemmódba kapcsolás következménye-e, vagy tényleg leeresztettek. Sokak szerint a nagyszerűen alakuló évadukat a februári, nagyszabású játékoscsere tette tönkre, s akkortól kezdett el akadozni az addig olajozottan működő gépezet. Kívülállóként nagyon nehéz megállapítani az okait (melyek amúgy is jóval összetettebbek annál, mint amit az egyszerű halandó agya felfogni képes), viszont a játékukból (és egyes nyilatkozatokból, szakírók megjegyzéseiből) kisilabizálható némi fogódzó, amibe bele lehet kapaszkodni.
Kommentek: 20 komment
Írta: hegetox 2011. márc. 26. 17:35
Vendégszerzőnk, Dézsa az előző szezon legfontosabbnak bizonyult sérüléseit vette számba az előző részben. Az All-NBA Injury Team sok csapat játékosaiból tevődik össze, de van egy olyan alakulat, amely mindenkinél szerencsétlenebb volt – a Portland Trail Blazers pechsorozata önmagában is megér egy misét posztot.
Kommentek: 7 komment
Írta: hegetox 2011. márc. 24. 18:14
Vendégszerzőnk, Dézsa az előző szezon sérüléseiről, kihagyásairól, nagy hiányzóiról írt kétrészes összefoglalójának első epizódjában többek között Kobe sérült ujjával, a Rockets és a Bucks nagy hiányzóival, továbbá megroggyant vasemberekkel hoz össze bennünket.
Kommentek: 4 komment
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 18. 15:07
Winter Gábor írása
Sokszor hallani egy B csoportos gárdával kapcsolatban, hogy egy-egy fiatal játékosa T licence jogán/segítségével erősíti az adott gárdát. Azonban nem mindenki számára egyértelmű ez a dolog elsőre. „Hogy lenne ez a gyerek „té-liszenszes”, mikor az Nyíregyháza adta kölcsön?”
Mi is ez a T licence? Kik jogosultak élni ezzel a lehetőséggel? Mi a klubok kötelessége? Mi a jelentősége ennek? Mik a korlátok? Ezekre a kérdésekre próbálok egy kicsit rávilágítani ebben az írásban.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: zsiveragabor 2011. márc. 17. 14:52
Botár László elmélkedése
Mint minden országban, nálunk, magyar földön is van egy férfi, és van egy női kosárlabda bajnokság. A mi kis hazánkon kívül azonban nem nagyon hiszem, hogy lenne olyan ország Európában, ahol ennyire élesen éltérő lenne a két nem pontvadászata. A sportág tradíciói nagyok, a jelene sajnos kevésbé fényes. Ugyanakkor mind a férfi, mind pedig a női bajnokságnak megvan a maga szépsége, ugyanakkor a gyengesége is.
Elolvasom »
Írta: hegetox 2011. márc. 10. 18:00
Aki felismeri a logót, annak valószínűleg soha el nem múló emlékei vannak azokról az időkről, amikor az NBA itthon még csak egy távoli, félig-meddig legendás bajnokság volt - ritkán látott hősökkel, napi negyed újságoldalnyi, friss(nek mondott) információval. Olyan korszak volt ez, amikor kétoldalnyi NBA-írás már kimerítő tájékoztatásnak és valóságos kincsnek számított. Ezeket az éveket eleveníti fel vendégszerzőnk, Dézsa - egyúttal rávilágítva arra is, hogy mennyi minden változott a kezdetek óta.
Írta: etoopark 2011. febr. 23. 17:23
Megvan Mikhail Prokhorov első nagy igazolása! Magyar idő szerint 17:00 körül ugyanis Adrian Wojnarowski hozta elsőként: Deron Williams is keletre költözik és a New Jersey Nets játékosa lesz. A háromcsapatos cserében a Netstől távozik Devin Harris, Derrick Favors és két darab első körös draftjog Utah-ba, míg Dan Gadzuric és Brandan Wright a Warriorsból a Netshez kerül Troy Murphy-ért cserébe. A két draftjog a Nets idei első köröse és a Golden State 2012-es, top7 protected első köröse(amit szintén a Nets ad).
Elolvasom »
Kommentek: 19 komment
Írta: etoopark 2011. febr. 22. 7:07
„Van Isten!” Sóhajthatott fel az egyszerű NBA-drukker, mert ma hajnalban lezárult egy fél éve tartó huzavona, amely csak mérgezte a ligát és mindennapjainkat. Carmelo Anthony nagyjából két órája ugyanis a New York Knicks játékosa lett. Amint azt várni lehetett, nem Timofey Mozgovon múlt a csere, a végleges változat: Chauncey Billups, Carmelo Anthony, Renaldo Balkman, Anthony Carter és Corey Brewer(Minnesota) került New Yorkba; Eddy Curry, Anthony Randolph és három millió dollár a Timberwolveshoz; a Denver pedig Danilo Gallinarit, Timofey Mozgovot, Wilson Chandlert, Raymond Feltont, egy 2014-es első körös draftjogot és a Golden State 2012-es és 2013-as második körös dratjogát kapja. Itt a jelenlegi CBA mindent tudója, Larry Coon közbe is szólt, a Knicks azt a picket nem cserélheti, hiszen lehet, hogy Houstonba kell adnia vagy azt vagy a 2013-asat(és a jelenlegi szabályok alapján egymás után két évben nem lehet elcserélni a saját elsőköröst), úgyhogy pontosan még nincsenek meg a részletek, de későbbiekben tájékoztatjuk az olvasókat(Coon szerint az első lehetséges elsőkörös draftjog lesz az a bizonyos 2014-es, amit a Houston-csere után át tudnak küldeni(valószínűleg a 2014-es, de közel sem biztos)).
Írta: zsiveragabor 2011. febr. 19. 14:19
Népsportos blogíró kollégánk, adyno21 négyrészes előzetessel készült az idei All-Star gála szombati eseményeire, amiket a mai nap folyamán meg is osztunk olvasóinkkal. A sorozat második epizódjában a Triplaversenyt vesézzük ki. Emellett újabb tippjátékra invitálunk titeket!
Elolvasom »
Kommentek: 37 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 13. 17:00
Megdöbbentő és teljesen váratlan hír érkezett a minap: a Hall of Fame-tag Jerry Sloan, a Jazz legendás edzője néhány nappal azután, hogy egy évvel meghosszabbította szerződését, hűséges segítőjével, Phil Johnsonnal együtt bejelentette: elhagyja Salt Lake City-t. Nem célunk nekrológot írni róla, viszont szeretnénk olyan aspektusokat megvilágítani edzői karrierjében, amelyek világossá teszik: bár nem nyert bajnoki címet és egyszer sem volt az év edzője, mégis az NBA történetének egyik legjobb trénere lépett le a színpadról.
Kommentek: 4 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 9. 17:00
Vendégszerzőnk, Dézsi Attila (Dézsa) újabb írásában az All-Star Gála cseréiről fejti ki a véleményét. Itt elméletileg már kisebb a hibázási lehetőség, hiszen a cseréket már hozzáértők választják ki, nem a nézők szavazzák be. Persze azért itt is kerül homokszem a gépezetbe – néha vödörnyi.
Kommentek: 21 komment
Írta: hegetox 2011. febr. 7. 16:00
Kommentelő vendégszerzőnk, Dézsi Attila (Dézsa) Az All-Star szavazás furcsaságairól elmélkedik. Többrészes írása első részében megkarcoljuk az NBA ázsiai piacpolitikáját, a németek kevésbé közismert lustaságát, és persze feltöltjük üzemanyaggal a mostanában kissé lankadó, de változatlanul izgalmas vitát: Chris vagy Deron? D-Will vagy CP3?
Dézsi Attila írása
Egy újabb All-Star Gála meccs következik napokon belül: január 27-én hirdették ki a kezdőket, február 3-án következett a cseresor (mindössze egy méretes kérdőjellel Yao Ming helyén, ami azóta közmegelégedésre kiegyenesedett Kevin Love személyében). Akik bejutottak, azok mindannyian megérdemlik - de azért vannak olyanok is, akik annak ellenére lemaradtak, hogy egyesekkel szemben idén talán jobban megérdemelték volna a beválogatást. Ezek a vélemények persze összetettek, hiszen szubjektív és objektív érvelés, tény és szimpátia keveredik bennük. Bennem is fölmerülnek kérdések, és kétségek is.
Kommentek: 5 komment
Írta: zsiveragabor 2010. dec. 14. 16:42
Dézsi Attila okfejtése
A Hornets egy tipikus példája annak, hogy hogyan lehet egy csapat két évtizedének lehetőségeit és sikereit limitálni, felforgatni. Pár napja kiderült, hogy George Shinn többségi tulajdonos (ingatlan és autókereskedő, valamint üzletember) megválik a Darazsaktól, és eladja részesedését. A legmeglepőbb végül az volt, hogy ezt az NBA vette meg, így David Stern dirigálhat mostantól, mint a liga elnöke. Az NBA történetében ez az első ilyen eset. Mostantól minden Hornets szurkoló figyelme éberebbé vált. Kíváncsiak vagyunk, én legalábbis nagyon, miként fognak megváltozni a vezetőség és a csapat közötti mostoha viszonyok. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolóknak és a klub keménymagjának is tele volt már a hócipője Shinn-el. Én 1997-től követem a franchise kalandos és rögös útjait, de amit láttam az nem tetszett. Voltak reménysugarak, egy-egy olyan év, ami a szürke háttérből való kilábalásra utalt, de ez mindig szigorúan sok-sok évente egy idénynek felelt meg. A tulajdonosi játszmák meg mindig akkor kerültek rivaldafénybe, amikor már nem lehetett elkerülni vagy megelőzni a problémát. Igazából nem tudom, hogy mit akartak ezzel a csapattal, tiszta vándorcirkusz lett. Szerintem kár volt Charlotte-ból elvonszolni őket.
A Darázsfészek
Az NBA elfogadta az új csapat jelentkezését, és 1988-ban Shinn megépítette a Charlotte Colisseum-ot, amely kb. 24 000 főt képes befogadni. A város szemében egy hős lett, és pezsgő profi sportéletet hozott a közösség számára. Az első szezonra 15 000 szezon bérletet adtak el, a teltházas feliratot zsinórban 358-szor rakták ki az ajtókra, ami kilenc alapszakasz szezonnak felel meg. 1988-1996-ig a liga legmagasabb látogatottságú csapata volt. Ezek után pedig mélyrepülés indult az alábbi tények miatt:

